Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

45. fejezet

Miután Laya-val megbeszélték, hogy majd csak holnapután fog hazaköltözni Seo, egyedül maradtam Byul-al, a házat pedig belepte a kínos csend. Rá akartam törni a kérdéseimmel, de attól féltem, hogy rögtön elrontanék vele mindent, ezért nem is szóltam semmit erről.

- Biztos, hogy maradhatok? - kérdeztem meg az előttem ülő lányt, aki csak némán bólintott egyet, de nem nézett rám.

- Nem akarom, hogy visszajöjjön..

- Nem fog. Soha többé nem kell látnod őt. - leguggoltam, és a combján pihenő kezeihez akartam nyúlni, de ő elrántotta előlem azokat, majd ijedt tekintettel pillantott szemeimbe, mikor elkaptam a tekintetét. Nem értettem ezt a viselkedését, elvégre tegnap ú omlott a karjaimba és ölelt meg, most pedig szinte iszonyodik az érintésemtől? - Ne haragudj, kérlek... Egy balfasz voltam, és nem vettem észre magam. Pont azt hagytam el, aki nélkül ez az egész mostani életem nem lenne.

- A lényeg, hogy megszabadultunk tőle.. - jelentette ki kissé bizonytalanul. Ujjait összefonta, hogy ne lássam, ahogy remeg a keze, de még ezzel sem tudta leplezni a feltörni készülő második zokogási vágyat, ami már pirosította fáradt szemeit. Tudtam, hogy ezzel csak megadom a módját rá, de jobb lesz neki, ha kibeszéli, aztán pedig elengedi.

- Bántott téged? - elég volt ez az aprócska kérdés arra, hogy teljesen összetörjön. Lehajtotta fejét a térdére, mintha meghajolna előttem, de még így sem engedte ki a hangját, csak halkan szipogott, és néha-néha felsóhajtott, hogy azért levegőt is kapjon. Nem tudhattam, mit fogok kiváltani ezzel, de meg akartam nyugtatni, így továbbra is előtte guggolva hátát kezdtem el lágyan simogatni, hogy ha esetleg megijedne, vagy tiltakozna, el tudjam időben venni. Ő azonban csak ártatlanul elmosolyodott, és ismét rám nézett. Fátyolos tekintetében nem láttam semmi mást, csak mély bánatot és megtörtséget, amit valahogy el kellett, hogy tűntessek onnan, mert fájt ránéznem.

- Azt hittem nem fogja megtenni, mint régen, de..

- Megerőszakolt? - mégis milyen kérdés ez te idióta? Persze, hogy így van, hisz terhes!

- Többször is.. - hajtotta le ismét fejét, és mélyült el hangja. Biztos szégyelli, pedig ez egyáltalán nem tőle függött. - De nem lehet annak mondani, mert figyelt rám, csak éppen..

- Ha nem akartad, akkor az erőszak. - pontosan tudom, mennyire fájhat egy olyan lánynak ez, aki nem akarta. Volt már ilyen ügyem még régebben, és majdnem börtönbe kerültem a lány apja miatt, egyedül a partnerem húzott ki a galibából, aki mellettem állt még úgy is, hogy megrontottam. Akkor is hasonló volt a helyzet, mint az első találkozásom Byul-al. Kamaszok voltunk mind a ketten, be voltunk állva, és vágytunk a másikra, egy kis menekülésre a felnőttek világa és a felállított mérce elől.

- Minden nap velem aludt, velem zuhanyozott.. Már alig bírtam elviselni az érintését. - ekkor nyakához nyúlt, oda, ahol a gézlap fedte bőrét, de amint hozzáért ujjával, mintha megbüntette volna magát, rácsípett az ujjára, és elhúzta onnan.

- A nyakaddal is csinált valamit? - kérdeztem, ha már így feljött, ő pedig nemlegesen megrázta a fejét, és kicsit oldalra is biccentette azt, hogy hajával eltakarja előlem.

- Mondtam, hogy már nem bírtam.. Egy ideje egyfolytában ott érzem az érintését, és ez odáig fajult, hogy kisebesedett. - te jó isten! Még bántotta is magát? És ezt nem vette észre az a balfasz!? Vagy ha észre is vette mit gondolt, hogy valami kiütés? Ha én tudom, vagy legalábbis látom, hogy egy nő nem akar velem lenni, akkor nem zaklatom szerencsétlent.

- Kérdeznék még valamit. Seo-t miért engedtétek egyedül haza? - ez volt még, ami nagyon fúrta az oldalamat, hiszen a lánynak nagyon sokat jelent, és mégis képes volt eldobni a felállított elveit.

- Az SoBin ötlete volt. Nekem egyáltalán nem tetszett, de bele kellett egyeznem, mert így kifizette a gyógyszereit, és Seo most jelenleg tünetmentes. - ezzel értelmet nyer, hogy nem aggódtak érte. Ha nekem lenne narkolepsziás lányom, konkrétan leszarnám, hogy mit mondott az orvos, akkor is kísérgetném mindenhova, nehogy csak egyszer is összeessen, és akkor történjen meg a baj.

- És.. Ti, hogy vagytok? - néztem először hasára, majd Byul-ra, aki értetlen fejjel meredt rám. Az említett testrészéhez nyúlt, hogy azt is, csak úgy, mint a nyakát eltakarja, majd egy lágy mosoly kúszott fel arcára.

- Nem vagyok terhes. Csak kellett valamilyen ürügy, hogy ne.. - nem akarta kimondani, én pedig bólintva jeleztem neki, hogy nem is kell, mert értem. Nem akarta, hogy SoBin megint ágyba vigye, vagy úgy érjen hozzá, és ezért adta be neki ezt a kamu terhességet, ami nagyon jó ötlet volt. Így nem volt furcsa, hogy rosszul van, és bezárkózik a fürdőbe, vagy, hogy olyan elutasító. Ha pedig már gyanússá vált volna, csak eljátssza, hogy elájult, és elvetélt.

Sóhajtottam egyet, majd felálltam, és a hűtőbe néztem. Nagyon zavartak a cetlik, de már így is lefárasztottam őt a kérdéseimmel, nem kellett neki még ez is. Majd holnap leszedem őket, vagy megkérdezem, ezek mi célt szolgáltak. Most inkább csak összedobok neki valami könnyű ebédet, aztán elküldöm fürdeni, hogy minél előbb lefeküdjön aludni.

Miközben vártam, hogy felmelegedjen a leves, megengedtem a meleg vizet a kádban, és szórtam bele minden földi jót, amit ott találtam, és a leírásban benne volt, a ,,nyugtató" szó. Legfőképp levendula illatúak voltak, így nagy bajt nem okozhatok a túladagolásával.

- Minho, nem kell-

- Hagyd! - fordultam felé, fakanállal a kezembe, mintha csak a nagyanyja lennék, aki csitítani akarja az éhes unokáját. - Hagyd egy kicsit, hogy azt csináljak, amit jónak látok. - megterítettem, de mivel nem hagyott békén, így beleegyeztem, hogy ha annyit eszik, amennyit kimerek neki, akkor én is csatlakozok, és nem kell egyedül ebédelnie. Rossz volt ránézni a lányra, olyan vékony volt. A megismerkedésünkkor se volt sokkal jobb, de ez most a tetőfokára hágott. Nem hiszem, hogy SoBin éheztette volna, inkább csak arról van szó, hogy nem volt étvágya a férfi mellett, és visszagondolva.. Négy hónap nagyon sok idő.

Sokáig ott ültünk, mivel alig bírta magába tuszkolni az utolsó falatokat. Nem tettem ki neki annyit, hogy most hirtelen attól legyen baja, hogy kitágul a sok ételtől a gyomra, de még ez is megerőltető számára. Most, hogy így belegondolok, SoBin eléggé fatökű lehetett, ha azt gondolta a lány terhes, de nem furcsállta mellette, hogy alig eszik. Bár ezen nem kellene már kattognom, a lényeg, hogy elmúlt, és most már csakis azon fogok ügyködni, hogy visszaszerezze Byul bizalmát, és én legyek a férfi az életében. Nagyon remélem, hogy az élet azért adta nekem ezt a négy hónapnyi ,,szabadságot", hogy rájöjjek arra, amit Taemin és MinAh mondott.

Ha Byul az igazi, akkor nem szabad hagynom, hogy még egyszer kicsússzon a kezeim közül, és mivel most ingatag lábakon áll, azt sem fogom engedni, hogy ellökjön magától azzal az ürüggyel, hogy már jól van. Nem fog érdekelni, mert vele akarok maradni. De ezt majd akkor mondom el neki, mikor már azt látom a szemeiben, hogy nem fél egy csóktól, és felkészült rá. Rám.