Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

32. fejezet

Minho pov's

Hogy miért én vagyok a világ legnagyobb szerencsétlene? Mert megint megengedtem a sorsnak, hogy úgy irányítson, mintha egy bábu lennék. Egyszer már csattant az arcomon a szívtépő fájdalom vasökle, de úgy tűnik, nekem nem elég. Akkoriban megfogadtam, hogy nem lesz hosszú távú kapcsolatom, mert egy idő után minden nő rám fog unni, ahogy én is teszem velük elvégre.. Mind csak egy éjszakára jók. Legalábbis eddig így gondoltam.

Mikor beköltöztem ide, nem akartam belegondolni abba a klisés helyzetbe, hogy én majd beleszeretek a megmentőmbe, aki volt olyan kedves, és befogadott. Tudtam, hogy az nem lehet szerelem, csak hirtelen fellángolás egy olyan lány iránt, aki megértésből, és nem szánalomból akarta a gondomat viselni, vagy segíteni.

De ahogy múltak a hetek, észre se vettem magamon mennyire hozzá kötődtem. Vártam, mikor ér haza, mikor jön ki este, hogy kicsit beszélgethessünk, mikor láthatom, és melyik percben tudnék csak egy kicsit is hozzáérni. Utálom ezt a fajta érzelmet, elvégre nem engedhetem meg magamnak, a visszafogottság pedig nem az én asztalom.

Byul napról-napra többet vette l az eszemből, mígnem teljesen elfogyott, és megtalálta a szívemet, ami most újra dobog, akaratom ellenére. Minek strapáljam magam, ha úgy is ugyan az lesz a vége? Lássuk be, egy megbízhatatlan ember vagyok, hisz az első adandó alkalommal mondanék le mindenről, ha az jobb, mint amim eddig van.

Megérteném, ha ezek után kidobna, elvégre tegnap loptam tőle egy csókot, mert már nem bírtam ki. Csak ketten voltunk, ráadásul karácsonykor. Lehet, hogy kőszívű, vagy érzéketlen vagyok, de akkor még nekem is megnyílt a lelkem felé. Legnagyobb meglepetésemre ő pedig ezt tárt karokkal fogadta. Azzal tisztában voltam, hogy már nem taszítja el a viccelődésemet, és a közeledésem, de az, hogy megengedi a csókot, ráadásul még vissza is húz magához!

Se magamat, se őt nem értem, bár ahogy feltűnt, ez nála is így működik. Most sem tudok semmi mást csinálni, csak nézni az alvó arcát. Alighogy befeküdt, rögtön elaludt, most pedig úgy szuszog, mintha sosem akarna felkelni.

Kegyetlenül őszinte leszek, de láttam már szebb nőt, mint Byul. Ez persze csakis azért van, mert régebben erre mentem. Sok buli, alkohol, és a legjobb csajokat ágyba vinni, majd reggel lelépni. Fogalmam sincs mi vett rá arra, hogy pont őt vigyem fel abban a bárban, de megtettem, utána pedig valahogy megint találkoztam vele. Akkoriban, mikor még csak a boltban veszekedtünk nem láttam, de ő egy eléggé határozott személyiség.

Nevetnem kell magamon, ha arra gondolok, hogy miatta változtam meg. Csak annyit mondott, hogy nem vihetek be lányokat a házába, azt nem tiltotta meg, hogy amíg ő dolgozik, addig én eljárogassak ide-oda. Azonban elég volt egy szó ahhoz, hogy a farkam ideiglenes nyugdíjba vonuljon, és már nem volt gusztusom ahhoz, hogy visszatérjek a régi életemhez, ami talán sokkal könnyebb volt. Igen, minden értelemben az volt, hisz nem mardosott semmi miatt a bűntudat, még akkor sem, ha egy éjszaka két lányt is meghúztam.

Most viszont, ha arra gondolok, hogy ezeket én tettem, elundorodok a személyemtől pedig még pár évet le kell élnem magammal.

- Minho! Gyere, és nyisd ki! - pattant elém Seo. Ma eléggé csöndes volt a reggel, hiszen nem volt ki kérdezzen, ugyanis amíg én itt őrlődök a gondolataimban, addig az élet megy tovább.

Elvettem tőle a felém nyújtott csomagot, majd kivettem belőle azt a félkemény papírt, ami volt benne. Rögtön felismertem magam, valamint a mellettem levő két személyt, ajkaim pedig automatikusan felfelé görbültek a képet látván. Kívánhatnám azt, hogy bárcsak igaz lenne, de nem akarok megint akkorát csalódni, mint a múltban.

Mikor Byul elém állt, mind a ketten felnevettünk, és egy amolyan ,,hagyjuk már a francba" nézéssel átadtuk egymásnak a becsomagolt ajándékokat. A tegnapi beszélgetés megnyugtatott, hogy neki is ugyan olyan nehéz volt találnia valamit nekem, mint fordított esetben. Ő volt a gyorsabb, és előbb láthatta meg, mit választottam neki.

- Láttam, hogy szereted a bő ruhákat, így egy számmal nagyobbat vettem. - magyaráztam a pulcsi méretét, ami még így is kicsi volt... nekem. Mivel kardigánban volt, gyorsan lehajította magáról, hogy felpróbálhassa. Szerencsére jó volt rá, pedig a boltban nagyon elgondolkodtam a méretén, amit hanyagul elfelejtettem megnézni, mielőtt elindulhattam volna.

Amíg ő is ő is odaadta Seo-nak az ajándékot, aki nagy lendülettel kezdte bontogatni, addig én is kicsomagoltam, majd szemügyre vettem a fekete bögrét, és a mellette levő krétát. Tapintásból már rájöttem mi ez, de megint csak meglepett, mert vitt egy kis kreativitást az egészbe, és nem csak egy unalmas felirattal ellátott bögrét vett, hasra ütésszerűen.  

Néztem, ahogy Byul megöleli testvérét majd, mint egy anyuka, olyan mosollyal néz le rá, aki a kapott rajzkészletet szorongatja. Ha valakinek, neki biztos sokat tanított az élet, elvégre ilyen fiatalon nevelgetni egyedül egy általános iskolás gyereket elég nagy kihívást jelenthet. Korábban a család fogalmára se akartam gondolni a saját életemet nézve, de most bármennyire is elnyomom, szeretnék velük maradni. Megkedveltem Seo-t is, és Byul-t is. Azonban ezt az érzést gyorsan el kell felejtenem, hiszen nem maradhatok örökre itt. Félek tőle, hogy ha esetleg sikerülne is a dolog, és összejönnénk, csak megbántanám őt, ami nekem is fájna. Mert ilyen vagyok.

Byul pov's

Őrjítő. Kínzó. Idegesítő.

Miért nem tudok a szemébe nézni, ha hozzám beszél? Miért az ajkait bámulom, amik tegnap még az enyémet táncoltak? Ha nem lenne itt Seo, nem biztos, hogy most nem történt volna meg, pedig tudom, hogy ez rossz. Neki nem jelentett semmit, csak biztos hiányzik a testi érintkezés, amit nem tiltottam meg neki, csak azt, hogy a házamban csináljon. De én is jó nagy marha vagyok, hogy hagytam neki. Miért nehezítem meg a saját dolgomat? Egy férfiben sem lehet 100%-ig megbízni, erre én ha odáig fajult volna, szerintem ellenkezés nélkül adom át magam neki, mint aznap éjjel, csak most alkohol nélkül.

Tetszik a mostani énje, aki gondoskodó, kedves, és minden értelemben segítőkész. Seo-val is jól kijön, aki pedig imádja őt. Tudom, hogy minél jobban belemélyedek ebbe az énjébe, annál fájdalmasabb lesz az, mikor elmegy, mégsem tudom behúzni a vészféket. Haladok előre, és félek, hogy azon az úton, ahol most vagyok, csak a vesztem található.