Kielégítési sorrend [Minho ff] - Befejezett

7. fejezet

- Nektek mi a véleményetek Minho-ról? - csillantak fel Neul szemei, mikor leült mellénk ebédszünetben. AhRo már épp válaszolni akart neki, azonban nekem elég volt egy pillanat, hogy felfogjam a kérdést, és kellőképp felmenjen tőle az agyvizem.

- Egy fasz. - jelentettem ki szárazon, mire a két lány cseppet meglepett fejjel hőkölt hátra és nézett rám úgy, mint valami idegenre.

- Nekem első ránézésre szimpatikus... - nézett a másik lányra AhRo, aki bólogatni kezdett, én pedig az orrom alatt motyogni, hogy hogyan lehetnek ilyen naivak. Persze, hogy a sötét oldalát nem mutatja meg senkinek, elvégre minden ember ilyen.

- Köszönöm a kedves szavakat lányok, ti is szimpatikusak vagytok. - nevetett fel mögülem az említett személy, majd lepakolt mellém, mivel az asztalnál már csak ott volt üres szék, és helyet foglalva felém nézett. - Persze, hogy fasz vagyok, mert ha másom lenne, akkor én is tudnék veletek trécselni a havi bajaimról.

- Rohadj meg! - engedtem ki magamból dühömet, amit még reggel elfojtott bennem, és be kell vallanom, most, hogy érlelgettem még magamban egy kicsit, sokkal jobban esett rákiabálnom.

- Ti.. Ismeritek egymást? - mutatott ránk Neul, Minho ajkai pedig széles mosolyra húzódtak.

- Nem. - vágtam rá rögtön, de már késő volt, ugyanis a lány tekintete a férfire vándorolt, aki nagyokat bólogatott.

- De még milyen közelről. - válaszolt a feltett kérdésre engem figyelmen kívül hagyva, ezzel felkeltve a két lány érdeklődését. - Tudjátok, mikor-

- Elég. - csaptam az asztalra, mielőtt itt belemenne a szaftos részletekbe. Nem akartam hallani, mert nem emlékszem rá, és nem is akarok, valamint az sem volt kedvemre, hogy a lányok megtudják, mit tettem, ezért annak érdekében, hogy ne húzhassa ezzel tovább az agyamat, felálltam és elmentem a másik asztalhoz enni, nekik háttal ülve.

Bár ezzel nem akadályozom meg, hogy elmondja, de amiről nem tudok, az nem fáj nekem. Mondjuk, ha megtudnák lehet, hogy  ferde szemmel néznének rám. Teljesen elment az étvágyam az íztelen kajától, amit reggel dobtam össze magamnak, ezért lezártam a dobozt, és megdörzsöltem az arcom. Mostanában megint előjöttek az álmatlan éjszakáim, amikkel nem tudok mit kezdeni, és hiába iszok vizet, vagy meleg tejet, nem lesz jobb tőle.

- Mi van pukkancs, meddig fogod játszani a sértődöttet? - huppant le ismét mellém Minho. Hátra pillantottam, hogy rajtunk kívül van e még itt valaki, de mivel Neulék most mentek ki, így csak mi ketten maradtunk.

- Ameddig csak tudom. - feleltem közönyösen, majd átlendítettem előtte a lábaimat, hogy el tudjak menni, ám mikor egy kicsit is felemeltem fenekem a padról, ő megragadta a csuklómat, és visszarántott.

- Nézd, be voltam baszva, és a pia beszélt belőlem, ahogy belőled is. - kezdett bele, én pedig felvont szemöldökkel, és a ,,mesélj még" fejemmel felé fordultam.

- Csakhogy én nem voltam annyira részeg, hogy elmenjek veled. Ha nem drogoztál volna be, akkor ez nem történt volna meg.

- Na állj. - emelte fel kezeit megadóan. - Én nem tettem semmit az italodba.

- Na persze. - igyekeztem olyan gyorsasággal eliszkolni, hogy esélye se legyen utolérni. Amint kiértem a boltba, rögtön a leghátsó polcokhoz mentem, hogy ott folytathassam a munkámat, távol tőle. El sem hiszem, hogy ezt akarja beadni, mikor még a vérképemből is kimutatták a drogot!  

-------------------

Segítettem Seo-nak felvenni a fekete kabátját, mivel kint eléggé elkezdett fújni a szél, majd elővettem a szekrény tetejéről az alkalmi cipőjét, mivel ragaszkodott hozzá, hogy abba jöjjön. Mikor leguggoltam elé, hogy azt is felhúzhassam aprócska lábaira, meghallottam a csengő hangját, így rábíztam a feladatot, és kifutottam az ajtó elé, hogy megnézhessem, ki az.

- Jöttem boldogítani az életed. - tárta szét egyből karjait Laya, ahogy meglátott, majd elém lépve átölelt, és megsimogatta a hátamat. Nem kellett kérdeznem, hogy mit is keres itt pont most, mivel a ruházata egyértelműen megválaszolta.

- Emlékeztél rá? - mosolyodtam el, végignézve a lányon. Nem szoktam feketében látni, elmondása szerint utálja ezt a színt, most mégis felvette, és képes ebben mutatkozni miattunk.

Seo nagyon örült a lánynak, szerencsére jól kijönnek egymással, és nem csak azért, mert Laya próbál vele jópofizni. Elindultunk a temető felé, és próbáltunk igyekezni, mivel hamarosan itt a tél, és ezáltal nagyon hamar besötétedik, azt pedig nem akartam, hogy olyankor sétáljunk a kihalt utcákon.

A közös sírra két mécsest tettem, amiben meggyújtottam a gyertyákat, majd hátra léptem, és engedtem, hogy Seo letérdeljen a márványkőre, majd kis kezeit összetéve mondjon el egy halk imát. Nem vagyunk vallásosak, de ezt az egyet mind a ketten tudjuk, elvégre a szeretteinkről van szó.

- Kedves anya és apa. - kezdett bele immáron sokkal vidámabb, és közvetlenebb hangon. Mindig, mikor lejövünk ide, elmondja nekik, hogy mi történt, bár néha szokta emlegetni, hogy szerinte a szülei látják őt, ezért nem is értem sokszor, hogy akkor minek mesél. - Nagyon jól megvagyok, itt lent Unnie vigyáz rám, én pedig igyekszem nem a terhére lenni. Jól tanulok, és ha felnövök, olyan csodálatos ember leszek, mint amilyenek ti voltatok, és amilyen Byul is. Remélem szép helyre kerültetek, és továbbra is figyelni fogtok onnan.

Nem tartom magam egy érzelgős embernek olyan téren, hogy mások előtt kelljen kimutatnom, ha fáj valami. Inkább elnyomom magamban, és otthon, egymagányomban sírom ki magamból azt, ami a lelkemet nyomja, de ez most képtelenség volt. A szavak, amelyek egy kislány szájából hangoztak fel, reménnyel és tudatlansággal teli vékonyka hangon, teljesen ellehetetlenítette a helyzetemet. Elfordultam tőlük, majd a szememből lefolyó könnyeket törölgettem ruhámmal, ami egy idő után már nem tudta felszívni teljesen.

Laya megfogta a vállamat, fejét pedig a hátamnak döntötte, így próbált meg vigasztalni, amíg Seo befejezi a beszélgetést, én pedig megnyugszom. Nem az volt a baj, amit láttam, hanem az, amit mondott. Remélem, sose lesz olyan, amilyen én. Akaratlanul is Minho, és a buli jutott eszembe, hogy képes voltam annyira lerészegedni, és engedni a bennem levő drognak, hogy odaadtam magam egy idegen férfinak, Seo pedig egy ilyenre néz fel. Kegyetlenül fájt a tudat, ezért nem is bírtam elfojtani a zokogást, ami kitört belőlem a temető közepén.

- Byul? - lépett mellém a lány, majd megfogta a kezem, ami erőtlenül omlott a testem mellé, és nagy szemeivel aggódva nézett fel rám. Másik kezemmel letöröltem az éppen guruló cseppet, és leguggolva hozzá elmosolyodtam, miközben megöleltem őt.

- Mehetünk? - kérdeztem, igyekezve vidámnak lenni közben. Ő csak némán bólintott, majd továbbra is fogva a kezem indult el hazafelé. Laya mosolyogva jött a másik oldalamra és karol belém, így vonultunk az utcán, amin valószínűleg már csak mi hárman voltunk.