never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

43. ʌáןʇozás

Harrington egy felbőszült bika módjára állt fel a padlóról ökölbeszorított kézzel, amit bármelyik percben képes lett volna beletörölni Tommy H képébe, pontosan úgy ahogy én tettem Ő vele majdnem egy évvel ezelőtt. A hirtelen dühkitörése úgy megijesztett, hogy amit sikeresen összeszedtem papírokat újra engedtem kiesni az ujjaim szorításából. Az egész verekedés másodperceken múlott, és rajtam.

Egyértelmű volt, hogy Harrington azon akadt fent ennyire, hogy Tommy H merte róla feltételezni azt, hogy kikezdett egy olyan lánnyal mint én vagyok. Ez pedig rám nézve megint sértő volt, a torkomban pedig újból kezdett megnőni az a bizonyos gombóc, mint a legutolsó alkalommal a játékteremben amikor inkább az ostoba haverjait választotta helyettem, csak hogy még véletlenül se kelljen velem mutatkozni. Ez a mostani helyzet pedig kezdett megint pontosan ugyan olyannak tűnni. Ám mégis más volt valamiben.

Még pedig abban, hogy amikor megláttam Harrington ökölbeszorított kezét, a csuklója után nyúltam és lágyan visszahúztam, mire Ő rám nézett és amikor feltűnt neki a csalódott arckifejezésem, az izmai meglágyultak. Ez pedig elég sok mindent megmagyarázott.

- Inkább mutatkozom a Különc Kockával mint egy vérszívó patkánnyal. - rántotta meg lazán a vállát Harrington, és újra visszaguggolt mellém úgy mintha Tommy H ott sem volna. Ezzel a megjegyzésével pedig szó szerint kiverte az egész diákhadseregnél azt a bizonyos biztosítékot.

A híres Steve Király a Különc Kockát választotta a legjobb barátja helyett! Nem csoda hát, hogy még az amúgy mindig nagyszájú Tommy H-ba is belé fagyott a szó, és csak hápogni tudott. Ha nem lett volna mellette Carol, hogy elhúzza akkor még órák múlva is ott állt volna teljesen leszégyenülve. A jó hírének búcsút mondhatott, ugyanis Steve Harrington nyilvánosan megalázta, vagyis mától mindenki egy utolsó vérszívó patkányként fog rá tekinteni.

Carolban volt még annyi tartás, hogy mielőtt elhúzta volna az elfehéredett barátját, még utoljára odaszólt Harringtonnak.

- Szánalmas vagy, Steve! - az említett pedig mint aki büszke magára csak felmutatta a középső ujját a lánynak, akit elfutott a pulykaméreg, és sebes léptekkel elsuhant a folyosóról Tommy H-val az oldalán.

Harrington pedig mintha semmi nem történt volna az előbb újra visszafordult a padló felé, hogy tudja összeszedni a szétszóródott papírokat.

- Hol is tartottunk? - szólított meg újra úgy, mintha épp most rohantam volna bele és repültek volna szét a papírjaink. Ahogy megfogott egy köteg összegyűrődött jegyzetet elmerengve néztem a haját.

Mi a fene történik az életemmel? Életem első fiúja aki megtetszett, itt van mellettem, és a legjobb barátja helyett inkább engem választott. Ráadásul úgy tesz mintha soha nem is utált volna. Kedvesebben viselkedik velem mint a barátnőjével, Nancyvel. Itt valami csalinak kell lennie. És a csali én vagyok. Én nem lehetek Harringtonnal jóban, mert ez ellent mond az iskola hierarchiájának. Minden felfordulna ha mi együtt kezdenénk el lógni. Már senki nem tekintene Harringtonra úgy mint egy király. Lúzerként tekintenének rá, akár csak rám. Nem tehetem tönkre az életét csak azért mert belezúgtam. Mi két külön világ vagyunk.

Az utolsó adag papírt a padlóról felkapom, majd szó nélkül felállok a jegyzeteimet magamhoz ölelem, és menekülésre fogom a tempóm.

Vagyis csak fognám, ha Harrington nem ugrana fel utánam mint egy macska, és kapná el a könyököm, hogy tudjon megállítani, miközben kérdő tekintettel vizslat.

- Tommy H-nak igaza van. Mi nem mutatkozhatunk együtt. Én vagyok a lúzer, akinek az életét meg kellene keserítened. - dünnyögöm toporzékolva, miközben az ujjait nézem a könyökömön. Nem szorít erőszakosan, se nem fájdalmasan ahogy Billy tette pár napja. Inkább finomat érint meg, úgy mint aki könyörögni akarna, hogy maradjak.