Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

24. fejezet

Másnap miután elkísértük Seo-t az iskolába rögtön hazaküldtem Minho-t, aki ma is velem akart jönni, de én nem engedtem neki. Nem akarom, hogy megint abba az irányba tolódjon el a beszélgetésünk, ezért ezt a napot választottam arra, hogy összeszedjem magam, és túllendüljek ezen a hülyeségemen.

Beérve a boltba rögtön nekiláttam a munkámnak, de kissé elterelte a figyelmemet a két idegen hölgy, akik egy standot szereltek össze az egyik sor végén. Furcsa volt látni, hogy nem férfival végeztetik ezt a munkát, de kellemes csalódásként ért a végeredmény.

- Ők meg mit csinálnak itt? - kaptam el Neul-t, aki a kasszák felé indult egy dossziéval a kezében. Elnézett arra, amerre mutattam, majd felvonta a szemöldökét, és visszafordult.

- Valami szórólapot osztogatnak. Férfimodellt keresnek, vagy ilyesmi. - rántott vállat, majd elment. Nem igazán érdekelte a téma, engem viszont annál inkább, mivel Minho munkát keres, a modellkedésből pedig jól meg lehetne élni. Mondjuk ez olyan, mintha arra vágynék, hogy minél előbb elmenjen tőlünk, pedig egyáltalán nem zavar a jelenléte.

Megvártam, míg a boltot ellepik a vásárlók, és egy óvatlan pillanatban az egyik kisebb csoporttal én is odamentem, és vettem egy papírt, amit a zsebembe süllyesztettem. Kicsit sem lehetett furcsa, hogy egy nő érdeklődik erre a munkára.

-------------------

Alig vártam, hogy hazaérjek, és elmondhassam neki, hogy mit találtam ki. Kíváncsi voltam a véleményére, na meg az arcára, elvégre nem tudom, hogyan viszonyul ezekhez. Remélem nem fogja első kézből félreérteni, hogy miért akarok segíteni neki, mert olyan esetben még az is ront a helyzeten, ha meg akarom neki magyarázni, hogyan értettem a dolgot.

Bementem a házba, és ledobtam lábamról a cipőmet a sarokba, majd befutottam a nappaliba. Tudtam, hogy már mind a ketten itthon vannak, de mielőtt ellenőrizhetném Seo leckéjét, beszélni szeretnék a férfival. Azonban mikor megpillantottam, hogy hol van, és mit csinál, egy enyhe grimasz ült ki az arcomra, ami keveredett némi értetlenséggel, és gúnyos haraggal.

- Miért van a melltartóm a kezedben? - néztem a szemébe, majd az említett ruhadarabra, amit úgy fogott, mintha a mellem is benne lenne. Éppen méregeti mekkora lehet, vagy mi? Tudtommal már képben van a testemmel..

- Gondoltam kiteregetek helyetted, mert mire hazaértünk pont lejárt. - a dolog stimmelt, mivel lábai mellett ott volt a vizes ruhákkal megpakolt lavór, a szárogatón pedig már lógott pár darab, azonban azok is az enyémek voltak.

- A tieid hol vannak? - vontam fel szemöldököm és kérdeztem rá, hátha kicsit meg tudom szorongatni a torkát, de ő ezt sem hagyta. Olyan természetességgel válaszolt, mintha mindennapos lenne.

- A nők és a férfiak ruháját külön kell mosni. Miért? Azt te szeretnéd teregetni? - nyalta meg ajkait, amitől meg kellett, hogy rázzam a fejem, nehogy ismét illetéktelen gondolatok árasszák el. Ez így nem lesz jó..

- Tegyük fel, hogy bevettem a mesédet. De akkor miért csak a bugyim és a melltartóim vannak fent? - meg úgy a lavórban is, kiválogatva a többitől. Eszem megáll!

- Azokat is külön kell. Ne mondd, hogy ezt eddig nem így csináltad. - esett le álla, majd megnevetve saját poénját megforgatta szemeit, és tovább folytatta, amit elkezdett. - odacammogtam elé, majd kinyújtottam felé a kezem, hogy az épp felvett fekete fehérneműmet kivehessem a kezemből, és még mielőtt teljesen felemésztene a szégyen, átvegyem tőle a munkát.

Minho egy laza mozdulattal felemelte a kezét, így nem érhettem el, még ugrálva se, olyan magas volt. Levakarhatatlan vigyorával még inkább felhúzott, ezért böködni kezdtem mellkasát, majd hasát is, hátha csikis, de előbb tört bele az ujjam, minthogy ő megérezte volna. Vajon mindig ennyire kemény, vagy most csak szerencsésen befeszítette előtte?

- Add már ide! - ökölbe szorítottam a kezem, és kicsivel nagyobbat ütöttem, hogy érezze, tényleg komolyan gondolom. Halkan elkuncogta magát, majd hátra lépett egyet, hogy kikerüljön előlem, azonban azt elfelejtette, hogy ott van a lavór, így mikor talpa a szélére érkezett, ami nyilván nem tartotta meg lábát oldalra borult, és húzva magával engem is a földön kötöttünk ki.

Mellkasára huppanva kihasználtam az esésünket, és a még mindig fent tartott kezéből kirántottam a bugyimat.

- Nem mész te sehova! - tolta fel magát kicsit, majd combomra fogott, és visszahúzott magára, miközben kezeivel satuként szorította csípőmet. - Én kezdtem el, én is fejezem be!

- Ez az én házam, az én szabályaimmal! Az enyémet én teregetem! - vágtam vissza neki.

- Értem, tehát ha legközelebb egybe teszem, akkor nem fogsz beleszólni?

- Tudod te mit tegyél és hova! - szinte láttam magam előtt a sátán mosolyát, aki meghallotta még a Pokolban is ezt a mondatot, ami éppen, hogy csak kicsúszott a számon a figyelmetlenségem miatt. Rögtön megálltam a mocorgásban, és nem tudtam eldönteni, hogy most Minho-ra nézzek, vagy se.

- Én tudom, csak te azt nem engeded.

- Vajon miért. - ingattam meg fejem, majd visszadobtam a lavórba a ruhaanyagot, és megfogva kezeit elemeltem magamról, hogy fel tudjak állni. Nem hagyta, hogy egyedül teregessek ki, mint egy makacs kisgyerek, aki csak úgy érezheti felnőttnek magát ha ellenszegül a parancsnak szegődött mellém, és dobálta fel a megmaradt ruhadarabokat.

Ezek után én inkább bevonultam Seo-hoz, hogy vele is foglalkozhassak kicsit, bár nem épp a tanulás volt erre a legjobb alkalom, mégis muszáj volt, elvégre holnap ellenőrzik az iskolában, és nem akarom, hogy megint mínuszt kapjon majd sírva jöjjön haza. Soha, egyszer sem emeltem rá kezet, de még a hangomra is odafigyeltem, nehogy túlságosan felemeljem rá, mégis néha azt látom rajta, hogy fél elmondani, ha megszidták őt a tanárok, vagy rossz jegyet kapott. Egyetlen kikötésem volt hozzá, hogy mindegy mi az, csak mondja el, én pedig meg fogom vele ezt beszélni. Azóta is tartja magát ehhez, de ahogy cseperedik, úgy kezdi halogatni az ellenőrzőjének hazahozatalát is.

Minho pov's

Örültem, hogy Byul kezd megnyílni felém. Lehet, ha ezt másnak mondom, már rég kinevetett volna, elvégre még mindig eléggé elutasító, de az a természetéből fakad. Már nem hisztizik ha hozzáérek, kivéve a nyaka miatt, ráadásul látom rajta, hogy kedveli a társaságomat. Bár tegnap óta eléggé furán viselkedik a közelembe, mintha nem akarna a szemembe nézni, és ha mégis elérem nála, akkor is egy pillanat alatt elpirul. Kíváncsi vagyok, mi lelte őt, de mivel nem vagyok gondolatolvasó, így csak annyit tehetek, hogy várok, hátha rájövök.

- Haver, arra nem gondoltál még, hogy mondjuk hozzám gyere? - kérdezte oldalra biccentett fejjel TaeMin, majd belekortyolt a kezében levő kólába, és tekintetét továbbra is a tévén lengette, ahol épp akcióban voltak a fiatalok. Nem is értem, miért nézünk ilyeneket fényes nappal.

- Oké, de én leszek a férfi. - szinte hallottam, ahogy kattognak a fogaskerekek az agyában, majd amint leesett neki, hogy mit kérdezett, én pedig miért ezt válaszoltam, egy erőset csapott homlokára, miközben azt kezdte el ecsetelni, hogy miért vagyok ekkora idióta és, hogy egyébként is miért barátkozik velem. - Gondoltam rá.. - vallottam be egy nagy sóhajjal együtt. - De nem akarok összeveszni a barátnőddel, aki alapból úgy néz rám, mintha megöltem volna a kiskutyáját. Ráadásul egy nőnél sokkal inkább elvagyok, mint itt.

- Azt meghiszem. - forgatta meg szemeit. - Nem gondoltál még arra, hogy megállapodj?

- Nem tudom, miről beszélsz. Fiatal vagyok még egy barátnőhöz, ennek ellenére már.. Mióta is? - tettem fel magamnak a kérdést. - Legalább három hete nem voltam buliba, se nővel.

- Wow, és még megvan a farkad?

- Ha akarod be is mutatom neked. - ingattam meg fejem, majd én is kortyoltam párat az italomból, és elkapcsoltam egy másik csatornára, mert kissé meguntam a csaj műnyögéseit. TaeMin nem tudja, hogy Byul az a lány, akit megfektettem az egyik buliba, de lehet, hogy ez így van rendjén. Az is hazugság volt a részemről, hogy nem akarok barátnőt, elvégre mindenki vágyik egy kis gondoskodásra, és az, hogy van kihez hazamenned némi biztonságérzetet is ad. Byul ezt az igényemet teljes mértékben ki tudná elégíteni, de ha ezt el akarom érni, akkor bele kell törődnöm, hogy az még iszonyú messze van.