never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

57. sʇǝʌǝ ʌs qıllʎ

Még mindig a fűben feküdtem. Képtelen voltam megmozdulni, pedig kitudja, hogy a távolban még mindig hány demogorgon várt arra, hogy megkóstolhassa a húsunkat. Mindenem reszketett, és ha akartam volna akkor sem tudtam volna megmozdulni. Kifújtam a levegőt, és ránéztem a sötét égboltra.

Steve már másodszor mentette meg az életemet. És nem csak muszájból, hanem azért mert akarta. Mert minden bizonnyal fontos vagyok a számára. Mi az Isten történik az életemben? Ez nem valami hülye romantikus könyv, ahol a rosszfiú a lúzer csajba szeret bele. Ez nem lehet az! Ez a való élet, ahol Stevnek olyan lánnyal kell összejönnie aki hozzá való. Nem egy kockával. Egyáltalán van bennünk valami közös? Azon kívül, hogy egymás életét mentegetjük meg, és szörnyeket nyírunk ki? Baszki.

Egy árnyék takarja el előlem a sötét égboltot. Felnézek, és meglátom Stevet, ahogy aggódva néz le rám.

Elfordítom a fejem, és úgy szólalok meg.

-       Már az sem tudom megszámolni, hogy hányszor mentetted meg az életem. – hangom csendes volt, és még mindig rendezéstelenül szedtem a levegőt.

Nem is a demogorgontól ijedtem meg ennyire, hanem attól, hogy Steve flörtölt velem, és randizni hívott. Baszki, hiszen ezt akartam! Randizni akartam Stevevel. Akkor most mégis mitől tojtam be? Attól, hogy nem vagyok hozzávaló? Ó, igen rohadtul attól! Könyörgöm, még randizni sem voltam soha. Ha ezt Steve megtudja, biztos már nem is fogok kelleni neki. Kinek kellene egy tapasztalatlan kislány? Saját magamnak biztos nem.

-       Igen, egy szuperhős vagyok, tudom – bólintott, majd lehajolt, hogy jobban szemügyre tudjon venni – Feltudsz állni? – kérdezte egy kissé aggódva, majd kezét felém nyújtotta, hogy tudjon segíteni felállni. Gyengéden megfogta a kezem, de amint megéreztem a bőrét, már megint szikrákat éreztem. És minden bizonnyal vele is pontosan ez történhetett, mert szemei jobban kitágultak, és az összeért kezünket nézte.

-       Az a bizonyos feszültség. – egyszerre mondtuk ki, de mikor ez a szó elhagyta a számat, el is engedtem a kezét, és ijedtemben megint visszahuppantam a fűbe. Steve utánam akart kapni, de elkésett, így már nem csak a kezem fájt, hanem a seggem is.

-       Nem hittem, hogy tényleg létezik. – töprengett, és a karom alá nyúlt, hogy megint tudjon felsegíteni.

-       Azt akarod bevetetni velem, hogy most érzel ilyet életedben először? – horkantottam fel gúnyosan, és amikor kiegyenesedtem elkezdtem leporolni a ruhámat. Szó szerint látszott a kinézetemen, hogy egy szörnnyel küzdöttem meg.

-       Aha – vonta meg a vállát hanyagul. – Biztos idáig rossz csajokban kerestem.

-       Ne. Flörtölj. A. Nővéremmel! – Steve ahogy meghallotta Dustin hangját, rögtön elengedte a kezemet, és tisztes távolságba ment mellőlem. Mióta van az öcsémnek olyan szuperképessége, hogy a semmiből tűnik fel? – Nem érdekel, hogy menő a séród, de Istenre mondom, hogyha nem szállsz le a nővéremről, szétrúgom a segged, Harrington. – Dustin kijelentésétől még bennem is megállt az ütő, nem csak szegény Steveben. Harrington hiába volt vagy három fejjel magasabb az öcsémtől, még így is nyelt egy nagyot, és bólintott, hogy megértette.

-       Mi az, már hirtelen nem tartod menőnek Őt? – húztam fel a szemöldököm, és rávigyorogtam.

-       De igen – felelte Dusty – Azonban veled senki nem járhat. Esetleg egy másik hegyitroll, de sajnos azok rajtad kívül mind kihaltak. – nézett rám sajnálkozva, az én arcom pedig lángba borult szégyenemben. Nem mertem még Stevere sem nézni, annyira kínosan éreztem magam, hála az öcsémnek. – Mellesleg több demogorgon van. – jelentette ki nemes egyszerűséggel.