never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

38. ɐ ʌ!zsƃɐ

- Úgy döntöttem, megint megpróbálkozom a jogsival! - olyan erélyesen és jókedvűen rikkantottam el magam, amikor átléptem a bejárati ajtónk küszöbét, hogy még csak köszönni is elfelejtettem. Sőt a hatás kedvéért direkt becsaptam magam után az ajtót, hogy Anya és Dustin biztos meghallja a fantasztikusan zseniális híremet.

A kérdés csak az volt, hogy vajon ez más számára is ennyire fantasztikusan zseniális hír volt, vagy inkább számukra felért egy katasztrófával?

Biztos voltam benne, hogy estére már kétszer megfogom bánni azt, hogy ennyire elhamarkodottan döntöttem. Utoljára fél éve próbálkoztam a jogsim megszerzésével, de miután elsodortam egy járdára kikészített kukát, az oktatóm gondolkodás nélkül szállított ki, és azt mondta, hogy csak akkor menjek vissza újra, amikor már megfogom tudni különböztetni az utat a járdától. A jó hír az, hogy ez az oktató már nyugdíjba vonult, helyette pedig egy középkorú nem szemüveges alak vette át, akiről az a hír járja, hogy mindenkit átenged. Ez számomra eléggé megnyugtató hír, ugyanis talán van remény - ha már mindenki reménytelennek tart.

Talán most jött el az én időm. Talán csak egy Billy Hargrove kellett az életembe, aki olyan félelmetkeltő hatással áldott meg, hogy kínomba még nagy nehezen megcsinálom a jogosítványt is, csak azért, hogy többé a vadidegeneknek esélyük se legyen leszólítani az úton. Már csak az a kérdés, hogy vajon ha meglesz a jogsim, akkor tényleg boldogabb is leszek? Mert így belegondolva inkább csak kényszerből csinálom. Ha nem tűnt fel volna a városban Billy, akkor rá sem gondoltam volna arra, hogy újra megpróbálkozzak a jogsival. Ma reggelig még azt vallottam, hogy az érettségiig várok vele, majd az első munkám megszerzéséig, ami lehet lett volna több pár év is.

Nem riadhatok vissza! A végén még tényleg megtudják a suliban is, hogy mennyire gáz vagyok amikor a vezetésről van szó. Francba, a végén tényleg én leszek az aki a legtöbbször futottam neki a jogsinak, de soha nem sikerült, mert bepánikoltam. Hiszen nincs mitől tartanom már! Tizenhatodik alkalommal biztos, hogy megszerzem azt a szar papírt, és én is kocsival fogok suliba járni - már ha anya nem dolgozik, és odaadja az autót.

- Mikor? - Anya viharzik ki a konyhából teljesen elfehéredve, kezében pedig egy félig elmosott tányér pihen, amiről a hab a szőnyegre csepeg, de az asszonyság nem veszi észre. Anya úgy néz rám mintha épp egy szellemmel szemezne. Pedig még azt sem tudja, hogy mikor lesz a vizsga.

- Ugye rosszul hallottam? - kiabálja a szobájából Dusty, és nem sokkal később Ő is megjelenik Anya mellett, és ketten néznek rám úgy mint egy szörnyszülöttre.

Azért nem ezt a reakciót vártam. A családomon kisebb pánik suhant át, csak az miatt mert közöltem velük, hogy megint megpróbálkozom a jogsival. Nagyon támogatóak.

Próbálom figyelembe sem venni a reakciójukat. Nyugodtan leveszem a kabátomat, majd a cipőmet, táskámat pedig a hátamra véve megyek el mellettük, úgy mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Pedig valójában már semmi nem volt rendben. Arra számítottam, hogy legalább Dustin örülni fog neki ha megtudja, hogy újra nekifutok a vizsgámnak, hiszen azzal piszkált napi szinten, hogy ideje lenne megcsinálnom a jogsit, mert akkor nem kellene neki többé bicikliznie. Öröm helyett, azonban olyan képe van, mint aki most készül kilehelni a lelkét. Lehet, hogy tényleg túl elhamarkodottan döntöttem, és először Anyával kellett volna megbeszélnem? Nem, ez az én döntésem! Nem Anyát akarja Billy Hargrove elvinni egy fuvarra, hogy aztán kitudja, hogy mit csináljon vele a hátsó ülésen.

- Két nap múlva kaptam időpontot, reggel tíz órára. - csiripeltem tetetett nyugodsággal a hangomban. A francért kaptam ilyen korán időpontot? Azt hittem, hogy több hónapos várakozási idő van, de miután a néni közölte velem, hogy már két nap múlva mehetek, nem mertem ellenkezni mert már így is csúnyán nézett rám amikor meglátta azt, hogy mennyiszer buktam már meg.