Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

40. fejezet

- Oh..  - lepődött meg a túlzott hevességemre. - Mit szeretnél?

- Taeminnel beszélni. - jelentettem ki konkrétan.

- Minek?

- Mert tudna nekem segíteni. Tudod, ahogy én szoktam neked dolgozatírásnál. - ugyanis olyan szőke vagy babám, hogy még a nevedet is rossz helyre írod fel. Mivel egy olyan dolgot hoztam fel, amit rendszeresen sosem hálál meg, ezért mikor felhívta a férfit, hogy elújságolja neki az utolsó óránk elmaradását, megemlített engem is, hogy átmennék beszélgetni.

Örültem, hogy még több időt kaptam mert, ahogy látom ez  nem lesz zökkenőmentes. Lehet elég lesz annyi, hogy megkérem, vigyen el Minho-hoz, de meg fogja kérdezni, hogy miért, és mivel az említet férfivel nem vagyok olyan viszonyban, így ha Taemin nélkül mennék, lehet kipenderítene onnan.

Mikor beültünk a kocsiba, rögtön összehúztam magam kicsire, ahogy végignéztem az előttem lejátszódó csókjelenetet. Értem én, hogy bár kihaló félben, de vannak olyan pasik, akik feláldozzák a saját boldogságuk azért, hogy ne kelljen megbántani a csajt, de ezt még nézni is rossz.

Hazaérve MinJi jó házigazdaként a konyhába sietett, és elkezdett valamit főzni. Nem voltam rá kíváncsi, nem enni jöttem, ezért Taemin felé fordultam, aki nagy szemekkel pislantott le rám.

- Szóval tényleg velem akarsz beszélni? - vonta fel szemöldökét.

- Miért, mit hittél? Poénból mondom? MinJi miatt nem jöttem volna át. - mekkora bunkó vagyok már.. Pedig három éve vagyok vele nap mint nap, és viselem el magam mellett. Néha már megváltásnak éreztem Byul közelségét és társaságát.

- Ezek szerint te sem kedveled. - mosolyodott el, majd a lány felé nézett, aki nekünk háttal serénykedett a konyhában. - Nagyon kedves, és megértő is, de túlságosan a szívére vesz mindent, és sokat hisztizik, amit bevallom nem tűrök jól. Ráadásul rettentő féltékeny. - rázta meg fejét, majd ismét rám nézett, és még nagyobb mosolyra húzta száját. - Ne haragudj, nem a panaszkodásomat jöttél hallgatni. - hajolt meg enyhén, miközben kérdő tekintete szinte epekedett a kíváncsiságtól, hogy mégis mit akarhatok tőle.

- Segíts kérlek. El kellene mennem Minho-hoz, de úgy, hogy lehetőleg meg is hallgasson.

- Minek akarsz ahhoz menni? - komolyodott el arca rögtön, amint kimondtam a nevet.

- MinJi azt mondta, gyerekkorotok óta barátok vagytok. - most viszont úgy érzékelem, hogy ő az utolsó ember, akit látni akarna. Márpedig el fogom érni, hogy segítsen, mert a barátnőm élete múlik rajta, és most szó szerint.

- Az, de a mostani helyzetében inkább lekevernék neki egyet, mintsem barátkozzak. Minek akarsz hozzá menni? - tette fel még egyszer a kérdést, és valamiért úgy éreztem, hogy ettől fog függni az, hogy segít-e, vagy sem.

- Mesélt neked Byulról?- kérdeztem a legelején, nehogy belekezdjek, és azt se tudja, kiről van szó. Bólintott egyet, ezért nagy levegőt vettem, és összeraktam fejemben egy értelmes választ, amivel nem mondok el sok mindent, de eleget ahhoz, hogy dönteni tudjon. - Mióta elment onnan sok dolog történt vele, és most komoly bajban van. Ne az átlagosra gondolj - emeltem fel kezem, nehogy arra asszociáljon, hogy valami bugyuta dolog miatt csinálok bolhából elefántot. - Nagyon aggódom érte, de jelenleg én nem tehetek semmit. Minho viszont szerintem tudna.

- Hogyan?

- Azt... Én sem tudom. Reméltem, hogy ha elmondom neki a történteket megérti, és segít.

- Nézd, őszinte leszek. Minho még engem sem akar látni, minden találkozónkat lemondja csak azért, hogy többet dolgozhasson és bulizhasson. Szerinted téged meghallgatna?