Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

19. fejezet

Byul pov's

Reggel első dolgom volt kimenni a mosdóba, és megmosni az arcomat hideg vízzel. Megint nem aludtam többet, mint négy óra, és ez már kezd hatással lenni rám. Szemeimet nehéznek érzem, szinte állva is el tudnék aludni, és nem értem, miért nem jön álom a szememre, mikor egyértelműen fáradt vagyok. Vagy, hogy miért kelek fel ok nélkül az éjszaka közepén.

Felöltöztem, és kimentem megcsinálni a reggelit, a lehető leghalkabban, mivel se Seo, se Minho nem keltek még fel. A férfi nyakig betakarózva, magzatpózban feküdt a kanapén, takarója széle teljesen maga alá volt gyűrve. Lehet, keresnem kellene még egy pokrócot, hogy ne fázzon este.

Igyekeztem nem zajongani a konyhában, és úgy sütni egy kis tojást, bár nem tudtam, hogy Minho mennyit kér majd. Megterítettem, és az órára pillantottam, ami azt mutatta, hogy volt még fél órám Seo ébredéséig, ami után még további tíz perc az az idő, míg öltözködik. Kissé korán keltem, de már beállt a hátam a sok gurulástól, miközben egy olyan pózt próbáltam találni, ahol el is tudok aludni.

Leültem a konyhaasztalhoz, majd kezeimbe temettem fejem, és úgy vártam meg, hogy felébredjenek. Idő közben sikerült félálomba vergődnöm, így észre se vettem, mikor ült elém Minho. Már nem volt pizsamában, így megint az órára pillantottam.

- Miért keltél fel ilyen korán? - kérdezte, mikor látta rajtam, hogy magamnál vagyok.

- Nem tudtam aludni. - vontam vállat, és betettem a mikróba az ételeket, hogy ne hidegen együk meg. Seo csak öt perccel később bandukolt ki a szobaajtón, de olyan holt sápadt volt, mintha beteg lenne. Amint rám nézett láttam rajta, hogy el fog aludni, ezért felálltam a székről, ami a hevességemtől hangosan csapódott hátra, és a lány mellé léptem, hogy megfoghassam a föld felé zuhanó fejét, mielőtt beverte volna.

Minho idegesen pattant fel és lépett felénk egyet, mire kinyújtottam másik kezem, és azzal jeleztem, hogy nincs semmi baj. Hátára forgattam a lányt, majd lágyan kezdtem arcát ütögetni, éppen, hogy csak hozzáérve, nehogy megijedjen. Szerencsére ilyenkor gyorsan fel szokott kelni. Ha nem kellene sietnünk, hagytam volna, hadd aludjon.

- Ez meg mi volt? - kérdezte a férfi, én pedig sóhajtottam egyet. Nem válaszoltam, elvégre felébredt, és nem akartam előtte ecsetelni a betegségét, ezért csendben megreggelizünk, majd úgy hagytuk el a házat. Este, ha hazaértem talán elmondom neki, feltéve, hogy nem felejtem el.

Már az utca végénél lehettünk, mikor csak annyit vettem észre, hogy Seo konkrétan elemelkedik a földtől, és másfél fejjel magasabbról néz le rám nagy szemekkel.  Kissé megijedt a hirtelen emeléstől, így a férfi hajba kapaszkodott, aki történetesen Minho volt. Kérdőn néztem rá és álltam meg visszapillantva a ház felé, de ő csak meglengette ujján levő kulcsát, és intett, hogy menjünk tovább.

- Gondoltam elkísérlek titeket. - fűzte hozzá mondatát, mire Seo egy beleegyező bólintással jelezte, hogy nagyon a kedvére van a dolog, én pedig elmosolyodtam az ő vigyorát figyelve. Minho még az iskolába is bejött velem, így ketten köszöntünk el az ajtóban a lánytól, aki azonnal leült a padtársa mellé, és valami nagyon izgalmasat kezdett mesélni, mivel még mutogatott is hozzá.

Mikor kiértem a főútra, jobbra fordultam a munkahelyem felé, és felhúztam a szemöldököm, ahogy ismét megláttam, hogy a férfi mellém érve felveszi a tempómat.

- Engem is? - kérdeztem, mire csak némán bólintott egyet, és hátra tette kezeit. Sóhajtottam egyet, és mivel még van annyi idő, mire odaérünk, hogy egy történet beleférjen, így nekikezdtem a reggelinek. - Seo narkolepsziás. - amint kimondtam a betegségét felpillantottam a mellettem sétálóra, hogy megláthassam az arcát. Vajon tudja, mit jelent, vagy azt is el kell magyaráznom? De ő csak kifejezéstelen arccal, továbbra is a földet kémlelve bólintott, ezért úgy vettem, hogy érti. - Mostanában valamiért egyre többször esik össze, pedig ez egy időben teljesen lecsökkent nála.

- Gyógyszer? - kérdezett rá rögtön, mire elfordultam tőle, és megráztam a fejem. Megint csak elszégyelltem magam, hogy nincs arra külön pénzem, hogy azt a drága gyógyszert kifizessem neki, még akkor se, ha többet spórolnánk, mint amennyit most tudunk.

Ahogy közeledtünk a bolt felé, a tág utca miatt azonnal kiszúrtuk a rendőrautót, ami a forgalmat lassította azáltal, hogy nem hajtott fel a padkára, hanem mellette parkolt le. Alig tudták a szembeforgalom miatt kikerülni, de ez látszólag nem érdekelte a biztos urakat. Minho nem lassított sőt, inkább kíváncsian fürkészte a tőlünk még messze zajló eseményeket. A rendőrtiszt a főnökkel beszélgetett, aki mellett ott virított Neul, és AhRo is, miközben árgus szemekkel figyelték a férfi minden szavát.

Mire odaértünk már csak a két lány maradt ott, akik amint észrevettem lehajtották a fejüket, de nem mozdultak. Helyettük inkább a férfi jött elénk és fogott kezet Minho-val.

- Így nekünk is könnyebb. - nevetett fel, amit először nem értettem. - Az ügy lezárva, már nem gyanúsított.

- Kiderült valami? - kérdeztem a nyilvánvalót, amitől a férfi pillantása után idiótának éreztem magam.

- Mivel a kamerák nem működtek, így sokra nem jutottunk az itteni helyzettel, de szerencsére a bolt másik fele pont belelóg a térfigyelő kamerák látószögébe, így pontosan meg tudtuk mutatni a gyanúsítottaknak, akiket a reptéren kaptunk el szökés közben, hogy ott virítanak a kérdéses időpontban a felvételen. Ahogy maga is. - fordult Minho felé, aki csak bólintott egyet. Biztos nem volt olyan hülye, hogy az ajtó mellett gyújtson rá, ezért is nem vehette észre, mikor kijöttek onnan. - Nos, én itt végeztem, további szép napot. - hajolt meg előttünk, ahogy mi is, majd amint beszállt a járműbe, rögtön elhajtott, így a forgalom ismét elindulhatott. Neul és AhRo bűnbánó arckifejezéssel csoszogtak elénk, és fordultak Minho felé, hogy kifejezzék mély elnézésüket, amiért a háta mögött bűnösnek gondolták. Nem hittem volna, hogy lesz bennük ennyi, de jó látni a kedvességüket. Nem úgy, mint a főnöknek. Az egyetlen dolog, ami vigasztal, hogy most biztos hülyének érzi miatta magát. Kirúgott a semmiért egy embert.

- Nem akarsz visszajönni? - fordultam felé, persze miután a lányok elmentek.

- Már ne is haragudj, de én jutottam elsőre eszébe a kedves főnökünknek, és még csak meg sem hallgatott, hogy mi történt. Szerintem egy jó, és összetartó csapat nem ilyen, ezért inkább most hazamegyek, és szétnézek az interneten, milyen munkákat hirdetnek. - mosolyodott el, majd megsimogatta fejem, és integetve elindult hazafelé.

Nem tudom, hogy örüljek, vagy inkább dühös legyek ez miatt. Ha nem történt volna meg biztos, hogy nem tartanék itt vele ahol, de... Miért gondolkodok ezen ennyit? Megtörtént, és kész, nem tettem semmi rosszat, és nem váltottam meg a világot azzal, hogy befogadtam. Csak segítettem egy barátnak.