Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

18. fejezet

- Van pár dolog, amit el kell mondanom. - ültem le mellé. Bólintott egyet, és letette ölébe a cuccát, hogy egy szinten lehessünk.

Kissé elszégyelltem magam, hogy én hívtam ide, de most korlátok közé kell zárnom. Lehet ezzel arra fogom ösztönözni, hogy minél hamarabb elmenjen ebből a nyomorból. Tiszta hülye vagyok.

- Szóval, nem keresek olyan jól, hogy két gyereket is eltartsak, ezért amin csak lehet, spórolunk. Ez nem azt jelenti, hogy éheztetni foglak, vagy ilyenek, csak figyelj rá kérlek, hogy a lámpa csak akkor égjen, mikor feltétlenül szükséges, és annyi vizet használj, amennyi kell.

- Byul, nem fogok örökre a nyakadon maradni. Találok majd másik munkát.

- Nem azért mondom, mert teher vagy. - bármennyire is annak tűnt, ezt most nem azért csináltam. Miért érzem úgy, hogy ebbe a beszélgetésbe bele se kellett volna kezdenem? Összezavart a tény, hogy tényleg itt van, és mostantól itt is marad egy darabig. Ki tudja, meddig.  - Most inkább hagylak. - ráztam meg fejem, majd a szobám felé futottam, de az ajtónál megálltam, és visszanéztem, mivel kimondta a nevemet.

- Jó éjt. - mosolyodott el, és elterült a kanapén ezzel eltűnve a szemem elől.

Minho pov's

Reggel alig bírtam követni Byult és Seo-t, ahogy forgolódnak körülöttem. Én még csak a második harapásomat ettem meg a reggelimből, de ők már indulásra készen álltak, és a cipőjüket húzták. Fogalmam sincs, hogy ő a húga, vagy valamilyen más családtagja, de azt sem értettem, hogy miért ő kísérgeti az iskolába. Ennyi idősen én már rég egyedül mentem és jöttem haza, bár az is igaz, hogy én férfi vagyok, Seo pedig egy aranyos kislány. Vajon erre utalt az a pedofilos kérdés? A kis pimasz..

Pofátlanság vagy sem, de kíváncsi voltam a házra, ezért hát elindultam egy felfedező útra. Tudtam, hogy most gőzerővel valami munka után kellene néznem, de addig nem akarok, amíg a rendőrség ki nem mondja, hogy ártatlan vagyok. Örülök, hogy a lány hisz nekem, mert szerintem a lelkiismeretem felemésztett volna, ha ő is elpártol tőlem.

A ház magában nem túl nagy, de mégis úgy van berendezve, mintha tágas lenne. A polcok szépen le vannak tisztítva, a padló mintha enni lehetne róla. A kanapé melletti fal előtt az egyik kisebb szekrényen egy keret volt látható, amiben csak egy félbehajtott kép mutatta meg Seo-t, és Byul-t, talán két vagy három évvel ezelőtt. Levettem róla az üveget, majd kihajtottam a képet, hogy láthassam, kit akar eltakarni előlem, de nem voltam előrébb, mikor két felnőtt embert pillantottam meg. Vajon Byul, vagy Seo szülei ők? Esetleg mind a kettőé? Mardos a kíváncsiság, ki az a lány Byul-nak, és miért ő neveli, azonban van egy olyan sejtésem, hogy ne kellene rákérdeznem a bizonyára fájdalmas múltjukra.

A konyhában minden a helyén volt, a mosogató, és a mellette levő szárító műanyag üres volt. Minden evőeszközből kevés volt, csak éppen annyi, hogy pár vendégnek még jusson, ha esetleg jönne valaki. Ami viszont nagyon is érdekelt, az a kis notesz volt a hűtőn, amire az volt ráírva, hogy ,,fontos".

Levettem, majd leültem a konyhaszékre, és kényelembe helyezve magam belelapoztam. Ez nem csak egy füzet, hanem egy naptár is, ahova napra pontosan le van írva minden. Seo minden szülőije, iskolás programok, osztálypénz, még a ballagás is, ami valljuk be, nem mostanában lesz.

Ami meglepő, hogy néhány helyre még percre pontosan le is vezette, hogy mikor mi lesz várható. Nem igazán értettem, hogyan tudja kiszámolni ezeket, mivel bármi közbejöhet, de rögtön elfelejtettem ezt a kérdéskört, mikor megláttam a következő bejegyzést. Másfél hét múlva, egy csütörtöki napra be van írva egy olyan, hogy ,,kupon kutya vége". Elképzelésem sincs, hogy az meg mi a szösz lehet, de mivel a notesz mellé egy csomó bolti matrica volt felaggatva különféle mágnesekkel, így gondolom valami nyeremény, amit nem megvenni, hanem megszerezni lehet, ha megvan a kellő mennyiségű papír. Így már értelmet nyert, a mindenen spórolunk dolog, amit tegnap említett.

Nem is akarok belegondolni, milyen életük lehetett nekik. Ha így kell élniük nap mint nap, én már rég becsavarodtam volna. Ami ebbe a noteszba le van írva, arra fogadni mernék, hogy Byul fejében is ugyan így található meg. Én szerintem az első oldalt se tudnám észben tartani, nemhogy azzal foglalkozni, hogy mennyi idő lesz. Nagyon berögzött ember lehet, ami nem is látszik rajta, elvégre azt is elfelejtette a polcos eset után, hogy el kell mennie.

Így viszont meg tudom érteni a pillanatnyi megingásait, és kirohanásait. Nincs ideje magára, ezért inkább elzárja a külvilág elől, hogy az lehessen, aki ebben a noteszben van. Ő  nem számít, csak az, hogy másnak, jelen esetben itt Seo-nak legyen jó, és ezért bizonytalan. Ezért volt az, hogy egyik nap még szid, a másikban pedig felajánlja a kezét, a békéért.

Még sosem találkoztam ilyen kaliberű emberrel, de kíváncsisággal tölt el, hogyan élheti a mindennapjait. Vajon ő hogyan látja a világát? Mindenhol órák lebegnek felette, és figyelmeztetik, hogy megint kifutottál az időből? Vagy ez már annyira belemélyült a tudatába, hogy a belső percei ketyegnek a fejében? Ez ijesztő, miért gondolok ilyenekre?

Az viszont egy meghálálhatatlan gesztus volt, hogy befogadott. Bevallom, bármennyire is makacs vagyok, de tényleg megfagytam volna odakint, ha két napnál tovább kellett volna ott lennem. Taemin-hez, a legjobb haveromhoz csak nem kopogtathatok be, mert MinJi, a drágalátos barátnője páros lábbal baszott volna ki az ablakon, amint meghallotta volna, hogy mi történt. A szüleimhez pedig már nem akarok visszaköltözni, mert nem szándékozom itt hagyni ezt a várost.

Visszatettem a noteszt a hűtőre úgy, ahogy volt, nehogy a végén észrevegye, hogy turkálok, és visszaültem a kanapéra. Levettem a telefonom a töltőről, és ki is húztam azt a konnektorból. Lehet, hogy amíg itt vagyok, segíthetnék neki. Ha tudnám,  hova jár Seo, akkor neki nem kellene eljönnie a munkájából, így előbb jöhetne haza, reggel pedig ha elkísérném, ő végre normális tempóban tudna reggelizni, és szintén nem kellene loholnia a melóba. De ha ezt felhoznám neki, akkor tuti leszavazna, ezért az egyik nap sunyiba követnem kellene őket, hogy el tudjam hozni a kislányt. Biztosan meg fog érte verni, de megéri, mert be fogja látni, hogy igazam van. Ráadásul ha nagyon ellenkezne, majd azzal fogok jönni neki, hogy kell valami, amivel segíthetek azért cserébe, hogy etet, és megengedi, hogy nála tanyázzak.

Nem tartom ezt olyan megerőltető feladatnak, sőt, inkább örülnék, ha lenne mivel eltöltenem az időt. Seo biztos nem fogja bánni, elvégre valamiért szimpatizál velem. Mármint a kedves mosolyából, amivel tegnap este, és ma reggel is rám pillantott, egyértelműen ez jött le nekem.

Holnap neki is kezdek a tervemnek.