Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

33. fejezet

- Biztos bemenjek?

- Nem tudom, de ha megint megkérdezed, akkor páros lábbal rúglak be azon az ajtón. - mutattam az említett tárgy felé, amin épp most jött ki egy öltönyös pasas. Már vagy fél órája itt állunk az ügynökség előtt, és ahogy látom kissé felcserélődtek a szerepeink. Én vagyok a támogató férfi, Minho pedig az elesett kislány. Bár az is lehet, hogy csak húzza az agyamat, de ha ezt megtudom, tényleg kapni fog.  - Ma még úgysem fogsz dolgozni, csak egy próbára hívtak be, hogy megfelelsz-e ide.

Sóhajtott egyet, majd megragadta a kezem, és úgy indult el az ajtó felé. Idő közben azt hittem már odafagyunk a talajhoz, amilyen hideg volt a mai nap, de most, hogy az alig meleg tenyere megtalálta a kézfejem, sokkal jobb lett a közérzetem. Fogalmam sem volt, mit kell csinálni, így odamentünk egy random itt dolgozó hölgyhöz, és kértünk némi útbaigazítást. Nem volt nagy dolog, csak fel kellett mennünk egy emeletet, és leülnünk a többi jelentkező mellé kivárnia  sorunkat.

- De utálom ezt..

- Még el se kezdődött. - fordultam hozzá pimasz mosollyal, amit most nem annyira díjazott, de láttam rajta, hogy nincs ellenére a csipkelődésem, még egy ilyen helyzetben sem. Sosem láttam férfit idegesnek lenni, de akik itt ültek, úgy viselkedtek, mint én, mikor még betanuló voltam a boltban. Rágják a szájukat - némelyik a körmét is - nem bírnak enni, holott ott van a szendvics a kezükben, és fél percenként megnyitják a telefonjukat, hogy beállítsák a hajukat.  Ehhez képest Minho mozdulatlanul ül itt mellettem, és mered maga elé.

- Uraim! - nyílt ki az egyik ajtó, amitől mindenki megijedt, ugyanis nem arra számítottunk, hogy ott jön majd ki. Egy majdnem velem egyidős, hosszú fekete hajú lány lépett ki, akinek derekán egy igen vastag szalag volt, ezzel kiemelve alakját, amit a többiek rögtön megnéztek maguknak.

Nem lett volna nagy jelentősége, de Minho-ra néztem, aki ugyan olyan éhes pillantásokat vetett a nő felé, mint a többi. Elmosolyodtam és hátra dőltem, mert tudtam, hogy én itt megszűntem létezni. Nem lettem ideges, nem kaptam fel a vizet. Miért is tenném? Hisz nincs közöm hozzá. Csak egy barát vagyok.

- MinAh vagyok, és  én leszek ma a segítőjük. Először is pár információt kellene közölnöm ezzel a munkával kapcsolatban, úgyhogy arra kérek mindenkit, hogy jöjjön be velem. - intett befelé, majd miután átlépte a küszöböt, mindenki megindult felé.

Ahogy Minho felállt mellőlem, elkaptam a csuklóját, és mielőtt eltűnhetett volna, még egyszer belenéztem a szemébe.

- Sok sikert. - engedtem el, mire egy határozott bólintással jelezte, hogy minden rendben, és becsukta maga mögött az ajtót. Most már biztos, hogy feltűnési viszketegségem van.

Laza három órát ültem ott és vártam a csodára. Közben kicsit utána néztem, minek is kell itt történnie, de mivel ez alapból sem egy szokványos fotózás, így az internetes ,,hogyan lettem modell" blogjában szereplő adatok sem stimmeltek. Minho-nak nem kellet portfólió, elég volt emailben küldeni pár képet. Mivel ez nagyon távol állt tőlem, így nem tudtam, hogy ez legális e, vagy sem.

Mikor már azt hittem, végképp fel kell adnom, hogy valaha is kijöjjön kinyílt az ajtó, és a benyomult férfi tömeg az ajtó felé indult meg, mint valami csürhe. Az utolsó nem csukta be az ajtót, de nem is bántam, ugyanis Minho nem jött ki. Fűtött a kíváncsiság, így odamentem, és benéztem mi folyik ott, de sok minden nem láttam , csak annyit, hogy MinAh-t körülveszi hat férfi, akikhez folyamatosan beszél.

Visszahuppantam a székre, és megnéztem a telefonomon levő értesítéseket, kihasználva a hely wifi hálózatát. Mire letettem, Minho már ott állt előttem, nagy mosollyal az arcán.

- Megkaptam.

- Mi? - képedtem el, és álltam fel, hogy elé léphessek. - Ilyen hamar? Nem szoktak ilyenkor várni és válogatni?

- De, viszont mivel a főnök folyamatosan kapcsolatban volt MinAh telefonjáról, így rögtön meg tudta nézni az adatokat, és a képeket, amik készültek, így visszaküldte a listát, hogy kiket akar legközelebb látni.

- Akkor most van munkád?

- Csak ideiglenes. Ki tudja, hogy utána kellek-e még valahova.

- Ne szerénykedj! - bokszoltam vállába, miközben elindultunk kifelé. - Mikorra kell jönnöd? - keserédesen felhajtott, majd egy lemondó mosoly jelent meg arcán, mikor megállt.

- Reggel fél hétre. - válaszolta. Rögtön megértettem, miért viselkedik így, de mintha minden a legnagyobb rendben lenne elmosolyodtam, és megragadva kezét kihúztam őt az épületből, ahol már kezdett légszomjam lenni. - De este tudok majd menni eléd.. És Seo-ért is, mert délután négyre végzek.

- Minho, nem kell magyarázkodnod. Ha bármikor elhúzódik, vagy közbe jön valami, akkor szólj. Eddig is megoldottam, ezután is meg fogom, ha neked nem alkalmas, elvégre az én életem, és kötelezettségem. - nem akartam megbántani, bár ezzel azt jelentettem ki, hogy nem értékelem, amit eddig tett értünk.

Most csak fel kell valahogy készülnöm arra, hogy visszacsöppenjek abba az életbe, amiből kiszakított, mikor beköltözött hozzám. Elvégre a munkájával lesz elfoglalva, és biztos vagyok benne, hogy amint megtudják, mekkora tehetség, kapkodni fognak érte, tehát rövides időn belül el fog költözni.

Innentől kezdve nincs együtt alvás, kézfogás, vagy csók. Le kell állnom róla, mintha csak egy drog lett volna, hogy később ne legyen olyan nehéz. Ezzel csak a saját magam életét könnyítem meg, még akkor is, ha most ettől a gondolattól megfájdul a fejem, és könnyek szöknek a szemembe.

-----------------

Este direkt becsuktam a szobám ajtaját, és addig ki sem jöttem, míg el nem mentem zuhanyozni, valamint Seo-t altatni. Tudtam, hogy Minho még nincs bent, mivel mindig úgy szokta csinálni, hogy addig kint marad, amíg ő is rendbe nem teszi magát, majd csak utána szivárog be olyan halkan, hogy néha meg sem hallom.

Most viszont kimentem a konyhába, és addig ittam azt a fél pohár vizet, míg ki nem jött a fürdőből. Előtte akartam bemenni a szobába, mert arra gondoltam, ha látja, hogy becsukom az ajtót, vagy nem hívom be, akkor  nem is jön. Azonban amint elhelyezkedtem, kinyílt az ajtó, és rögtön bemászott mögém.

- Minho, menj ki. - kértem lágy hangon, nehogy a végén azt higgye, hogy haragszom rá.

- Miért?

- Mert azt kértem.. -  sóhajtottam válasz gyanánt, amit nem akart elfogadni, ezért magához vont, fejét pedig a fülem mellé helyezte. Még jó, hogy háttal vagyok neki.

- Ott kint hideg van. - suttogta, mire nekem libabőrös lett szinte az egész testem. Egyáltalán nem tetszett ez a fajta reakcióm miatta, ezért mocorogni  kezdtem, hogy ki tudjak bújni az öleléséből, de ő olyan erősen tartott, hogy hamar fel kellett adnom. - Mi a baj Byul? Megbántottalak valamivel?

- Nem, csak már nem akarom, hogy itt aludj velem.

- Miért? Az ember nem gondolja meg magát ilyen hirtelen, ha semmi sem történt.

- Oké. Itt a válasz. - vittem feljebb a hangom. - Semmi közöm nincs hozzád, és már unom, hogy néha csak úgy kihasználsz, mintha valami tárgy lennék. Befogadtalak, de azt nem mondtam, hogy közeli viszonyt fogunk ápolni, márpedig ez most az, és nekem nem tetszik. - ugyan kit akarok én áltatni, már attól el bírnék aludni, ahogy érzem az ujjait összefonódni a hasamnál. Miért kell az életnek ilyen bonyolultnak lennie ahhoz, hogy ne törjek össze?

- Rendben van. - felelte ő is normál hangerővel, majd felállt, és kiment a szobából. Én hülye barom, szükségem van rá, de lehet, hogy ezek után marad még két hetet, aztán lelép innen. Mert ki akarna egy ilyennel egy házban élni?