Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

26. fejezet

Minho pov's

Épp hazafele sétáltam Seo-val a délutáni órákban, és mosolyogva hallgattam a lányt, aki csak úgy áradozott a mai szakkörről. Állatokat kellett festeniük, és hatalmas öröm volt számára, hogy a tanár szerint az övé lett a legjobb. Megemlítette még pár barátját is, akiket én nem ismerhetek, de ettől függetlenül mégis vissza kellett kérdeznem, nehogy megsértődjön arra, hogy nem figyelnék rá.

Mikor befordultunk az utcába, egy ismeretlen lány jött ki a ház kertjének kapuján. Biztos vagyok benne, hogy onnan, elvégre nincs olyan messze, hogy ne tudjam bemérni.

- Laya! - kiáltotta el magát Seo, és futásnak eredt. Csak úgy, mint játék közben rám, a lányra is egy nagy lendülettel vetődött fel, aki elkapta őt, és megforgatta. Ki nem nézném belőle, hogy húsz kilónál többet elbír..

- Szia Seo.. - pillantott rám, mivel idő közben és is odaértem hozzá. - Csak nem elraboltak? - nevetett fel. Felállt, és kezet nyújtva bemutatkozott, ezért én is így tettem, bár fogalmam sem volt, ki ez. - Minho? - kérdezett vissza, én pedig csendben bólogattam. - Nahát, Byul sokat mesélt rólad.

- Lehet nem akarom tudni, miket. - mosolyodtam el, ahogy ő is.

- Ha már itt vagy, én meg nem tudtam bejutni a házba, akkor ezt odaadom. - belenyúlt a táskájába, és miközben magyarázott, felém nyújtott egy gyógyszeres dobozt. - Gondolom, mivel hazahoztad - biccentett Seo felé - Így vele maradsz addig, amíg Byul haza nem ér. Ha lehet, szedesd be vele, mert ha nem intravénásan fogom beadni neki.

- Oké.. - szemeim egy pillanat alatt kerekedtek ki, ahogy lenéztem a nálam alacsonyabb, vékony lányra. Kemény szavai ezzel a kinézettel teljesen ütötték egymást, ezért kedvem lett volna elnevetni rajta magam, azonban olyan hitelességgel mondta, hogy egy pillanatra megijedtem. Megvártam, míg beszáll a kocsiba, és elhajt, majd leguggoltam Seo mellé. - Ő meg ki volt? - súgtam fülébe, mintha meghallhatná.

- Laya? Byul legjobb barátnője. Már nagyon kicsi koruk óta. - oh, így már tiszta a kép. Szóval, mikor még utált engem azért, amit tetem, én voltam a közöttük levő pletyka tárgya. Ennek én miért örülök?

-----------------------------

Meg akartam várni Byul-t, aki épp Seo-nak mesélt egy történetet, hogy elaludjon, de egy jó ideje már nem hallom a hangját, így vélhetőleg ő is elaludt. Benyitottam a résnyire hagyott ajtón, és bekukucskáltam tudván, hogy égni fog az ágya melletti kislámpa, amit mindig Byul kapcsol le, ha elaludt.

Seo még félig ült, mikor ránéztem. Kezében a könyvvel szaporán lapozgatta azt, nem is olvasott bele, csak a képek érdekelték, de már látszott rajta, hogy majd elalszik ő is. Biztosan meghallotta, hogy itt vagyok, mert egy hirtelen pillanatban becsukta a könyvet, és egyenesen rám nézett, ami kicsit ijesztően hatott. Apró ujjait szája elé emelte, majd egy halk ,,Shh" jött ki torkán, miközben a mellette alvó lányra mutatott.

Elmosolyodtam, és bólintva egyet kimentem, hogy én is nyugovóra térjek. Ma, míg itthon voltam megpróbáltam valami látványosat is csinálni, ezért szétszedtem a konyhában levő csapot, és addig babráltam vele, míg végül be nem fejezte a folyamatos csöpögést. Eddig nem tűnt fel, de mindenki tudja, hogy az idegesítő hangokkal csak akkor van baj,, ha már észrevetted, mert olyankor az istennek se akar abbamaradni.

Este megint arra az ismerős hangra ébredtem, ami a konyhából jött. Byul megpróbálta halkan behúzni a széket, de ez mostanában nem igazán sikerül neki, ezért mindig felébredek. Bár, mivel majdnem minden nap kiül egy kicsit, így már berögződött, hogy ilyenkor fel kell kelljek, még akkor is, ha esetleg nem ébredt fel.

Nem bírtam ki, muszáj voltam odamenni, és leülni elé, mert most már nagyon kíváncsi voltam, miért nem tud aludni. Kissé meglepődött, mikor elé termettem. Annyira bele volt merülve a jegyzeteibe, hogy csak akkor vett észre, mikor rákönyököltem az asztalra.

- Felébresztettelek? - kérdezte aggódva, majd kicsit el is szégyellte magát, ezért megráztam a fejem.

- Miért nem alszol? - lepillantottam a keze alatt levő papírra, de amint meglátta, hogy azt nézem rögtön becsukta. Nem tűnt naplónak, számok voltak benne, így gyanítom, hogy a kiadásokat tarthatja abban nyilván.

Válasz helyett nagyokat pislogott rám, majd kinyitotta az előtte levő mappát, és egy félig összegyűrt lapot nyomott a kezembe. Nem láttam mi az, de ettől a mozdulatsortól nekem is eszembe jutott,hogy van nálam valami, ami az övé, így kiszaladva a nappaliba felkaptam a kanapé mellé letett dobozt, és odadobtam neki.

- Laya küldi. Szeretnéd hallani, mit csatolt hozzá?

- El tudom képzelni. - fintorodott el. Visszaültem, majd megnéztem, mi is ez a dolog, de amint elolvastam a címét, máris elment tőle a kedvem.

- Nem akarok modellkedni. - jelentettem ki őszintén és nyersen, amin igencsak meglepődött.

- Miért? Jól fizet, ráadásul a kinézeteddel egész felkapott lehetsz, ha jól csinálod. - mintha meg se hallottam volna a mondat elejét, széles mosolyra húztam a számat, és felvontam a szemöldököm, miközben pár perverz gondolat suhant át a fejemben.

- Szóval jóképű vagyok? - kérdésem teljesen ledöbbentette, még el is pirult, amit igyekezett nem észrevenni, csak mérgesen nézni felém.

- A lényeg, hogy ez egy jó lehetőség. Szerintem meg kellene nézned. - a gond azzal van, hogy eszméletlen lusta vagyok. Nem tudok sokat a modellekről, és nem hiszem, hogy megszakadnának a munkába, de az volt az egyetlen dolog, amire egész életemben nemmel gondoltam rá.

- Jó, a kedvedért utána nézek. Ha, most beveszel egy olyat. - mutattam a gyógyszerre. Elhúzta száját, és kipattintott egyet a sok közül, majd szájába véve rágcsálni kezdte. Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen fontos neki. - Hogy megy a munka? - szemei megállapodtak valahol mellettem, a lényeg az volt, hogy a semmibe kezdett el bámulni. Leverte a víz, mint aki szellemet látott, vagy mint aki belecsöppent egy olyan témába, amit nem akar feszegetni. Riadttá vált tekintete mindenhova nézett, csak rám nem, ajkai pedig egy pillanat alatt száradtak ki. - Baj van? - hajoltam előrébb, hogy továbbra is keressem a szemkontaktust, de a kérdésemmel kizökkentettem a világából, így megrázta a fejét, és rám nézett.

- Nincs, csak.. Azt hiszem, megyek aludni. - pislogott párat, majd hezitálva felállt, és elment a szobája felé. Biztos, hogy történt vele valami, és már csak az, hogy nem akarja elmondani aggódással tölt el. Eddig, ha kérdeztem valamit mindenre adott választ, még talán arra is, amit nem akart felhozni, ezért furcsa, hogy most mélyen hallgat. 

Haliiiii💜

Ezt láttátok/hallottátok már? Én mikor először találkoztam vele (ma, tesin) nem kedveltem, de ahogy hallgattam egyre szimpatikusabb lett 😍
Ráadásul az elején, mikor ,,fetreng" a kanapén tiszta olyan, mint amilyen ebben a sztoriban a személyisége🤣