Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

54. fejezet - Epilógus

- Biztos mindent bepakoltunk? - aggodalmaskodtam, már legalább egy fél órája. Minho és Seo ugyan olyan tekintettel, és fejrázással jelezték, hogy most már elég lesz belőlem, majd a kisebbik behúzta a bőrönd cipzárját, és ráült, mint ahogy azt a filmekben is szokták.

- Hurrá! Készen vagyunk. - forgatta meg cinikusan szemeit. El sem hiszem, hogy rajztáborba megy. Két hét nélküle.. Ilyen talán még nem is volt. Nagyon aggódom, de mivel már kismilliószor megbeszéltük ezt Minho-val, így már nem mutatom ki, mennyire ellenemre van ez még mindig. Mi van, ha valami baja lesz, ha nem figyelnek rá a tanárok, vagy bántják a többiek? A betegsége az egyetlen dolog, ami miatt nem aggódok, mert a gyógyszerre szerencsére továbbra is jól reagál a szervezete, így már nem alszik be, mikor nem kéne. - Most pedig megyek aludni, nehogy a buszon kelljen. - pattant fel, és máris a szobájába futott. Ilyen az, mikor felnőnek? Olyan kevés ideig volt gyerek..

- Tudod mit fogunk csinálni, amíg nem lesz itt?

- Miért nem lepődök meg, hogy az első gondolatod rögtön ez? - fordultam meg a kéjenc felé, aki még csak meg sem próbálta leplezni csábító ámde veszélyes mosolyát. - Mi lenne, ha áthívnánk Laya-ékat?

- Most, hogy nagy nehezen összejöttek? - nevette el magát, ahogy én is, ha belegondolok, mit meg nem szenvedtünk mi azokért.

Mikor Laya eljött onnan, mert Taemin elküldte, meg sem fordult a fejében a gondolat, hogy épp akkor zárja le a férfi véglegesen a MinJi-vel való kapcsolatát. Azért küldte el, mert nem akarta, hogy a lány áldozata legyen az akkor már ex barátnője dühének, ami nem lehet olyan veszélyes, de mégis óva akarta inteni tőle.

Laya természetesen ezt félreértette, és inkább kerülte a férfit. Nem válaszolt neki az SMS-re, nem vette fel a telefont, nem engedte be a házába, és mikor meglátta az utcán, inkább kerülővel ment. Nagyon nehéz volt végighallgatnom, ahogy kételkedik a saját érzéseiben, mert még ő maga sem volt biztos, hogy ez szerelem, vagy csak valami gyerekes vonzódás.

Taemin azonban talpraesett, és eléggé tökös gyerek, ha lehet így fogalmazni. Megkért, hogy segítsek neki, én pedig mivel Laya eléggé jó barátnőm, és szerettem volna, ha boldog lesz, még akkor is, ha a tervünk után sokáig utálni is fog, engedtem a férfinek, és mikor átjött hozzám beengedtem őt, majd bezártam őket. Cseppet sem zavartatták magukat, ott előttem, nyíltan kezdték el feltárni a lapjaikat és kiabálva veszekedtek minden kis apróságról, de tudtam, hogy ez kellett ahhoz, hogy most ott legyenek, ahol.

Egyelőre még csak randizgatnak, de már láttam pár rejtett csókot, amiről azt hitték, hogy senki más nem veszi észre. Náluk sokkal lassabban mennek a dolgok, de van egy olyan sejtésem, hogy az első együtt alvás után ez meg fog változni. Ha jobban belegondolok, a mi életünk is hullámvasúton ingott. Hol nagyon gyors volt, de annak is kellett lennie, hol pedig már kínzóan lassú annak érdekében, hogy tanuljunk a leckéből.

- Min gondolkodsz? - bújt be mellém a kanapén Minho. Átkarolt, fejét pedig a nyakamba ejtette, és szippantott egy nagyot a frissen kimosott ruhám illatából.

- Rajtunk. Hogy miként jutottunk el idáig.

- Jajj, muszáj? - nyávogott fel úgy, akár egy igazi kamasz, majd grimaszba fordult arccal rám nézett. - Nem vagyok büszke a múltam egyes részeire, éppen ezért azt se szeretem, ha te gondolkozol rajta. Nem lehetne azt kitalálni inkább, hogy mit nézünk este? - biccentett a laptop felé. Mostanában rászoktunk az esti filmezésre, amit reggelente nagyon megszívunk, mivel fél óráig azt se tudjuk, hogy melyik világon vagyunk, de ettől függetlenül csináljuk.

- Kíváncsi vagyok, ha gyerekünk lenne, akkor kisfiú, vagy kislány lenne.

- Ez hogy jött ide? - emelte fel fejét. - Gyereket szeretnél?

- Nem most, csak.. Ezen sokszor elgondolkodtam. A te génjeid biztos elnyomnák az enyémet, úgyhogy mindenhol kis Minho-k futkosnának Seo mögött. - elmosolyodtam, ahogy belegondoltam ebbe. Nem vagyok még kész egy kölyökre, de egyszer majd szeretnék, ahogy azt is, hogy Minho legyen az apjuk.

- Egy szavadba kerül, és bármikor csinálhatunk. - vont vállat.

- Ne beszélj róluk úgy, mint egy tepsi sütiről.

- Hooo! - emelte fel kezeit, mintha védekezni akarna. - Róluk? - vonta fel szemöldökét.

- Igen, ha már nyíltan beszélünk, akkor én többet szeretnék. - valltam be. Bár ez nálam eléggé kiszámíthatatlan, hisz az egyik percbe örülnék egy gyereknek, a másikba pedig áldom magam, hogy nincs, de szerintem ez is csak addig lenne, amíg a kezembe nem tartanám a sajátomat.

- És még én vagyok a perverz mi? - bökte meg hasam, majd oldalamat kezdte csiklandozni, amitől eldőltem, és tehetetlenül hagytam, hogy fölém magasodva kicsikarjon belőlem pár könnycseppet. Kinyitottam szemem, ajkaim pedig elnyílva maradtak, mikor megláttam a férfit, közvetlen előttem. Orrunk majdnem összeért, ő pedig meghitten mosolyogott rám, hol a szemembe nézve, hol pedig ajkaimra pillantva. - Nem sűrűn mondom, pedig illene.. De nagyon szeretlek.

- Tudom. - karoltam át, hogy megölelhessem, majd arcára adtam egy puszit, és még mielőtt rányomhatta volna ajkait az enyémre, én is kimondtam. - Én is szeretlek. - talán már akkor is szerettelek, mikor beköltöztél hozzám. Nem vallottam be, mert egy idegen voltál, és nem is akartam kapcsolatot, de ha most nem lennél itt, nem tudnám, hogy mi hiányzik az életemből, ami miatt szomorú és magányos vagyok. A szürke hétköznapokba ő vitt színt, ő mentett ki a sötétségből és segített átvészelnem rengeteg gondot. Remélem sosem múlik el az iránta érzett mély szeretetem, és rajongásom, valamint azt is, hogy bármennyi nálam szebb nő fog szembejönni az utcán, mindig letekint majd rám, azokkal a csodálatos mélybarna szemeivel, amikkel azt sugallja, hogy én vagyok neki az igazi. Bízom benne, hogy a jövőben is egymás oldalát fogjuk erősíteni, valamint jöjjön bármilyen gond, azzal mi megbirkózunk. Együtt.

Vége

Elnézést a felmerülő hibákért és köszönöm annak, aki velem tartott, valamint valami nyomot is hagyott maga után (tudom, hogy itt-ott kicsit agyfasz, amit írok, ezért örülök minden kommentnek vagy vote-nak) 😍💕💕💕💜