Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

35. fejezet

Byul pov's

Értékelem, hogy eljön értem, és hazaviszi Seo-t is. Azt gondoltam, annyira magamra haragítottam a pofátlan viselkedésemmel, hogy ezek után inkább lenne a szabadban, mint velem egy fedél alatt. Ő azonban megoldotta máshogyan a dolgot, hogy ne legyen kellemetlenség belőle, de ne is szokjunk vissza a régi helyzethez.

Bár eljön értem, hazakísér, reggel pedig velem jön - nyilván azért, mert tudja, hogy SoBin még mindig itt lehet, amit erősen kétlek - de olyan, mintha nem is lenne itt. Nem beszél, nem néz rám, sőt, még Seo-hoz is alig szól, pedig a lány folyamatosan próbál kommunikálni vele, mert valamiért nagyon szimpatizál a férfivel, még mindig. Meg is értem, elvégre nekem is az volt, és még mindig az, csak én már felnőtt fejjel átlátom ennek a dolognak a végét, ha nem tettem volna meg amit.

Kissé össze vagyok zavarodva az érzéseimmel, mivel mikor nincs velem mindig azt mondogatom magamnak, hogy jobb így, ha viszont este velünk vacsorázik, akkor meg sóvárgok akár egyetlen pillantásért, vagy egy szóért, amit nekem mond. Ő azonban átnéz rajtam, és csak akkor mond bármit is, ha kérdezem, ami nagyon idegőrlő.

Ha kívánhatnék valamit, nem tudom, melyik lenne a jobb választás. Az az élet, mikor még nem ismertem, tele gondokkal, de legalább szabad és fájdalommentes érzésekkel, vagy inkább az az időszak, mikor itt volt velem, és nem kellett semmi miatt aggódnom, mert együtt megoldottuk. Mikor jött, és segített, vagy csak addig várt, míg magamtól el nem mondtam neki. Figyelmes volt, és megértő, egyszer sem élt vissza azzal, hogy szinte ingyen lakik nálam sőt, tett is érte, hogy ne így legyen. Sosem mondtam neki, de mikor felsöpört, vagy kitakarított, azt rögtön észrevettem, amint hazaértem. Seo-val is folyamatosan foglalkozott, amiért nem tudtam elég hálás lenni, ugyanis a munka miatt nekem alig volt rá időm.

Most viszont kezdek visszaszokni arra, hogy ez mind el fog tűnni. Örülök neki, hogy jól megy a munkája. Ezt természetesen nem tőle tudom, hanem inkább tapasztalom. Reggel korán megy, este pedig későn ér haza, ha egyáltalán hazamerészkedik.

Már lassan két hónapja, hogy modellkedik, de úgy látom, egyből valami főember lett. Nem tudok sokat a modellkedésről, de mindenhova őt hívják. Egyszer hallottam, hogy itthon majdnem minden órában felhívta őt valaki, hogy munkát ajánljon, Minho-nak pedig már nem volt szabad napja ahova be tudná írni.

Ahhoz képest, mennyire nem akarta, jól belejött, és szerintem élvezi is, mivel ha nem szeretné, nem maradna ott eddig, és nem lenne ilyen... Elégedett feje, mikor hazajön. Néha meg szoktam kérdezni, hogy mi történt a munkában, de akkor is csak MinAh-t emeli ki, hogy mikkel dicsérte, és miket mondott neki, a jövőjével kapcsolatban.

Már akkor sem borulok ki, ha két napig nem jön haza, elvégre amennyi munkát kap, biztos lett arra kerete, hogy máshol aludjon. Vagy, ha nem is így van, az is lehetőség számára, hogy felszed egy csajt, és ott tölti az estét. Dühít a gondolata, de semmi közöm sincs hozzá, hogy mit csinál, és kivel csinálja.

- Ma sem jön haza? - ült le elém Seo, mielőtt hozzáfoghatott volna a vacsorának. Mióta Minho csak így eltűnik pár napra, a főnöktől visszakértem azt a fél órát, hogy érte tudjak menni, nehogy ott maradjon, vagy ami rosszabb, egyedül jöjjön haza. Annyi lehetett volna Minho-ban, hogy legalább szól, de úgy tűnik megint sokat vártam egy férfitől. Mind egyforma, csak ki kell várni, hogy kimutassák a foguk fehérjét. Ezzel persze nem azt akarom ecsetelni, hogy a nők szentek, biztos vagyok benne, hogy egy férfi szemszögéből mi vagyunk a mumusok, elvégre ha ez nem így lenne, akkor béke honolna a földön, és valljuk be, az kinek tetszene?

- Seo.. Minho-tól hamarosan el kell búcsúznunk.

- Nem akarok. - durcázott be. Hátra dőlt, karjait maga előtt keresztbe fonta, és lesújtó pillantásokat vetett felém, majd a fal felé, hátha összedől.

- Tudod, mondtam neked, hogy ő csak ideiglenesen van nálunk. Neki is van élete. - remélem arra nem akar rákérdezni, hogy milyen, mert félek, nem tudnám megállni, hogy ne kezdjem el kiparodizálni őt.

- De, ha megkedvelt... Akkor miért nem marad veled? - kérdezte vissza szinte azonnal, amin meg is lepődtem. Fájt a kérdés, én mégis mosolyogtam, és sóhajtottam egyet, miközben lazán megvontam a vállam.

- Sosem szeretett minket. Tudod az, ha egy ember egy fedél alatt lakik pár másikkal, kivált belőle olyan érzéseket, amik nem igazak. - most komolyan a szeretet képletét kellene elmagyaráznom a harmadikos unokahúgomnak?  

- Ne mondj nekem olyan dolgokat, amiket még te sem hinnél el.. - dörzsölte meg szemét, mintha csak álmos lenne, ám ő most ezzel akarta leplezni apró könnyeit, amik rakoncátlanul folytak le az akarata ellenére arcáról. Vajon a gyerekeknél min múlik a szimpátia? Elég odadobni egy csokit, vagy játszani velük pár órát, és máris befogadnak a szívükbe? Sosem értettem, mivel nem sokra emlékszem a gyerekkoromból.

- Miért kedveled őt? - biccentettem oldalra a fejem. Elment az étvágyam, ahogy a lánynak is, így a már kihűlt vacsora előtt ültünk és bámultuk a másikat, mintha csak két barátnő beszélgetne. Nem hinné el az ember, de néha sokkal tovább jutok azzal, ha vele beszélgetek, mint mondjuk egy korombelivel.

- Mert ha lehetne, olyan apukát szeretnék, mint amilyen ő. - felelte felnézve rám. - Nem emlékszem semmire a szüleimből, de biztos vagyok benne, hogy az enyém is ilyen volt.. - ők egy teljesen más generációk voltak. De lényegében igen. Keresztapa imádott poénkodni, pláne akkor, mikor apám is a láthatáron volt. Sajnálom, hogy csak pár emlékfoszlányom van róluk, mikor annyira nevettettek, hogy a könnyem is kicsordult. Néha azt kívántam, bárcsak többet mesélhetnék Seo-nak róluk, de sajnos nem tudok, mert nem találkoztunk olyan sűrűn.

Mikor kiderült, hogy velem fog lakni, nagyon sokáig azon gondolkodtam, hogy ha felnő, hogyan kellene neki elmondanom, hogy én nem anya vagyok. Mármint azt tudta, hogy ki vagyok neki rokonilag, de mivel én neveltem fel, így azt gondoltam, úgy fog függni tőlem, akár egy anyától.

De mint mindig, most is kellemeset csalódtam. Nem keresi bennem a szüleit, és elfogadja, hogy nincsenek vele, hanem odafent, és már nem jöhetnek vissza. Sose láttam még őt azért sírni, mert hiányoznának neki, és csak remélni merem, hogy nem este teszi ezt, mikor egyedül van a szobában. Nem tudom, mennyire érti azt, hogy unokatestvér, ezért is gondolom, hogy a nővérének tekint.

Mivel egyikünk se evett, elraktam a hűtőbe az ételt, és elküldtem Seo-t zuhanyozni, hogy előbb kész legyünk. Arra gondoltam, hogy felolvasok neki, és közben még tudunk kicsit játszani, de amint kijött, Minho hazaért, ő pedig mintha itt sem lennék elfutott mellettem, egészen a fiú elé. Kérdéseivel rögtön bombázni kezdte, mire elmosolyodott, és lágyan megborzolta a haját, mielőtt leülhetett volna a kanapéra.

Bevonultam a szobámba, és amíg Seo meg nem unta őt, olvasgattam valamit az egyik könyvből, ami a kezem ügyébe akadt. Valamiért rossz előérzetem van, pedig igazából semmi olyan nem történhet, ami ártalmas lenne az életemre.

Reggel megint az ébresztő előtt keltem fel, így rögtön ki is kapcsoltam, és kivonultam a konyhába kaját csinálni. Furcsa volt a légkör, és túlzottan csendes, ami nem volt megszokott, ezért a nappaliba mentem, hogy ránézhessek Minho-ra, él e még, ő azonban nem volt a kanapén. Ilyenkor még aludni szokott, mivel csak fél hétre kell mennie, de most csak a hűlt helye fogadott. A heverő ugyan úgy volt visszarendezve, ahogy azelőtt, hogy beköltözött volna, a táskái eltűntek a szekrény mellől, az asztalon pedig csak egy levél árválkodott egy fehér borítékkal. Először a levelet bontottam ki, hogy megnézhessem mi ez, de lehet inkább hagynom kellett volna.

,,Köszönök mindent. - Minho"

Ennyi állt csak rajta, semmi több. A borítékban pedig szemmel megszámolhatatlan pénzköteget találtam, amit először el se akartam hinni. Volt benne egy cetli, amin valószínűleg az volt, hogy mennyi van benne, de nem érdekelt. Visszahajtottam, és leültem a hideg felületre, ahol mindeddig ő volt.

Egész eddig erre készítettem magam, hogy majd milyen érzés lesz, és ne legyek tőle a padlón.. Akkor mégis mi a francért folynak a könnyeim, és miért van kedvem ordítani fájdalmamban?

Elnézést ezért a két részért, nem bírtam jobbra megírni 😅😭🙈
A hibákért is bocsi 💕😂