Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

9. fejezet

Minho pov's

Imádom, mikor az élet megviccel. Most komolyan, minek nevezzem a lányt, akivel lefeküdtem egy bulin, most meg a kollégám, ha nem a sors fintorának? Őszintén nem volt valami nagy szám, de az tagadhatatlan, hogy rajta lepődtem meg a leginkább, mióta abba a bárba járok.

Neul és AhRo rögtön az ujjaim köré csavarodtak, hisz ők mondták, hogy első ránézésre szimpatikus vagyok, amit igyekeztem elmélyíteni bennük, de.. Hogy is hívják? Byul? Ő valamiért nagyon a szívére vette a dolgot, pedig annak ellenére, hogy azt se tudtam, merre állok arccal, igenis figyeltem rá, hogy ne szakadjon szét, ha már volt olyan hülye, és szűzként odadobta magát nekem. A lányoknak ez miért ekkora mumus?

Oké, mindenkit érzékenyen érint ez a téma, pláne akkor, ha első, hisz talán még én is belepirulok, ha eszembe jut, mekkora töketlen állat voltam akkoriban, de ennyi. Csak egy emlék, amin túl kell lendülni. De ahogy nézem, a lányoknál ez teljesen máshogy megy. Ők sportot űznek abból, hogy saját magukat kínozzák azzal, hogy ,,feldolgozzák" a történteket, majd erősnek mutatva magukat függetlennek, és szabadnak titulálják az életüket, aztán pedig jön a mély depresszió, amit van aki elrejt, de akad, aki nem, és inkább mindenkinek a tudtára adja, hogy még nehezebb legyen magának.

Meglepő, mennyire sok embertípussal találkoztam már, illetve hallottam a beszélgetésüket, mikor véletlen mellém ültek, és túlságosan hangosan beszélte ahhoz, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni.

Byul viszont teljesen más. Szemmel láthatóan elutasítja a közeledésem, még akkor is, mikor elmondtam neki, hogy nem én drogoztam be. Miért őt akartam volna ágyba vinni, mikor volt nála sokkal jobb lány is azon a bulin? Persze akkora tapló még talán nem vagyok, hogy ezt így elmondjam neki, mert akkor végérvényesen is besértődne rám, de akkor legalább tudnám mondani, hogy van mire.

Most sem tehetek mást, minthogy itt koslatok utána, és várom az alkalmas pillanatot, hogy feldobhassak valami semleges témát, amit úgy is ki fog kerülni, és elmegy, de legalább ezzel is beszélgettünk pár sort. Bármennyire is hitetetlen, nem szeretek rosszban lenni az emberekkel, pláne akkor, ha az egy nő. Velük szeretek közeli viszonyt ápolni - amit néha át is lépek - valamint szeretek nekik bókolni, vagy egyszerűen csak beszélgetni velük. Sokkal másabb a világnézetük, mint nekem, és ez olykor annyira magába tud szippantani, hogy szinte igénylem egy nőnek a csacsogását, amit mások talán idegesítőnek vélhetnek.

Épp a tegnapi munkát folytatta, mivel jött egy nagyobb szállítmány, valami új, most piacra dobott áru, aminek helyet kellett csinálnunk, most pedig ő kapta azt a feladatot, hogy elhelyezze. Tökéletesen alkalmazza a boltosok rejtett technikáját, miszerint az új, és épp leértékelt árut - viszonylag - szemmagasságba helyezi, míg a többit úgy rendezi el, hogy a gyerekek azt is elérjék, ami esetlegesen megfoghatja a fantáziájukat.

A szülők sosem gondolnak ebbe bele, csak kérdezgetik maguktól, hogy ,,miért látta meg?", de itt van a válasz, a dolgozóknál. Pontosan azért mert mi azt akartuk. A kicsik a legbefolyásolhatóbb közeg, akiknek elég csak egy plakát, amin a kedven c gumicukruk, vagy plüssük van, máris arra fogják vezetni a szüleit, és toporzékolnak, hogy ők azt akarják. Nekünk pedig miért ne lenne jó, ha minél többet vesznek tőlünk a vásárlóink?

Az üres kartondobozokat egy pillanat alatt meghajlítja, majd elhelyezi a polcokon, mielőtt telerakhatná, mivel azt méri fel éppen, hogy mennyi fér el egymás mellett anélkül, hogy mást is egyel lejjebb, illetve feljebb kellene pakolnia.

Ahogy őt figyelem észrevettem, hogy a sor végén támasztom a polcot, ezt pedig nem igazán engedhetném meg magamnak, ezért oldalra fordulok, és mintha én is rendezgetném az előttem levő müzli szeletetek, pakolgatni kezdtem egymásra az ugyan olyan ízesítésű édességeket.

Byul ajkai elnyíltak egymástól, mintha nehezen venné a levegőt, és ahogy felfelé nyúl, hogy elérje a dobozokat, egyre laposabbak a pislantásai. Álmos lenne? Én akkor szoktam majdnem állva elaludni. Bár az is igaz, hogy én mikor nem vagyok álmos? Előző életemben biztos mormota voltam, amennyit én aludni bírok, ha hagynak.

Egy hirtelen mozdulattal az épp előre bicsakló fejére fog kezeivel, de így elengedte a markába összegyűjtött szeleteket, amik a földön landoltak. Itt gondoltam azt, hogy most van az a bizonyos pont, amire vártam, és elé guggolva segítettem neki összeszedni a csomagolt csokikat.

- Nem kértem a segítséged.

- Tudom. - bólintottam a lehető legtermészetesebben, majd felálltam, és elrendeztem az utolsó sort, lehetőleg, hogy nézzen is ki valahogy. Lenéztem a lányra, aki még mindig előttem guggolt, fejét fogva, nagyokat lélegezve. Kinyújtottam felé a kezem, amit rögtön észrevett, amint kinyitotta szemeit, majd egy rosszalló pillantást vetve felém a földre támaszkodott, és megpróbált felállni, ám mikor dereka ki akart egyenesedni, lábai összerogytak.

Mielőtt ismét a földre kerülhetett volna, hasa alá fogtam, és megtartottam a levegőben. Biztosan megszédült, mert egy pillanatra kilépett az utálkozó szerepéből, és erősen rámarkolt a karomra, hogy abban találjon magának egy biztos kapaszkodót, amíg ismét kiélesedik a látása, amit szapora pislantásokkal akart segíteni.

Nem volt meglepő a következő lépése. Mikor észrevette, milyen pozícióba is keveredtünk, rögtön ellépett tőlem, miközben elütötte a kezemet magától. Szólásra nyitotta ajkait, de az engem sérelmező mondat nem hagyta el száját, mivel a hangosbemondóban meghallottuk Neul hangját, aki Byul-t hívta zöldséges részre.

Érdekesnek találtam, hogy nem csatolt hozzá semmilyen segítő mondatot, amit a nagy áruházakban előszeretettel alkalmaznak, hogy a dolgozó tudja, miért kell oda mennie, ezért továbbra is magamon tartva a kiskutya szerepet, tisztes távot hagyva kettőnk között én is elindultam arra a részlegre.

Nem gondoltam volna, hogy egy nő körül ennyi izgalom várhat, és ha ezt el kellene mesélnem valakinek, hogy mindez egy napon történik vele, nem hinne nekem az az illető.

Neul épp egy vásárlóval beszélt, egy eléggé nyurga kinézetű, viszonylag ápolt férfival, akit szemmel láthatóan nem érdekelt, amit a lány mond neki, mégis némán bólogatott minden mondata után. Byul léptei lelassultak, és mielőtt kiléphetett volna a pékáruk takarása mögül teljesen megállt. Oldalról tökéletesen láttam a rémült arcát, valamint azt, hogy nem akar hinni a szemének. Nem tudom, ki az a pasas, de ha ennyire megrémisztette már a megjelenése is, akkor jó ember nem lehet.

Bár én eléggé jó csávónak tartom magam, Byul mégis égő piszkavassal verne agyon, ha kikötözve találna meg valahol.

A lány nem ment tovább, inkább hátrált pár lépést, és befordulva a sorba elhagyta azt a környéket. Neul még egyszer megpróbálta hívni őt, de ezt figyelmen kívül hagyta, és inkább visszatért a munkájához.

Ez annyira nem igazságos! Kíváncsi vagyok, ki volt az, mégse kérdezhetem meg, mert nyilván én leszek a tolakodó, hogy miért kémkedek utána. Pedig, ha ő is úgy viszonyulna hozzám, mint ahogy AhRoék, lehet, hogy nem is érdekelne ennyire az élete. Azt hiszem egy férfi életében itt kap értelmet az a sületlenség, hogy azokat a nőket szeretjük, akik nem adják könnyen magukat.

Ha ez igaz, akkor engem is csak addig fog érdekelni Byul felém való hozzáállása, míg el nem érem nála a szimpátiáját. Kíváncsi leszek, vajon mikor fog az eljönni, és mit kell tennem érte.