never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

40. b!zɐןoɯ

- Várj, Te most segíteni akarsz engem megtanítani vezetni? - percekbe telik mire sikerül felfognom, hogy mit is akar valójában a tudtomra adni. Akár mennyire is próbálom felfogni, egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, vagy elhinni. Steve Harrington segítséget nyújt nekem. Ráadásul önszántából. Itt valami nekem bűzlik. Harrington soha nem a tiszta játszmáiról volt híres. Rendszeresen kötött béna fogadásokat az ostoba haverjaival, amiben rendszerint én voltam az áldozat. Nem egyszer próbálta elhitetni velem, hogy békét kíván kötni, én naiv pedig mindig mikor ezzel állított nekem hittem is neki. Utána azonban a nagy békekötésének csúnya vége lett. Rendszerint én bőgtem valamelyik lányvécében, Ő meg majd megfulladt a röhögésben, és csak azt számlálta, hogy hogyan lehetek olyan ütődött, hogy elhiszem azt, hogy barátkozni akar velem. Soha nem akart barátkozni velem, csak azért volt kedves pár percig mert a fogadásnak valami olyan tétje volt ami a hasznára válhatott. A legnagyobb probléma pedig ezekkel a fogadásokkal az volt, hogy direkt mindig az egész iskola előtt vitte véghez, hogy még csak véletlenül se maradjon le valaki arról a bizonyos jelenetről, amikor rám borítja az ebédes tálcámat, miközben épp azon van, hogy az újdonsült barátságunkat megbélyegezze egy baráti öleléssel. A tálca pedig rendszerint úgy pottyant, hogy az ölemet borította be, amitől úgy néztem ki mintha vagy lehánytam volna magam, vagy pedig összepisiltem magam. A legdurvább húzása az volt, amikor tesi után miközben zuhanyoztam ellopta a ruháimat, és órák hosszat kellett ülnöm az öltözőben egy szál törölközőben, amikor nagysokára rám talált a takarító, akit nagy nehezen sikerült rászednem arra, hogy menjen el hozzánk és szóljon az anyámnak, hogy hozzon nekem valami ruhát, de szerencsétlenségemre pont dolgozott, így a kórházból kellett kikéredszkednie, majd egy nővéri ruhával állított be. Természetesen Harrington és a bandája kivárta ezt a pillanatot, hogy egy vacak fényképezővel tudja megörökíteni ezt a fontos eseményt, hogy aztán másnap mindenkinek azt mutogassa, hogy milyen hulla formám van, és Hulla Csaj lett az új becenevem. Még jó, hogy kételkedem Harrington segítségében. - Miért? - húzom össze nagyon apró csíkra a szemeimet, homlokomat összeráncolom és gyanakodva vizslatom a mellettem ülő fiút. Akár mennyire is akaratomon kívül belezúgtam, képtelen voltam megbízni benne.

Harringon elhúzta féloldalra a száját, alsó ajkát pedig kicsit kibigyesztette, és úgy vette fontolóra a válaszát. A túl sok hezitálás a hazugság előjele. Azért nem tud rögtön választ adni, mert még nem találta ki, hogy mit hazudjon. Tessék, én mondtam, hogy a segítségének valami hátsószándéka van.

- Hogy végre elmondhassam magamról azt, hogy valamiben jobb vagyok a tökéletes Robin Hendersontól. Hogy az én segítségemre voltál szorulva - különös mód vigyorog ahogy felém fordítsa a fejét, de én bennem akkora harag gyűlik, hogy mint aki szegbe ült úgy állok fel mellőle, majd állok meg tisztes távolságba. Harrington pedig ahogy végignéz rajtam, máris tudja, hogy nagyon rosszat mondott, már megint. - Ezt nem kellett volna mondanom, igaz? - vakarja meg a tarkóját.

- Nem kellett volna. - helyeseltem, kezeim pedig automatikusan ökölbe szorultak. Ezt mikor Harrington észrevette, gyorsan felállt a járdáról, és a biztonság kedvéért az arca elé tette a kezeit.

- Csak hülyéskedtem. - próbálta menteni a helyzetét.

Már késő volt. Felmérgesített. Sőt megsértett, és már a segítségéből sem kértem, pedig pár másodpercig átfutott az agyamon, hogy talán adok neki egy esélyt. Még jó, hogy nem adtam neki, mert még mindig egy féreg. Ha továbbra is így fog viselkedni, akkor sajnálatos módon kifogok szeretni belőle.

- Megharaplak! - kezdtem el vicsorogni pontosan úgy mint egy kutya. Vagyis kutya morgásnak szántam, de inkább lett macskás pisszegés. Ráadásul a várt félelmetkeltő hatás is elmaradt, mert Harrington ahelyett, hogy megijedt volna tőlem, csak értetlenül bámult rám visszafojtott nevetéssel.