never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

33. széƃʎǝןן!

- A szabály a következő. Az győz akinek a legtöbb pontja van. - élveztem, hogy én oszthatom a szabályokat, és nem én vagyok az akinek nincs beleszólása. Hát akinek nem volt most semmi beleszólása az Harrington volt és, hogy őszinte legyek nagyon élveztem, hogy parancsolgathatok neki. És ami a legjobb volt az - az volt, hogy figyelmesen hallgatott, úgy mint aki élvezi hallgatni a főnökösködésemet. - A vesztesnek pedig teljesítenie kell a győztes egy akaratát. - dörzsöltem össze a tenyereimet, és már a lelki szemeim előtt láttam azt, ahogy leverem Harringtont. Harrington beleegyezés gyanánt hümmögve bólintott. - Én szivárványos jégkását akarok. - jelentettem ki, ellent nem mondást tűrő hangon. Még csak gondolkodnom sem kellett a kérésemen. Az biztos, hogy Harrington azért a jégkásáért nagyon megfog szenvedni, ugyanis gőzöm sincs róla, hogy hol lehet kapni a városban. Pontosan ez miatt döntöttem úgy, hogy ezt fogom kérni tőle.

- Hogy mi a francot? - hüledezett bambán pislogva. Pontosan ezt a reakciót vártam tőle.

- Szivárványos jégkását - ismételtem meg magam, de mivel még mindig értetlenül bámult rám, gondoltam jobb ha adok neki egy kis felvilágosítást. - Tegnap épp kifelé tartottam a könyvtárból...

- Hogy ezen én miért nem lepődöm meg. - vágott közbe szem forgatva, mire én csak felmutattam a középső ujjamat, és tovább fojttattam a mesélést.

- És amikor a biciklimhez értem, pont akkor sétált el előttem a járdán egy lány, kezében pedig ott virított az a bizonyos szivárványszínű jégkása. - a mesélés befejeztével elégedetten dőltem hátra a székemen, és szinte már éreztem a jégkása ízét a számban. Milyen elképesztő íze lehet már ?

Harringtonnál szó szerint kivertem a biztosítékot. Pár másodpercig úgy bámult rám, mintha most látott volna életében először. Esküszöm, még csak nem is pislantott, a száját pedig résnyire kinyitotta, és csak nézett. Ettől pedig elszégyelltem magam.

Talán hülyeség volt, pont jégkását kérnem. Most biztos, egy agyatlan kisgyereknek gondol, aki még mindig szivárványokról, még jégkásákról álmodozik. Most mindenkinek azt fogja mondani, hogy milyen gyerekes vagyok! És így bele gondolva talán igazuk is lesz, hiszen elmúltam tizenhat. Más lányok az én koromban már azon stresszelnek, hogy még mindig szüzek, vagy, hogy melyik sráccal jöjjenek össze. Engem ezek a dolgok nem is foglalkoztattak. Élveztem, hogy még gyerek lehetek, ugyanis tudtam, hogy pár éve múlva ezt az érzést elveszítem. Leérettségizem, ha nem megyek egyetemre dolgozni fog kellenem menni, külön lakásom lesz amit az én pénzemből fog kellenem fentartani. Mikor legyen az ember gyerek, ha nem tizenhat évesen? Hová kell sietnem felnőni? Azonban sajnálatos módon a társadalom elvárja, hogy a gyerek időnap előtt nőjön fel.

- Hány éves volt az a lány? Csaknem három? - nagy sokára bírt csak megszólalni. A kérdésén nem lepődtem meg. Ő már el is könyvelt magában engem gyereknek. Egy nagyra nőtt, agyatlan gyereknek.

- Szerintem lehetett már vagy öt. - bárcsak szétnyílt volna alattam a föld.

- Akkor megnyugodtam. - mosolyodott el aranyosan. Aranyos? Mégis mióta van Harringtonnak aranyos mosolya? Soha nem volt az. Még azzal a hülye gödröcskéivel sem. Asszem megbetegedett a szívem, vagy az agyam, vagy a látásom.

Nem szabad többé felé néznem. Témát kell váltanom, de nagyon gyorsan. Vagy inkább most azonnal felkellene innen állnom, és itt kellene Őt hagynom. Pontosan ezt kellene tennem. De akkor a végtagjaim miért nem akarnak engedelmeskedni nekem? Kit izgat, ha játékgépezni akar velem. Csakis velem. Nem más lánnyal - pedig a játékteremben rajtam kívül több másik lány is volt, akik eléggé feltűnően méregették Harringtont, de a srác valami okból még csak feléjük sem nézett. Az ok pedig egyértelműen Nancy volt. Harrington szerette Nancyt, ezért rá sem gondolt arra, hogy esetleg megakarja csalni a barátnőjét, így még csak nem is volt hajlandó ránézni más lányra.