Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

20. fejezet

Délután, amint átöltöztem máris indultam az iskolába. Nem tudom, mi szállta meg a főnökünket, de ma mindenkit előbb hazaengedett sőt, még a boltot is bezáratta. Egyetlen egy ilyenre emlékszem még régebbről, mikor nap mint nap tárgyalásokra kellett mennie az új fejlesztés miatt, és ilyenkor inkább megadta nekünk is a fele napot szabadságnak, csakhogy ne kelljen itt szenvednünk. Mivel nem tartozunk a nagy szupermarket kategóriába, de a kis boltoknál azért több áruval szolgálhatunk, így a ránk szabott szabályokat kicsit ki lehet játszani a magunk módján. Talán ez megy a főnökünknek a legjobban.

Berobogtam a suliba, és rögtön a rajzterem felé indultam, azonban senki mást nem találtam ott, csak a tanárnőt, aki épp a mappákat rendezgette.

- Jónapot. - köszöntöttem, nehogy megijedjen tőlem, ahogy hirtelen feltűnök a háta mögül. Ő is köszönt, de amint megfordult és meglátta ki vagyok, értehetetlen fejjel biccentette oldalra fejét. - Seo-t már elvitték.

- Mi? Kicsoda? És mikor?

- Ma kicsit előbb befejeztem, mert fáradtnak tűntek a gyerekek, és egy férfi bejött hozzá. Úgy tűnt, a lány ismeri, ezért elengedtem. - jesszusom! Ugye nem az aki.. Nem, biztos, hogy nem, miért tette volna. Talán csak Minho akart ilyen módon megviccelni. De nem lett volna képes arra, hogy szól?!

- Köszönöm! - vágtam vissza, majd gyorsan kisétáltam a teremből, és szapora léptekkel közelítettem meg a házat, aminek ha igazak a gondolataim, most nyitva kell, hogy legyen. Ahogy berontottam, rögtön a nappaliba pillantottam, de előbb hallottam meg valami furcsát, minthogy pillantottam volna meg őket.

- A-HAHAHAHA! Én vagyok a vidék legnagyobb sárkánya, és felfalok minden hercegnőt, akiért csak herceg ácsingózhat!

- Jajj ne, segítség! - az a mély hang, aki olyan furcsán degenerált módon nevetett fel az előbb és játszotta az eszét egy pillanat alatt vékonyodott el és szólalt meg roppant vicces módon. Benéztem, de figyeltem, nehogy észrevegyenek, majd a kezdeti dühöm és aggódásom egy pillanat alatt elszállt, amint észrevettem őket.

Minho-n Seo egyik piros palástja volt, fülei mögött pedig zöld ceruzák voltak gondolom, hogy imitálja a szarvát. Egyik kezében egy baba volt, amit ide -oda lengetett, Seo pedig komoly arccal, és amolyan maffiózó tekintettel figyelte a férfi minden egyes mozdulatát.

- Ne féljenek a hölgyek! - szólalt fel, égnek emelt kézzel, miközben a kanapé háttámlájára mászott, és állt fel oda, amit mindig megtiltok neki, de tudom, hogy a hátam mögött csinálja. Most lebukott. - Messzi földről érkeztem, hogy legyőzzem a komisz sárkányt, és megmentselek titeket.

- Azt hiszed, le tudsz győzni, te tökmag? - nézett fel rá Minho. Értem, szóval most felcserélődtek a szerepek, és Seo a hús lovag, Minho pedig egyszerre a gonosz sárkány, és a megmentésre váró babák mozgatói.

- Most véged! - egy hirtelen ugrással elrugaszkodott a kanapéról, majd Minho felé esve egyenesen felé szegezte kezét, hogy meg tudjon majd kapaszkodni benne. Mivel a nappali közepén voltak, jól láttam, amint a férfi elkapja őt, és kiterül vele a földön.

- Jajj ne, legyőztél, csak kérlek, ne bánts! - emelte maga elé kezét, és védekezett Seo képzeletbeli pofonjaitól.

- Remélem, megtanultad a leckét! - állt fel mellkasára, majd győzelemittas mosollyal felnézett a plafonra, és kitárta kezeit, mintha azt várná, hogy a nép megtapsolja őt. Felvettem a néző szerepét és tenyereimet hangosan csaptam egymáshoz, hogy észrevegyenek. Seo rögtön leszállt Minho-ról, és idejött hozzám.

- Egy kis színésznő veszett el benned. - simogattam meg hátát.

- Te is beszállsz? - csillantak fel szemei, majd meg se várta a válaszomat, húzni kezdett a szőnyegre. Kifutott a konyhába, és elém tolt egy széket, majd gyors iramban bevágtatott a szobájába, hogy egy cipőfűzővel térhessen vissza. - Te leszel a hercegnő, én a gonosz sárkány, Minho pedig a herceg.

- Nem lehetne fordítva? - pimaszkodtam a férfira nézve, majd Seo-hoz hajoltam, hogy a fülébe suttoghassak. - Megnézném, milyen copfban a haja. - először csak ő is felmérte a férfit, majd sunyi módon felnevetett, és visszahajolt hozzám.

- Majd a következő körben. - ölembe helyezte kezeimet, és elkezdte a fűzőt tekergetni körülöttem, majd masnira kötötte, és tekintetével csendben intett rendre, hogy lehetőleg hagyjam is így. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, az a Minho arcán elterülő széles, és érthetetlen mosoly. Mint akinek most ugrott be valami halaszthatatlan ötlet.

A forgatókönyv itt sem volt másképp, mint amit láttam az elején. Nekem segítségért kellett kiáltoznom, miközben Seo eljátszotta pár babájával, hogy épp felfalja őket, majd úgy tett, mintha felvinne engem a toronyba, mint az egyetlen kincsét, és ott kezdett el ijesztgetni, hogy milyen ízesítésű pácban fog megsütni. Bevallom, néha megijedek, milyen színes a fantáziája, gyerek létére. Mintha a felnőtt és a kisgyerek logika keveredne benne, és nem tudná, mikor melyiket kell érvényre juttatni. De lehet, hogy nem is kell neki, ha ő így boldog.

Minho csak akkor tört színre, mikor a sárkány már kavargatta az üstben fortyogó vizet, ami egyenlő volt egy fakanállal, és egy üres lavórral. Pár monológ után harcba hívta értem a sárkányt, nekem pedig úgy kellett tennem, mintha a hercegnek szurkolnék.

Minho végső csapásként felkapta Seo-t, és a kanapéra dobva elkezdte csiklandozni, amitől a lánynak még a könnye is kijött. Amit nem értettem az az volt, hogy én miért kezdtem el hangosan nevetni az ő kínzásán. Mintha engem is elkezdett volna csiklandozni, elvégre én sem bírom, és akaratlanul is magamat képzeltem oda, hogy ebben a helyzetben mit tennék. Valószínűleg fulladoznék.

- Megadom magam, megadom magam! - kiáltott fel, és tolta el magától a férfi tenyerét, aki rögtön elengedte őt, majd felém jött, és lehajolt hozzám. Először hátamra fogott, aztán amint a vállán kötöttem ki rögtön térdeim alá nyúlt, nehogy a másik oldalra lendülve csókoljam telibe a padlót.

- Nos akkor, én elviszem a hercegnőt. - fordult vissza Seo-hoz, majd a szobám felé vette az irányt, és amint belépett oda, ledobott az ágyra.

- Azért ennyire nem kell túljátszani. - néztem fel rá, mikor megláttam szemében a következő mozdulatát, ahogy fölém akar mászni.

- Miről beszélsz? Megmentettem a hercegnőt, most pedig elveszem a jussomat. - nem hallgatva rám kezeit fejem mellé támasztotta és úgy került teljesen fölém, ám én most kivételesen túlzottan nyugodt voltam annak ellenére, hogy a kezeimen nem tudom szétbontani a cipőfűzőt, ami idő közben becsomósodott.

- Minho, ha tovább mész, akkor annyi az ágyékodnak. - szemléltetésképp, mikor lenézett, hogy mire is gondolok felhúztam a térdeimet, amik tökéletes szögben voltak ahhoz, hogy ha tovább lendíteném, akkor pont betaláljon neki, és ezt valószínűleg ő is észrevette.

- Szóval kéreted magad? Nem is baj, nem szeretem a könnyen kapható hercegnőket. - húzta mosolyra ajkait, majd leszállt az ágyról, és egy laza mozdulattal eloldozta a kezem. Nem értem, hogy én miért nem tudtam szétfeszíteni, ha neki csak ennyi kellett ahhoz, hogy szétbontsa.

A nap további részében még vagy hatszor eljátszottuk ezt, persze mindig felturbózva egy két oda nem illő dologgal. Este Seo-nak eszébe jutott, hogy a hétvége miatt holnap nem megyek dolgozni, ezért mielőtt nekiláthattam volna az esti mesének megkért, hogy menjünk ki a játszótérre.