Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

42. fejezet

Idegenes járkáltam az utca egyik végéből a másikba, míg Taemin-t próbáltam hívni. A férfi még csak lehetőséget sem adott arra, hogy tisztázhassam magam, pedig most kellene csak igazán.

- Taemin! Tudom, hogy ott vagy! Nézd, voltam Byul-nál, és igazatok volt! Meg kellene tudnom, hogy Laya hol lakik, mert nélküle nem tudok mit tenni! - megforgattam szemem, majd sóhajtottam egyet. - Igazad volt, egy farok vagyok.. - vallottam be, mert tudom, hogy imádja, mikor neki van igaza, én pedig bevallom. Mivel hangpostára kapcsolt, így tudtam, hogy azonnal meg fogja kapni.

Biztos ő is sokszor hangoztatja ezt ilyen helyzetben, de ismerem a legjobb barátomat. Pár percen belül jött egy SMS, vélhetőleg Laya címéről, és nem egy közeli sikátorról, ahol szétvernek. Jó kondimnak köszönhetően még csak ki sem fáradtam, amíg odaértem, pedig rendesen szaladtam, nehogy egy percet is elvesztegessek.

Szerencsére Laya, és nem az egyik szülője nyitott ajtót, de amint meglátott, idegesen csapta volna be az ajtót, én viszont visszatoltam azt, mielőtt még kattanhatott volna a zár.

- Voltam Byul-nál! - tudtam, hogy ezzel meg fogom tudni fogni. Abbahagyta az erőlködést, sőt, még ki is tárta az ajtót, miközben összefont kézzel, és bizalmatlan tekintettel pillantott fel rám.

- Hazudsz.

- Láttam milyen állapotban van. Láttam vele a férfit is, és azt, hogyan viselkedik, mikor a közelébe ér. - nagyot sóhajtott, miközben mérlegelte a dolgokat. Lenézett a földre, majd kicsit előre lépve oldalra fordult, így felfedte a mögötte bújkáló Seo-t. Elmosolyodtam, és leguggoltam hozzá, de nem tettem semmi mást. - Ne haragudj kérlek, hogy otthagytalak benneteket. - mintha varázslat történt volna akkor, mikor elhagyták szavaim a számat. A kislány megrogyott, és szinte a karjaimba omlott, miközben apró kezei közé zárt. Felvettem a karjaimba, és bementem a házba, mivel Laya egyértelműen a tudatomra adta mozdulataival, hogy nem az utcán fogunk beszélni.

Seo-t kiküldte a kertbe ahol, ha jól hallottam az anyja kertészkedik épp, tehát nem lesz felügyelet nélkül. Felvette a cipőjét, és már rohant is ki a nőhöz, hogy segíthessen.

- Gondolom hallani akarod a teljes sztorit. - ült le az asztalhoz, mint egy igazi üzletasszony. Állát összekulcsolt ujjaira helyezte, és úgy nézte végig, ahogy leülök én is, majd csendesen bólintok. Tulajdonképpen innentől csakis ő beszélt, én pedig próbáltam mindent felfogni annak ellenére, hogy ez már komolyan olyan, mint egy rossz vicc.

- Ezért mondtam, hogy a rendőrség sem fog tudni segíteni. - rántott vállat a végén, majd hátra dőlt, tekintete pedig olyan volt, mintha most rám várna, az én kérdéseimre, amit bevallok, rengeteg volt.

- Pedig nélkülük aligha tudunk bármit is kezdeni. Valahogy be kell vonnunk őket.

- Bizonyíték kellene, de hogyan? SoBin megtiltotta Byul-nak, hogy bárkinek is szóljon róluk egy rossz szót, ezért mindenki azt hiszi, hogy ők az álompár. - azonban az ilyen okostojásoknál mindig előjön a figyelmetlenségből adódó végzetes hiba, amit ha más idéz elő, csak tetéződik.

- Találnunk kell egy olyan napot, ahol SoBin dolgozik, de Byul nem.

- Nem tud mit mondani. Folyamatosan kapcsolatba vannak a kis fülesen keresztül. Ha megszakad a kapcsolat, SoBin pillanatokon belül ott terem.

- Ezt honnan veszed? - bár abból kiindulva, mekkora egy elmebeteg, még el is hiszem róla, hogy mindent ott hagyva a munkahelyén elindul haza.

- Byul egyszer elájult, és véletlenül eltörte azt a cuccot. - ezek szerint Laya nincs otthon az elektronikai dolgokban.. - Csakis azért úszta meg veszekedés nélkül, mert SoBin eszméletlenül talált rá, és megijedt.

- Te jó ég, ugye nem bántja? - jutott hirtelen eszembe Byul nyaka, és rögtön erre gondoltam most, hogy ezt hallottam.

- Nem tudom. - hajtotta le fejét. - Erről nem mond semmit. - én is hátra dőltem, majd egy hatalmas sóhajjal elmerültem a gondolataimban, hogy hogyan is kellene mindezt megoldanunk. Ha tényleg mindig ott van vele, akkor úgy kell majd odamennem, hogy összeszedem az összes gondolatomat, és leírom neki. Annyira azért csak nem paranoiás négy hónap után, hogy bekameráztatta a házat..

- Oké. Szeretnék beszélni Byul-al, és utána kitalálok valamit. - Laya már épp mondani akart valamit, de ekkor meghallottunk egy hangot, aminek hatására mind a ketten megfagyva ültünk az asztalnál, mozdulatlanul.

- Byul ezen a héten nem dolgozik. - óvatosan oldalra pillantottam, ahol Seo-t láttam meg, ahogy egy megtisztogatott répát majszol, valamint nagy valószínűséggel Laya anyját, aki kérdőn nézett rám, ki a frász is lehetek.

A bemutatkozás után egyedül hagyott minket, így én a lány felé fordultam, és felültettem az ölembe.

- Honnan tudod?

- Mert ott voltam. SoBin elvitte orvoshoz ő pedig adott neki igazolást.

- Byul beteg? - hajolt előre Laya, és kérdezte meg a fejemben forgó kérdést.

- Nem. - rázta meg fejét. - Terhes.  - hangzott ez a válasz, amire szerintem senki se számított. Egymásra néztünk Laya-val, majd ugyan az az aggodalommal teli gúny ült ki az arcunkra, mint a másiknak. Seo leszállt rólam, és a konyhába futott, mi pedig ott ültünk szótlanul, meglőve.

- Ez lehetetlen.. - törte meg pár perc után a csendet. - Szerencsétlen lány.. - fakadt ki, majd elrejtve könnyekkel küszködő arcát kezeibe temette azt.

- Figyelni fogom őket, és ha holnap reggel elmegy, akkor benézek.

- És azzal mit tudsz segíteni?! - kiáltotta el magát úgy, hogy szerintem a harmadik szomszéd is hallotta. - A kurva életbe, elkéstem.. Már ott fel kellett volna jelentenem, mikor ezt megtudtam, és addig próbálkozni, amíg komolyan nem vesznek, és akkor-

- Laya.. - vágtam szavába. Elé guggoltam, és megfogtam a kezét. - Nyugodj meg kérlek. Lehet, hogy ezzel elkéstünk, de attól még segítenünk kell Byul-nak, hogy megszabaduljon a férfitól. Ehhez viszont te is kellesz. - bólintott egyet, majd elnyílt ajkakkal várta a további információimat. - Holnap beszélek vele, utána pedig elkapjuk.

- Hogyan?

- Van egy tervem.