Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

27. fejezet

Munkába menet igyekeztem csendben maradni, de mosolyogni, nehogy feltűnjön neki, hogy valami nincs rendben. Ez biztosan csak pillanatnyi, amint el tudok majd vonatkoztatni attól, hogy ismét rám talált, vissza fog térni az igazi énem. Nagyon örülnék, ha ez rövides időn belül bekövetkezne, ugyanis most is az ment meg az elmezavartól, hogy Mia folyamatosan körülöttem van, így nem tudok SoBin-re gondolni.

Azonban voltak olyan percek, mikor neki is el kellett mennie, hisz nem én vagyok a felettese, hanem Neul, ő pedig néha szólt neki, hogy mit kellene csinálnia. Ilyenkor is igyekeztem nem gondolkodni, csak tenni, ami a dolgom, és ma különösen nyílt voltam a vásárlók felé. Mindenkihez odamentem, aki csak egy pillanatra is megállt, és megkérdeztem, hogy tehetek-e érte valamit.

- Ki az a ficsúr, aki reggel veletek ment? - hangja tövisként szúródott a már berepedezett szívembe, a kezemben levő dolgok pedig a földre esve nagyot koppanva hoztak csendet kettőnk közé. Tudhattam volna, hogy kihasználja az egyedüllétemet..

- Azt kértem, hogy hagyj békén.

- Én pedig kérdeztem valamit. - kíváncsi lennék, mit tenne itt és most, ha bejelenteném neki, hogy Minho az új pasim. Biztos vagyok benne, hogy kicsapná a hisztit, de akkor legalább hívhatnám az őröket.

- Nem kötelességem neked válaszolni. Jó lenne, ha nem zaklatnál.

- Én csak vásárolok. - vont vállat, majd felemelte a kezében lengetett kék kosarat, amiben összesen volt egy darab sajt.

- Minden nap? - vontam fel szemöldököm, és mentem arrébb pár lépést, hogy folytathassam a dolgom, mintha nem lennék feszélyeztetve a jelenlététől.

- Ha te nem árulod el, kiderítem én magam. Vajon Seo még emlékszik rám? - megálltam a pakolásban, és riadt tekintettel bámultam magam elé. Seo még kisebb volt, mikor szétmentünk, de már akkor is szimpatizált vele. A férfi mindent megtett, hogy ő ne vegye észre a természetét, mert így legalább nem kellett miatta aggódnia.

- Nem bánthatod őt! - kiáltottam el magam, majd megfogva az üres dobozt futásnak eredtem, és meg sem álltam a raktárig. Nem, nem hagyhatom, hogy megint behálózzon, hogy csapdába ejtsen, mert ennek nem lenne olyan egyszerű kimenetele, mint a szakítás. De mit tehetnék, nincs ellene bizonyítékom, üres szavaknak pedig senki se hisz.

Délután nem bírtam magammal, muszáj voltam felhívni Minho-t. Még akkor adta meg a számát, mikor megbeszéltük, hogy ezentúl ő megy Seo-ért, én pedig így fél órával előbb szabadulok.

- Byul? - kérdezett bele a telefonba, hangból ítélve, mosolyogva. Nagy valószínűséggel kint vannak a nappaliban, vagy bent a szobájában, mert folyamatosan hallom Seo hangját.

- Minden rendben volt? - tettem fel a számára bizonyára furcsa kérdést. - Mármint nem történt semmi?

- Kellett volna? - nagy levegőt vettem, és reszketegen fújtam ki. SoBin nem tesz semmit, míg Minho ott van, de ez csak még jobban aggaszt, ugyanis én mondtam neki, hogy nézzen utána a munkának. Mi van, ha ma bejelenti, hogy holnap el kell od mennie, és nekem kell újra mennem a lányért? Akkor a férfi simán megtámadhat hazafele menet, vagy ami még veszélyesebb lenne, ha akkor, mikor megyek vissza egyedül. - Byul, baj van? - zökkentett ki.

- Nem, csak unatkozok. - vágtam rá egyből, hogy hihető legyen, majd elköszöntem, és leraktam, persze hozzáfűztem, hogy ha nagyon nem bírnám, még hívom, mert ez egy laza nap. Nem vártam meg, míg válaszol, rögtön kinyomtam, és szétnéztem, tekintetemmel SoBin-t keresve, de nem láttam sehol. Megkerestem Mia-t, és igyekeztem a közelében lenni, és beszéltetni, hogy elterelje a gondolataimat.

-----------------------------

Mire lefektettem Seo-t, jócskán elmúlt fél tíz, de mivel holnap nincs iskola, nekem pedig nem kell mennem dolgozni, így nem csináltam belőle nagy hűhót.

- Ahhoz képest, hogy ,,laza nap volt" - forgatta meg szemeit, ezzel tökéletesen megmutatva, hogy már akkor sem hitt nekem. - Eléggé fáradtnak tűnsz.

- Csak le szeretnék feküdni.. - sóhajtottam, majd kortyoltam egyet a teába, amit Minho csinált, miközben én Seo-nál voltam.

- Hát, ha gondolod, én bármikor kapható vagyok egy olyanra. - húzta perverz mosolyra ajkait. - Elég csak levenned a pólódat, és tudni fogom. - kacsintott. Nem mondtam semmit, csak ugyan olyan kifejezéstelen arccal bámultam rá, mint eddig. Felkönyökölt az asztalra, miközben nagy szemekkel kezdett vizslatni. Kezét arcához húzta, azon támaszkodott, miközben azt várta, hogy mondjak valamit.

- Mostanában nem alszom jól, és ezért vagyok fáradt, ennyi. - ezzel nem is hazudtam akkorát. Biztosan észrevette ő is, hiszen egyszer-kétszer ki is jött hozzám.

- Ha gondolod, kijöhetsz ide mellém. Majd én álomba ringatlak.

- Ja, képzelem, mivel ringatnál. - vágtam vissza rögtön, még mielőtt túlságosan elmélyülnek a gondolatai.

- Mi a baj Byul? Miért nem tudok mosolyt csalni az arcodra?

- Vannak dolgok, amikről nem akarok beszélni. - fordultam el, majd felálltam, és gyors elöblögettem a bögrémet.

- De miért? - kérdezett vissza. A szék nyikorgásából ítélve felállt, de nem hallottam, hogy mögém osont volna. - Nem bízol bennem? - bár rögtön rávágtam volna, hogy nem erről van szó, mégse tudtam megszólalni. Tudtam, hogy ha azt mondanám, akkor folytatnom kellene a beszélgetést, de erről tényleg nem akartam neki mondani semmit. Legalábbis addig, amíg nem szükséges. Így kénytelen voltam ennek érdekében hazudni egy olyat, amivel lehet, hogy megsértem őt..

- Nem. - nem volt bennem annyi, hogy a szemébe nézve mondjam, és utána is úgy futottam be a szobámba, hogy véletlenül se tudjak ránézni. Nem tett semmi rosszat, egyszerűen csak túl kíváncsi természet, én pedig nem akarom ebbe beavatni. Bár, ahogy ismerem magam, úgy se fogom sokáig húzni.  

Bementem a szobámba, majd az ablakhoz léptem, hogy behúzhassam a függönyt, de amint kinéztem a sötét utcára, amit a közúti lámpák fénye gyéren világította be, rögtön elfogott a borzongás. A szél csendesen fújdogált, ezt a szemközti ház elé telepített fa ide-oda himbálózó ágából láttam, de tekintetem rögtön megragadt egy személyen. Hosszú, fekete kabátot viselt, aminek cipzárja teljesen fel volt húzva, ezzel eltakarva arcát. A sötétben bujkált, mégis felismertem a vonásait, még ha most nagyobbnak is tűnt a kabát miatt. Honnan a francból tudja, hogy itt lakok? Követett? Majdnem minden lépésemnél hátranéztem, nehogy ez megtörténhessen, de ő még így is ki tudott játszani.

Hagytam egy kis rést, ahol ki tudok kukucskálni, majd az ágyamra másztam, és kezembe vettem a telefonom. Megnyitottam a beszélgetésemet Laya-val, majd odaírtam neki, hogy ,,S.O.S, SoBin visszatért", de amint a küldés gombra pillantottam, ujjaim szinte megfagytak fölötte. Nem mondhatom el neki, elvégre miben tudna segíteni? Csak aggódna értem, amit nem akarok..De akkor mit tegyek?

Kinyomtam őt, majd letettem az asztalra a készüléket, és ismét visszamentem az ablak elé, Nem nyúltam a függönyhöz, nehogy észrevegye, csak úgy pillantottam ki azon a kicsiny résen. Amint megláttam, hogy még mindig ott van, és valószínűleg felém néz, megrezdült a telefonom. Fejem azonnal felé kaptam, mert abban reménykedtem, hogy csak képzelődtem, de a szobát hirtelen erős fény árasztotta be, ami a képernyőről jött. Az enyém így jelezte, ha valaki üzent, mert nem épp a mostani szériából való, amin már van egy kis pötty, ami tud villogni. Felmásztam az ágyra, majd remegő kezekkel megfogtam a telefonom, és megnyitottam az üzenetet.

,,Aludj csak, majd én vigyázok rád. Jó éjt"

Szinte hallom, azt a hangot, amivel ezt mondta. Azok a veszélyes tekintetek odakintről leselkednek rám, még házon belül is. Sose fogok szabadulni tőle..