Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

14. fejezet

Mikor kijöttem az öltözőből észrevettem, hogy a többiek körbeállták a két egymásra dőlt polcot, és tanácstalan fejjel beszélgettek arról, hogy mit kellene most tenni.

- Nagyon sok áru odalett. Ezeket, még ha ma utánrendelek is.. Csak hét vége felé fogják tudni kihozni. - mondta Neul. Látszott rajta, hogy nagyon aggódik, elvégre ő a csoportvezető és ezt majd neki kell felvezetni a főnöknek. - Tudja egyáltalán valaki, hogy mi történt?

- Két férfi veszekedett, és szerintem nekimehettek a polcnak. - kezdte magyarázni Laya, aki egy lépéssel mellém került, ezzel is jelezve, hogy nem kívülállóként van itt, hanem mint ismerős.

- Milyen aranyosak, és még el is húzták a csíkot, mielőtt segíthettek volna ezt felállítani. Minho hol van ilyenkor? - nézett körbe AhRo. Egy pillanatra lesütöttem a szemem, és mély levegőt véve készen álltam elmondani, hogy az én gyengeségem miatt most valószínűleg fájdalmakkal küszködik, ám belém fagyott azonnal a szó, mikor a férfi megszólalt mögöttem.

- Itt vagyok. - hangja nyers volt, arcán ettől függetlenül viszont ott virított az a mosoly, ami eddig is. Neul rákapcsolódott a hangosbemondóra, és kérte az összes férfi kollégát, hogy jöjjenek ide hátra, és állítsák helyre a két polcot. Idő közben halkan megjegyezte, hogy most már illendő volna kissé felújítani ezt a helyet, hogy például az ilyenek ne történjenek meg.

Döbbent arccal néztem, ahogy a férfi, mintha mi sem történt volna, segít a többieknek rendesen visszatolni a nehéz szerkezetet, majd a másikat is visszaállították nagyjából oda, ahonnan elcsúszott. Ha nem tudnám, hogy mi történt azt hinném, nincs semmi baja. Sajnos nem vagyok elég magas ahhoz, hogy a fejére lássak, de biztos vagyok benne, hogy lemosta a vért, mivel haja vége enyhén sötétebb színű volt, ráadásul a többiek sem vették észre, hogy valami gáz lenne.

Szeretnék én is ilyen erős lenni. Hogy ha fáj valamim, akkor azt úgy tudjam eltakarni, mintha minden rendben lenne. Ahogy most ő is képes arra, hogy önfeledten mosolyogjon, és nevessen a lányok poénján, akik idő közben odamentek hozzá, úgy nekem is képesnek kellene lennem, hogy elnyomjam magamban a gondjaimat. Elvégre senki sem kíváncsi rá, akkor meg mi értelme kimutatni?

Elmentünk a raktárba, majd seprűt ragadtunk, miközben Neul elment a takarító kocsiig, hogy ne kézzel kelljen felmosnunk. Bár a söpréssel sem vagyunk kisegítve, de az legalább gyorsan megvan. Mire visszaértünk a fiúk elhordták az összetört darabkákat, így nekünk szabad volt a pálya.

AhRo kicsattanó energiával csapta le a seprűt a padlóra, majd indult el futva a másik oldal felé. Sajnos nem tudtam csatlakozni, mert féltem, hogy ismét összeesnék, és most már Laya sincs itt, hogy elkapjon, ezért igyekeztem onnan kihúzni a port, és a szemetet, ahova a lány nem ért be.

- Hogyhogy most nem mentél el? - fordult felém, mikor készen lettünk, és már csak Neul-ra vártunk, hogy felmosson, de az a szar olyan lassan jött, mint három nagymama.

- Hova? - kérdeztem vissza, de mikor a lányra pillantottam rögtön leesett. Gyorsan kaptam elő a telefonomat és néztem meg az időt, ami már fél ötöt mutatott. Elfogott a pánik, mivel még sosem fordult elő, hogy elfelejtettem volna Seo-ért menni. Gyorsan befutottam az öltözőbe, és a nőket megszégyenítő gyorsasággal öltöztem vissza a rendes ruhámba, hogy el tudjak indulni a suli felé.

Nem érdekelt, ha rosszul leszek, úgy szedtem a lábaimat, ahogy csak tudtam. A napközi miatt nem aggódtam, hogy elindulna egyedül haza, de mivel minden nap nagyjából ugyanakkor értem elé, ezért most biztos meg van lepődve, hogy ennyit késtem.

Berontva az udvarra szememmel rögtön őt kerestem, valamint egy tanárt, aki ilyenkor már kint szokott lenni, de egy árva lelket sem láttam. A folyosókon csend volt, mintha senki se lenne bent, pedig a tanuló idő már lejárt, így még csak ötletem se volt, hogy hol keressem. Elmentem a végéig, ahol a lépcsők voltak, de szerencsére nem kellett felmennem, mivel pontosan előtte volt egy ajtó, amin keresztül halk hang szűrődött ki.