Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

25. fejezet

Byul pov's

- Ezt hova tehetem? - kérdezte Mia, az új gyakornokunk. Nagyon kedves, és szorgos lány, elsőre megjegyez mindent, de ennek az az ára, hogy még arra is választ vár, miért ilyen a bolt színe. Olyan, mint egy kisgyerek, ezért engem nem idegesít a soha el nem fogyó szóáradataival, azonban Neul már inkább elpasszolta hozzám, nehogy a végén olyat mondjon neki, amit ő is megbánna. Nagyon nem bírja az ilyet, de legalább tisztában van vele.

- A raktárba. - válaszoltam, miután megfordultam, és megláttam mi van a kezében. Még szerencse, hogy megismerem a hangjáról, mert ha így kellene beazonosítanom, akkor nem tudnám, mivel szerencsétlent ellepi a doboz halom, amit magához vett.

Bólintott egyet majd elsuhant mellettem, egészen a hátsó ajtóig. Örültem, mikor megtudtam, hogy most lányt vettek fel, és rövides időn belül - persze, ha a főnök is úgy dönt - teljes körű munkatársunkká válik. Nem szabad válogatnia a férfinak, elvégre megint kevesen vagyunk.

Visszafordultam, hogy végre befejezhessem a gumicukrok kipakolását, mikor oldalról feltűnt, hogy valaki közeledik felém. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, elvégre a vásárlók fele fel s alá járkálnak céltalanul a boltban, de ez a személy gyanúsan engem pécézett ki magának, ezért felálltam, és felé fordultam. Nem néztem rá, hanem inkább azt tettettem, mintha mögötte vettem volna valamit szemügyre, viszont kénytelen voltam hátralépni egyet, mikor már a vonalaiból is felismertem.

Ajkaim elnyíltak egymástól, sikítani akartam, de tudtam, hogy nem fog segíteni, ezért inkább csak csendben átkoztam a sorsot, ami sosem hagy békén.

- Végre megtaláltalak. - mosolyodott el a férfi, akivel soha többet nem akartam találkozni, most valamiért mégis itt van előttem, és úgy néz rám, mintha minden rendben lenne közöttünk.

- Mit akarsz? - vontam rögtön kérdőre, még egy lépést hátrálva tőle, de ő kitartóan a közelemben maradt, mintha mágnes lennék, és húznám magammal.

- Téged. Az előbb mondtam. Tudod mennyi idő volt, mire egyáltalán kiderítettem, hogy itt dolgozol?

- Már egy jó ideje. Eléggé lemaradtál. - nevettem fel gúnyosan, és elfordultam tőle, hogy otthagyjam. Megragadta csuklómat, de ahelyett, hogy visszarántana magához megtartott egy helyben, és ő maga lépett mellém. - Engedj el, vagy hívom a biztonságiakat.

- Csak nem tennéd ezt a pasiddal. - a volt pasimmal! Ezt kikérem magamnak.

- Neul, ide tudnál jönni? A kertész részleg előtt vagyok, és kellene egy kis segítség. - rányomtam a fülesemen levő kis gombra, ami azonnal a lányt kezdte hívni, így rögtön válaszolt, és remélhetőleg el is indult. Oldalra biccentettem fejem, és megengedtem magamnak egy győzelemittas mosolyt, ám nem voltam olyan magabiztos, mint amennyire annak mutattam magam. Remegtem, és féltem is, hogy ismét tudja, hol vagyok, így nem kizárt, hogy már a lakcímemet is kiderítette.

- Hiába menekülsz, innentől kezdve az enyém vagy. Azt hitted elengedlek csak úgy? - hitetlenségemben megráztam a fejem, és elindultam Neul felé, aki szerencsére pont jókor érkezett. Mire eltűnt a férfi, én már mindent elmagyaráztam a lánynak, miért hívtam és, hogy ki is volt ő. Beképzelt birtoklásmániás őrült! Miért nem vettem észre időben, és léptem le tőle már az első napon.. Akkoriban még nagyon vak voltam ehhez.

-----------------

Halkan léptem be a házba és vettem le cipőmet, hogy besurranjak a konyhába. Ma nem tudtam mit készítsek, ezért vettem pár akciós levest munka után, és arra gondoltam, mivel ez laktató és nagyon hamar kész van, így ma nem fogok főzni.

Kivettem a mikróból a felforralt vizet, és beletettem a tésztát, valamint a fűszereket, majd kavargatni kezdtem, hogy előbb feloldódjon. Furcsa hangokat hallottam az ajtó felől, ezért oda pillantottam, ajkaim azonban rögtön felfelé görbültek, mikor megláttam Seo-t és Minho-t. Mind a ketten feltartott fejjel és csukott szemmel közeledtek az asztal felé, miközben nagyokat szippantottak a fűszeres illatból. Leültek, majd rögtön belekanalaztak a levesbe, de ezt természetesen a nyelvük bánta, mikor leégették.

- Mi ez a nagy összhang? - ültem le én is, majd nyomkodni kezdtem a nagyobb darabokat, hogy szétmálljon. Mind a ketten érthetetlen fejjel néztek fel rám. Seo szeme könnyes volt, és hol beszívta ajkait, hol pedig kidugta a nyelvét, hogy a levegő lehűtse.

Vacsi után gyorsan elmosogattam, és míg Seo zuhanyozott csináltam mézes tejet, de most rutinosan három adagot. Mikor Minho meglátta a három bögrét, kissé elszontyolodott, és lebiggyesztett ajkakkal itta meg a forró italt, miközben néha felpillantott rám. Azért látom gyerekesnek, mert sokat van a lánnyal, vagy tényleg ilyen lenne a személyisége? Fel sem tűnt, mennyire komolytalanná tud válni, szinte egy pillanat alatt.

Éjszaka eszembe jutott, hogy már megint elfelejtettem odaadni a férfinek a szórólapot, így mikor felébredtem, és sikerült behatárolnom, hogy mégis hol vagyok, betakartam Seo-t, és átmentem a saját szobámba. Kikerestem táskámból a lapot, és kivittem magammal a konyhába, hogy reggel amint meglátom odaadhassam neki. Mire kiértem, az álmosság teljesen eltűnt szemeimből, ezért kihasználva ezt a pár perc ébernek tűnő pillanatomat elkezdtem számolni a jövő hónapot, hogy nagyjából meg tudjam majd mondani, mennyi pluszunk marad. Muszáj valahogy többet spórolnom, különben szegényes karácsony lesz.