Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

6. fejezet

Reggel elvittem Seo-t az iskolába, majd a bolt felé indultam, enyhe kétellyel a szívemben. Bíztam benne, hogy mikor belépek, nem fogom meglátni az idegent, de tudtam, hogy nincs ekkora szerencsém. Ahogy láttam, nem sokan kapkodnak a munkáért, ezért mielőtt bemehettem volna a hátsó ajtón, amit szerintem csak én szoktam használni sóhajtottam egyet. A folyosót belepte a csend, ami megszokott volt, de tudtam, hogy a többiek már az öltözőbe vannak.

Kihasználva, hogy senkit se hallok a közelben benyitottam az ajtón, ám mielőtt beléphettem volna lábaim a földbe gyökereztek, ami pedig elém tárult, az egyenesen sokkolt.

A tegnapi férfi azon a padon ül, ahova én szoktam, mikor a cipőmet húzom le, ráadásul póló nélkül tartózkodik ott, és egyenesen rám meredve pislant nagyokat, mintha azt kérdezné magától, mit keresek itt.

Kezeit maga elé húzta, és felnézett a szekrények fölött levő jelzésre, majd oda is mutatott, és csak azután volt hajlandó megszólalni.

- Ez a férfiöltöző. - mosolyodott el, majd megingatta a fejét, és jót nevetve a szemérmes poénján a felsőjéhez nyúlt. Nekem se kellett több, rögtön hátra léptem egyet, hogy bevághassam az ajtót, és a falnak dőlve temettem arcomat a kezeim közé. Főnök, hogy tehette ezt?!

Mivel nem tudtam, miért nincsenek még itt a többiek, így az öltöző mellett vártam meg, amíg kegyeskedik kifáradni végre. Ahogy becsukta az ajtót felém fordult, gondolom már akkor észrevett, mikor kidugta az orrát. Testét a mi fazonú ruhánk fedte, amit azért kell hordani, hogy megkülönböztethessenek minket a vásárlóktól, mivel a vezetőség szerint nem elég arra egy egységes ,,dolgozó vagyok, kérdezzen bátran" póló.

- Úgy tűnik kollégák lettünk. - jelentette be vidáman, majd kinyújtotta a kezét felém, én pedig azzal a lendülettel csaptam el magamtól.

- Remek. - mondtam gúnyos hanggal. - Első lecke, fogd meg a cuccod, és pakolj át abba az öltözőbe  - mutattam el a női felé - Mivel mi többen vagyunk, ezért megcseréltük az öltözőket, hogy kényelmesen elférjünk. - bár ez még régebben volt, mikor összesen voltunk tizenketten - a kasszásokat nem számolva - de mikor megfogyatkozott a létszám, már nem volt kedvünk visszacserélni.

Azok voltak aztán a jó évek, mert alig volt dolgunk. A munka megoszlott, így nem kellett megszakadni, azonban ez szépen lassan elmúlt, ahogy az emberek felmondtak. Találtak jobb munkahelyet, vagy egyszerűen csak megelégelték a mellékszerepet.

Mostanra olyan kevesen lettünk, hogy esélyünk sincs megcsinálni az egy napra kirótt feladatot, mindig csúszik a következőre, ezért vagyunk szinte mindennel elhavazva.

Nem mondott semmit, csak bólintott, és tette, amit kértem tőle. Igyekeztem hátul öltözni, hogy ha megint bejönne ne lásson meg, de szerencsére csak Neul, és AhRo jöttek be. Amíg öltöztek, elmondtam nekik az új hírt, amit szerintem csak én és a főnök tud még, mivel nem hiszem, hogy találkoztak vele. Azon csodálkoztak el, hogy a nevét nem tudtam megmondani, ezért nem is hittek nekem addig, amíg hivatalosan is be nem mutatták nekünk Choi Minho-t, az új munkatársunkat.

- Nem nagy ördöngösség, amit ti csináltok, ezért szerintem hamar hozzászoksz, azonban kell egy gyorstalpaló ezért..  - nézett végig rajtunk - Majd Byul megmutatja, mit hogyan kell. - miért pont én? Neul régebb óta van a cégnél! Már meg sem lepődök a szerencsétlenségemen. Tuti végig beszélni fog hozzám, hogy ne tudjak koncentrálni a dolgomra. - Oh, még valami! - állította meg Minho-t aki már indult is volna felém. - Tejjel vagy tejporral iszod a kávét?

- Tejjel, természetesen. - válaszolt könnyedén, én pedig gúnyosan felnevettem, mert ezzel teljesen az ujja köré csavarta a kávémániás főnökünket, aki máris barátiabb tekintettel nézett a férfira.

- Mehetünk, főnök? - állt elém, a két lány pedig egy irigylő mosolyt küldve felém indult ki a vásárló térre dolgozni, míg engem egyedül hagytak az újonccal.

- Ne hívj így. - sóhajtottam, majd elindultam a raktár felé. - Mivel rám hárult ez a feladat, az én listám szerint fogom megmutatni mit kell csinálni. Utálok raktáron dolgozni, ezért ezzel kezdjük. - kissé meglepődtem, mikor elővett maga mögül egy apró füzetet, és a zsebéből egy tollat. Komolyan jegyzetelni akar? Bár igaz, ha elfelejtene valamit, így legalább tudni fogja, de ilyet még sosem láttam. - Szóval, ha ide vagy beosztva, akkor ide kell először felírnod magad. - mutattam a falon lógó névsorhoz hasonló lapra. - Minden beszállítót fel kell ide jegyezned, de csak a nevüket. - csendben bólogatott, és a lap elé lépett, hogy felmérhesse a nem túl bonyolult rendszerét.

Megmutattam neki a ki és Bevitelezési bizonylatot, és a biztonság kedvéért ki is töltöttem ott előtte egyet, amit odaadtam neki, mert emlékszem, nekem milyen nehézséget okozott megtanulni. Bár minden oda van írva, mégis ott rontottam el, ahol csak tudtam. A kartonon minden magától értetődő volt, ezért csak azt kellett neki elmagyaráznom, hogy hogyan írjuk be a többletet, illetve a hiányt.

Végigmentünk a sorok között, hogy mi hol van, de tudtam, hogy nem fogja tudni megjegyezni, mert nekem is vannak olyan foltok, amiket még mindig nem tudok, hogy hol találom meg.

- Ja, és még valami. Ha fentről akarsz leszedni valamit, akkor ott van hozzá a targonca. - mutattam a sarok felé.

- Nincs rá jogsim.

- Nekem se. Ha lehet úgy használd, hogy ne tűnj föl senkinek, és akkor nem lesz belőle gond. Ha bárki kérdezi, hogyan vetted le, akkor azt mondod, hogy Neul segített, mert egyedül neki van.

- Oké. Megjegyzem. - mondta, majd gyors lefirkantotta az elhangzottakat. Mivel mást nem nagyon tudtam elmondani - elvégre én is csak ennyit csinálok, ha ide vagyok beosztva - így kimentünk mi is a boltba.

- Bár nem túl népszerű, de mi tabletet használunk, mikor a kinti készleteket mérjük fel. Nem bonyolult, mivel csak az az egy program van rajta, és csak azt kell beírni, hogy mennyi van előtted, a többit a benne levő rendszer megoldja. - nem tudtam neki megmutatni, mivel valószínűleg AhRo elvitte a készüléket, ezért első körben őt kellett megkeresnünk, miközben én folyamatosan mondtam neki a dolgokat. - Őszintén szólva ennyi, amit meg tudok mutatni. Ha kérdésed merül fel, nyugodtan kérdezhetsz.. - csak lehetőleg ne engem találj meg vele.  - Illetve még annyi, bár ezt szerintem nem kell mondanom, hogy a vásárlónak mindig igaza van. Nem veszekedünk vele, és igyekszünk mindig a segítségükre válni.

- Igen, ez magától értetődő. Köszönöm az oktatást, főnök. - tette fejéhez a kezét, hogy így tiszteleghessen, mint ahogy a tengerész filmekben szoktak.

- Mondtam, hogy ne hívj így. Akár kezdhetsz is. - tártam szét karom, és elálltam az útjából, hogy elindulhasson, ő azonban egy széles mosolyra húzta ajkait, és elém lépett.

- Most én mondok magamról valamit. - jelentette be, és már mondta is volna tovább, ha nem szóltam volna közbe.

- Miből gondolod, hogy kíváncsi vagyok rád?

- Csak, hogy megalapozzam a napod. - biccentett, majd előre hajolt, amitől én idegesen hátra léptem, ezzel hátam elérte polcot, így nem tudtam kikerülni a közeledését. Feje az enyém mellé ért, és egyenesen a fülemhez hajolt, hogy jól halljam, amit mondani akar. - Kereskedelmi szakon végeztem.

Nem mondott semmi mást, inkább megfordult, és elindult a másik irányba.

- Roha- indulatomat azzal fékezte meg, hogy megfordult, és ajka elé emelte mutató ujját, ezzel intve csendre. Maga mögé mutatott, ahonnan a vásárlók közeledtek, majd ugyan azzal a pimasz mosollyal, amivel elém állt távozott a látószögemből. Ezt nem hiszem el, tudott mindent, mégis úgy tett, mintha tök hülye lenne, és megvárta, amíg mindent elmondok. Ő a legrosszabb!