Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

11. fejezet

Másnap még az öltöző előtt elcsíptem a férfit, aki nagy szemekkel, némán nézett le rám kérdő pislantásaival, miért is álltam el az útját. Mivel tegnap elfelejtettem, és már nem is találkoztam vele, így még most el akartam intézni ezt a cseppet kínos ügyet, hogy hamarabb elfelejthessem.

- Gondolkodtam.

- Olyat is tudsz? - felelte flegmán, mire majdnem lendült arca felé a kezem, egy kiadós pofon ügyének érdekében, de inkább ökölbe szorítottam ujjaimat, és lenyeltem ezt az édes gondolatot.

- A munkában nem fogok veled ellenséges lenni. Segítek, mint kollégád, de legyen elég ennyi. Hagyjuk egymást békén. - ehhez viszont az kell, hogy ne idegesíts a hülye beszólásaiddal, mint amilyen az előző is volt, és ami vélhetőleg a mostani is lett volna, amit inkább te is lenyeltél.

- Rendben. - bólintott ő is, majd elfogadta a felé nyújtott tenyerem, és kezet ráztunk. Ezek utána megbeszélteknek hűen mikor kiértünk a munkaterünkre, én a bal, ő pedig a jobb oldalt választotta kezdő pontnak, így messze elkerülve a másikat. Valamiért már ennyiétől is megkönnyebbülve érzem magam.

------------------

Laya már a harmadik chipses zacskót bontja fel, miközben én még az elsőből kivett két marék maradványait szedem ki az ölemből. Nem akartam ezért tálat koszolni, és pazarolni a vizet, ezért ő a zacskóból ette, én pedig a markomból.

- Szóval.. - szólalt meg teli szájjal, ami miatt alig értettem, mit akar mondani. - Most jóban vagytok.

- Miért van az, hogy én elmondom neked az egész hetemet, de te mindig Minho-t veszed témául?

- Csodálkozol? Ő a legérdekesebb. - vont vállat. Megforgattam a szemem, mert ezzel konkrétan azt vallotta, be, hogy szerinte sincs érdekes életem, de meglepő módon nem esett olyan szarul, hogy megsértődjek rajta. Elvégre, csak az igazat mondta. - Ráadásul biztos érdekled.

- Azt hittem ezt a témát már lezártuk. - feleltem közönyösem, majd kiugrottam a konyhába két pohárért, és engedtem bele egy kis szódát.

- Le is. De most a pasid felhozta. Mivel ha emlékezett rád - itt megállt, és inkább nyelt egyet, nehogy kimondja, mert tudta, hogy rá fogom vetni magam. - Akkor az azt jelenti, hogy hatást gyakoroltál rá.

- Vagy csak megjegyzett engem, mint a szűz kurvát, aki olyan béna volt, mint egy bot, és ezért is akar engem kihozni a gúny tárgyának.

- Rémeket látsz. - rázta meg fejét, majd égnek emelte kezeit, hogy nyújtózkodhasson egyet. - Mindig is szűken láttad a világot. Emlékszel, mikor listát írtál arról, hogyan akarod felépíteni a napodat? - ez valamikor általánosban lehetett, mikor anya lebetegedett egy hétre, apa pedig túlságosan el volt foglalva a háztartásbeli dolgokkal, hogy velem foglalkozzon. Természetes, hogy segíteni akartam neki.

- Nem tudom, mi azzal a baj. Csak felírtam, hogy ne felejtsem el.

- Nem Byul, az ijesztőbb volt. - csúszott közelebb, hogy kényelmesebb pózba tudjon ülni. - Még azt is kiszámoltad, hogy mennyi idő alatt fogsz tudni végezni, mennyi az a minimumi érték, amivel csúszhat ez az időintervallum, és ebből kifolyólag mikor tudsz tanulni, és aludni. Mint egy kibaszott robot.

- Nekem segített. És még élek, az pedig, hogy itt vagy velem azt jelenti, hogy normális maradtam. - csak fel akartam állítani egy rendet, aminek a keretei között mozoghatok. Ez lenne akkora baj? Bevallom, még most is csinálom, de a munka, és Seo megtanítottak arra, hogy a felnőtteknek nem lehet semmit se percre pontosan tervezni, mert úgy is csúszni fognak. De ettől függetlenül a teendők listája most is ott lapul a hűtőn, papír fecnikre firkantva.

- Inkább csak nem bírnám elviselni a hiányodat, ezért tapadok rád, mint pióca a lábra. - persze, mindig nála kell, hogy legyen az utolsó szó jogának. Elengedtem a témát, mert tudtam, akár mennyiszer szólok vissza, neki mindig lesz valami hozzáfűznivalója, én pedig túl fáradt voltam ehhez, inkább lefeküdtem a kanapéra, és feltettem a lábamat a háttámlára, hogy ne legyen Laya-nak útban.

- Sajnálom.

- Mit? - kérdezett vissza rögtön, pedig már azt hittem, elaludt, mivel nagy volt a csend.

- Régebben éjjelig csak beszélgettünk, aztán meg délig aludtunk, de most ezt nem tehetjük meg miattam. - elvégre holnap pénzek, és Seo-nak attól még, hogy én szabadnapot kaptam, iskola van.

- Ugyan már. Nekem ez is elég. Amúgy is, ha te fáradt vagy általában annyit ásítozol, hogy én is elálmosodok. - ezzel nem nyugtatott meg. Nem fogom a kislányra az életem gondjait, mert se ő, se én nem tehetünk arról, hogy ez így lett. Egyszerűen csak hiányoznak azok a gondtalan és felelősségmentes évek, amiket gyerekkoromban töltöttem el Laya-val. Mikor hétvégén átmentem, és nem csináltunk mást, csak, ettünk, filmet néztünk, majd aludtunk. Most ezt nem tehetem meg, max csak akkor, ha átpasszolnám Seo-t a szomszédasszonynak két napra, de ezt nem fogom csak azért megtenni, hogy nekem lehessen egy nosztalgia napom.

Reggel miután Laya-t elvonszoltam magammal a suliig, és elköszöntem Seo-tól, hazamentünk, hogy folytathassuk az alvást, amit olyan jól megzavart az a fránya ébresztő, de mire hazaértünk, még ő is felébredt. Út közben feljegyeztem magamnak, hogy most már tényleg itt az ideje elővenni Seo téli kabátjait, mert borzasztó hideg van most is. Ha megállnék egy pillanatra, lehet odafagynék a talajhoz, pedig még nincsenek is mínuszok, mégis úgy érzem.

Otthon nem tudtunk mást csinálni csak, hogy beindítunk egy pörgős zenemappát a youtube-ról, és nekiállunk takarítani. Nem vagyok hajcsár, nekem ez eszembe se jutott volna, ha a lány nem ragad partvist és kezdi el az ajtó előtti rész megtisztítani a porcicáktól. Bevallom, oda csak ritkán jutok el, mert inkább a nappalit és a konyhát szoktam fényesre súrolni.

Természetesen még ilyenkor sem maradnunk csendben, a semmiről is órákat tudunk beszélni, ha egy légtérben vagyunk, így ez most is megtörtént, és ezáltal az idő is úgy repült, mintha kötelező lenne neki. Pihenni akartam a mai nap, de este, mikor Laya már otthon írt egy üzenetet, hogy megérkezett, felszabadultan huppantam be az ágyamba. Sokkal jobban esett az egész napos takarítás és hülyéskedés vele, minthogy itthon feküdtem volna a kanapén egy régi könyvet bújva, ami úgy se érdekel.