Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

16. fejezet

Egy nap pihenés után szinte rossz volt ránéznem a naptáramra, ahol most az egész hét be volt jelölve. Mostanában ki kellett vennem az összes megmaradt szabadnapomat, hogy ne az év utolsó pillanatára maradjanak, így most egálba vagyok a többiekkel, de innentől kezdődnek az igazán kemény hetek.

Elvittem suliba Seo-t, majd a hátsó ajtót használva bementem az öltözőbe, ahol legnagyobb meglepetésemre a lányok fogadtak. Elmosolyodva köszöntem nekik, ám ők csak egy halk ,,szia"-val válaszoltak. Arcukon érthetetlen komolyság csüngött, amit némi tanácstalansággal fűszereztek.

- Történt valami?

- Kirúgták Minho-t. - felelte Neul.

- Mi? Miért? - dobtam le táskámat a padra, és ültem le, hogy idő közben át is öltözzek.

- Tegnap behívatta őt a főnök. - kezdett bele a másik lány, mivel Neul nem igazán akart megszólalni. - Mint utólag kiderült, ez az egész cirkusz arra kellett, hogy valaki, amíg mi menekültünk betörjön az irodába, és lenyúlja a vállalat pénzét. A poén csak annyi, hogy nem egyedül volt, mert a kasszákat is feltörték, és ezt egy ember nem tudta volna ennyi idő alatt megtenni. Na mindegy. - rázta meg fejét, mert eddig nem arra válaszolt, amit kérdeztem. - Mivel akkor feltűnt, hogy Minho eltűnt, így a főnök egyből rá gyanakodott. Semmilyen bizonyíték nem szólt ellene, ezért...

- Kihívta a zsarukat. - fejezte be a mondatot Neul. - Akik elvitték Minho-t, és most azt várjuk, hogy kiderüljön valami.

- Ennek semmi értelme. - csaptam combjaimra. Ekkora baromságot még életemben nem hallottam. - Ha nincs az ellen bizonyíték, hogy nem ő lett volna, akkor mi szól az mellett, hogy bűnös? Az, hogy eltűnt? Már ne is haragudjon a világ, de eddig nem úgy viselkedett, mint akinek az a célja, hogy kiraboljon minket.

- Ezt nem tudhatod. Túlzottan kedves colt mindenkivel. Emlékszel, mennyit gürizett azért, hogy elfogadd? - tudtam, hogy AhRo hallotta akkor a beszélgetésünket, de hogy ennyire emlékezzen rá, és ilyen jó összerakja.. Ezt nem gondoltam volna. - Szerintem nem csak a jótét lelke beszélt belőle.

- Ezek szerint ti elhiszitek, hogy bűnös.

- Miért, te nem?- vágott vissza Neul. - AhRo-nak igaza van, mikor idejött utáltad, miért változott ez meg? Mert tövig benyalt neked. - aztán megmentette az életemet, és ő volt az egyetlen itteni ember, aki másodpercek alatt képes volt felbaszni az agyamat.

- Miért nem nézzük meg a.. - elharaptam a mondatom végét, és elengedtem a velük való további beszélgetést. Inkább átöltöztem, és kimentem dolgozni. Azt akartam kérdezni, hogy miért nem nézzük meg a kamerákat, de mivel azok kikapcsoltak abban a pillanatban, mikor megszólalt a riasztó, így nem sokra megyünk velük. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy akik ezt tették olyan szinten elvegyültek a tömegben, hogy még én se vettem volna észre őket, még ha mellettem keverték volna össze az anyagokat, akkor sem.

Mivel lehetséges, hogy többen voltak, így még csak elindulni se tudunk semmilyen nyomon, így teljes mértékben a rendőrségre van bízva, hogy csődbe megyünk-e, vagy sem. Mondjuk mivel elég nagy cég vagyunk, így nem hiszem, hogy sokáig fennállna ennek a veszélye, de a főnök most biztosan ideges.

De én akkor sem akarom elhinni, hogy pont Minho volt. Miért tett volna értünk ennyi mindent azért, hogy utána el tudjon lopni pár milliót? Nem lett volna elég csak besétálnia ide, és megrendezni ezt az egész jelenetet? Azért nem kellett volna fáradoznia azzal, hogy heteken át dolgozik, és kialakít velünk egy baráti kapcsolatot. Szeretném megkérdezni tőle, hogy mi ez az egész, de nem hiszem, hogy az őrsön beengednének hozzá, ha egyáltalán bent tartják.

Elég volt csak a rendőrökre gondolnom, máris megláttam egy egyenruhás alakot, aki felém közeledik, és a kezeivel intett, hogy ne meneküljek, mert tényleg engem keres.

- Ön itt dolgozik?

- Igen. -  válaszoltam hasonló stílusban. Nem akart feltartani, ezt ki is emelte, csak arra kérdezett rá, hogy tegnap miért nem voltam itt valamint, hogy mit gondolok Minho-ról. Elmondtam neki, hogy milyen embernek ismertem meg, persze csak azután, hogy megígértem neki a normális hozzáállásomat a személyéhez, de tudtam, hogy ez a válasz nem fog tetszeni a férfinek. Pontosan azért nem, mert túl pozitív, amivel nem megy semmire, így egy csomó keresztkérdést is feltett, amivel azt hitte, majd rácáfolok az eddig elmondottakra, de direkt figyeltem, hogy ugyan azt mondjam. Elvégre nem hazudok, és csak azért, mert ő nem ezt akarta hallani nem fogom megmásítani a ,,vallomásomat".

Miután hazavittem Seo-t, ránéztem a telefonomra, és visszább vettem a tempómból, elvégre most előbb értünk haza, mint általában, így maradt még időm. Sokkal jobb így, hogy ott marad az iskolában a szakkörön, és legalább újra látom benne azt az életkedvet, ami az évek alatt veszni látszottak.

Ahogy haladtam előre, egy gyors pillantást vetettem a mellettem elterülő parkra. Tavasszal gyönyörű és színes, elvégre a fák virágba borulnak, illatukkal betöltve a helyet, ám most olyan kihalt és kopár, mint egy temető. Ha nem láttam volna meg valakit, akitől a lábaim rögtön megálltak, simán elsuhanok a szürke táj mellett.

Nem is akartam hinni magamnak, mikor Minho-t pillantottam meg az egyik fa alatt henyélni. Körülötte táskák voltak, amik inkább hasonlítottak nagy golyókra, annyira meg volt tömve, valamint egy közép nagy bőrönd is díszelgett a férfi mellett, aki a törzsnek dőlve telefonozott.

Rögtön bementem a kapun, és felé vettem az irányt, ám ő csak akkor vett észre, mikor közvetlenül mellé léptem, annyira el volt foglalva azzal, amit éppen csinál.

- Oh, szia. - intett egy mosollyal az arcán.

- Szia.. - köszöntem vissza értetlenül. Túlságosan jókedvű ahhoz képest, ami történt. - Ugye nem lett semmilyen következménye? - tértem rögtön a lényegre remélve, hogy érti, mire gondolok, és nem akarja majd terelni a témát, mert az így egy kínos beszélgetés lesz.

- Nem. Csak kikérdeztek, én elmondtam mindent, ők meg azt mondták, hogy majd keresnek. Folyamatban van a nyomozás, hogy megtalálják, kik voltak azok.

- Minho.. Hol voltál akkor? - kérdeztem, de ő ahelyett, hogy válaszolt volna rögtön, szinte ijesztően vágta rá az ő kérdését.

- Te mit hiszel? - szemeiben ott lobogott a kíváncsiság tüze, azonban olyan mérhetetlen elidegenedéssel nézett rám, mintha haragudna. Mintha én is kiutáltam volna, holott én már azzal kezdtem a ,,kapcsolatunkat", és mikor mindenki elfordult tőle, csak akkor álltam mellé igazán.

- Tudom, hogy nem te voltál. Ezért vagyok kíváncsi. - leültem mellé törökülésbe, ő pedig feljebb kúszott, és nyújtózkodott egyet.

- Nem szokásom, de nagy ritkán késztetést érzek egy szál cigire. - amint kimondta elfintorodtam, és egy halvány mosolyra húztam a számat, mert eszembe jutott, hogy nem bentről, hanem kintről közelített meg minket aznap, így összeraktam a történetet. - Azért kellett ez a munka, hogy maradhassak az albérletben, de mivel kirúgtak, így kifizettem azt, amivel tartozok, és eljöttem onnan. Esélytelen ott maradnom, miközben nincs munkám. A főbérlő amúgy se a megértéséről híres, és ha kések egy napot is a befizetéssel, rögtön leharapja a fejem. Szóval, így kerültem ide. - rántott vállat, majd az órájára pillantott. - Menj. - biccentett fejével. - Nehogy elkéss a munkából.

- Minho.. - nem tudtam, mit mondjak neki. Rettenetesen sajnáltam, hogy ártatlanul kirúgták őt, és most jóformán nincs hol aludnia csak azért, mert a főnök egy fasz volt, és azelőtt ítélkezett, mielőtt a rendőrök bármit is kiderítettek volna.

- Ne aggódj értem. - tette rá nagy tenyerét fejemre, hogy összeborzolhassa a hajamat, amivel elérte, hogy felálljak, és rendezgetni kezdjem tincseim. - Menj.