never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

03.ʞönʎʌʇáɹ

Az óra babarózsaszín mutatói pontosan háromnegyed hetet mutattak, ami azt jelentette, hogy anya majdnem negyed órát beszélt hozzám, miközben én meg úgy tettem mintha figyelmesen hallgattam volna, és az összes szavát megjegyeztem. Fél hét volt amikor mint egy hurrikán, a homlokához csapott és már rohant is az autóhoz, aminek ajtaját úgy bevágott, hogy szerencsétlen Miau felugrott ijedtében.

Negyed óra - pontosan ennyit láttam ma az anyámat, ugyanis éjfélnél előbb biztos, hogy nem fog hazaérni, akkor pedig rögtön megy és fekszik le, de előtte azért még bejön a szobánkba, hogy megbizonyosodjon róla, hogy minden rendben van e. Reggel mégis Ő az aki először felkel és csinál forró reggelit, majd ébreszt fel. Jobban mondva csak engem kell felébresztenie, mivel Dustin kora reggel olyan elemében van, hogy még lecsapni sem lehetne - ez miatt kakaót sem ihat, mivel akkor tényleg nem lehetne vele bírni. Engem azonban még bombával sem lehet kiverni az ágyból, hála annak, hogy álltalában nagyon későn fekszem le. Az egyik legrosszabb szokásom az, hogy belemerülök az olvasásba és addig falom a sorokat amíg a lapok el nem fogynak. Természetesen erről az anyám nem tud, így azt hiszi, hogy azért nem bírok felkelni mivel szörnyen jó alvó vagyok, és lusta.

Mondhatnám azt, hogy anya a világon a legrosszabb szülő, amiért alig van otthon, de akkor hazudnék. Lehet, hogy sokat dolgozik, de amikor otthon van, akkor tényleg állandóan sürög - forog, és a kedvünkbe akar járni. Mellettünk van amikor szükségünk van rá, csak közben plusz műszakokat kell elvállalnia mivel egyedül nevel bennünket. A szívét kiteszi, hogy semmibe ne szenvedjünk hiányt, amiért csak annyit kér cserébe, hogy fogadjunk szót neki, és amire megkér teljesítsük. Egyszóval egy normális Hawkins-i család vagyunk, akik nem nagyzolnak, hanem normálisan élik az egyszerű életüket.

Fél hét volt, amikor a házunk megint elcsendesült, én pedig percekre voltam attól, hogy megint belemerüljek a gondolataimba. A félig sötét szobámnak hála már majdnem lehunytam a szemeimet, és átadtam magam a fantázia országnak, amikor is szörnyen kezdtem el érezni magam, hála anyám kérése miatt. Ha engedtem volna a kísértésnek, és tovább hallgattam volna a zenéimet, akkor a gondolataim teljesen magukba szívtak volna, és a körülöttem zajló dolgokról elfeledkeztem volna, így azzal sem foglalkoztam volna, hogy Wheelerékhez kell mennem, hogy szedjem össze az öcsémet és a barátait.

Nem engedhettem a kísértésnek, így ahelyett, hogy a Whamra koncentráltam volna, a padlómról felvettem az egyik könyvemet amiről azt hittem, hogy még nem olvastam. Negyed órát lapozgattam a könyvet, amiről végül kiderült, hogy mégis olvastam csak nem vittem még vissza a könyvtárba. Ez után ért a felismerés, hogy nincs több könyvem amit olvasni tudnék, ugyanis ami körülöttem hevert szétheverve, azt már mind kiolvastam. Ami elég bizarr, ugyanis hat napja voltam utoljára könyvtárba, és öt könyvel tértem haza. Talán igazat kellene adnom az anyámnak abban, hogy van élet a könyveken kívül is. Aha, persze. Ha nem lennének a könyvek, akkor nem tudnék hová menekülni, és csak a valóságot kellene elviselnem, ami szörnyű lenne, szóval köszi nem.

Háromnegyed hét volt amikor nagy nehezen felültem az ágyamból, és levettem a fejemről a fülhallgatómat majd hanyagul az éjjeliszekrényemre dobtam. Lehajoltam a szőnyegemhez és nyolc könyvet találomra felemeltem onnan, majd az asztalom előtt álló székemhez mentem és leakasztottam róla az iskolatáskámat, amit fejjel lefelé fordítottam, hogy az összes tankönyvem a padlóra zuhanjon, és legyen helye a könyvtári könyveknek. Amikor végeztem, a nehéz táskát a hátamra kaptam, és Miaut vettem célpontba, aki mint egy gombóc úgy volt összegömbölyödve az ágyam sarkába már vagy fél órája.

- Haza kell hoznom a dilinyós keresztapádat, szóval az esti program tolódik egy kicsit - hajoltam le elé, hogy egy puszit tudjak nyomni a két füle közé. Természetesen még arra sem volt hajlandó, hogy legalább a szemét kinyissa. - Sietek vissza. Légy jó, Miau! - a fejétől a farkáig végighúztam a kezem, és csak ez után hagytam el a szobámat. Az ajtót gondosan becsuktam magam után, hogy nehogy kimenjen a házba, mert akkor megint órák hosszába fog telni amíg megkeressük, ugyanis mostanában amióta Dustin nem hagyja békén, állandóan elbújik ijedtében.