never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

13. dnsz!dɐjʇásoʞ

Az októberi hideg időjárás beköszöntével, a hawkinsi középiskola diákjainál annyit jelentett, hogy a többség már nem volt hajlandó az órák közti szüntet az épületen kívül tölteni, és ebbe az ebédszünet is beletartozott. Ez alól csak egyetlen diák volt kivétel; saját magam. Álltalában én az voltam aki mindig a dolgok ellentettjét tette, ami messze állt a normálistól. Amint a meleg beköszöntött a diákok úgy repültek ki az épületből mint a méhecskék a beporzásra váró virágokra. Én azonban ekkor ahelyett, hogy kint élveztem volna az első Nap melegsugarait, inkább bevonultam és végre egy négy lábon álló asztalnál ehettem meg az ebédemet, és nem kellett egy fa tövében görnyednem olyan pózban amiből alig tudtam felállni.

Az órák közti szünetek, a diákok édenkertje volt, természetesen ez alól is én voltam a kivétel. Az iskolát alapjáraton véve kibírnám, ugyanis az órákat még úgy el is tudnám viselni, de a szünetek számomra katasztrófával is felértek, ugyanis akkor senki nem volt körülöttünk csak én és a diákok.

A mai napi ebédszünettől pedig jobban rettegtem mint amúgy álltalában szoktam, hála Hopper feltűnésének.

A serif amint kilépett az épületből, az igazgató pedig közölte velem, hogy nyugodtan visszamehetek a terembe már bajt éreztem. A hír miszerint a rendőrség kihívott az órámról, percek alatt szárnyra kelt. Senki nem tudta, hogy mit akartak tőlem, de annak örültek volna a legjobban természetesen ha kicsapnak. Így képesek voltak a termek előtt állni és várni a hírekre rólam. Talán az ha kicsaptak volna még elviselhetőbb is lett volna, mint az, hogy egy gyerek eltűnésével vádolnak. Jobban mondva nem is vádoltak, ugyanis Hopper egyszerűen csak mindenkit kihallgatott akinek valami köze van Willhez. Ám ezt a diákoknak bemesélni nem lehetett. Könnyebb azt feltételezni rólam, hogy Will Byers miattam tűnt el, sőt többség szerint én raboltam el és most suli után indulok és kínzom őt.

Amint megszólalt az ebédszünetet jelző csengő, és kikellett lépnem a biztonságot nyújtó osztályteremből, máris gúnnyal és megvetéssel tekintett rám a legtöbb diák. Pólómat az államig felhúztam, és próbáltam a lehetőlegjobban összehúzni magam, hogy még végképp se halljam meg azt a sok undorító megjegyzést amivel engem illettek. Már megszoktam a megvető pillantásokat, és az ujjal mutogatást, de most valahogy jobban megviselt, ugyanis egy gyerek eltűnésével vádoltak meg. Ha elmondanak kockának meg lúzernak, arra teszek magasról mert azt szajkózom magamba, hogy csak irigyek rám amiért én tanulás nélkül is jobban teljesítek mint Ők rengeteg magolással. De a mostani helyzetnél, konkrétan én saját magamat is okolom, és úgy gondolom, hogy megérdemlem azt, hogy minden diák úgy néz rám mint egy körözött bűnösre.

Hopper hiába állította azt, hogy Will maga tehet az egész eltűnéséről, de ha én nem késtem volna el akkor nem indult volna el egyedül, és most nem keresné Őt a rendőrség.

Reggel még elakartam menni Mrs. Byershoz, hogy Will felöl érdeklődjek, de jelenleg úgy gondolom, hogy nem lenne merszem a szemébe nézni. Mégis hogy magyaráznám meg neki, hogy a fia részben miattam tűnt el? Joyce azért kérte meg az anyámat, hogy biztonságban vigyem haza. És én ehelyett mit tettem? Cserben hagytam! Magára maradt egy erdőben, egy üldözővel aki ráadásul még el is kapta őt. Egy gyerekrabló karjai köze löktem, ahonnan lehet, hogy többé szabadulni sem fog.

Erre a gondolatra a hátizsákomat szó szerint ledobtam a nagy tölgyfa tövébe, majd gondolkodás nélkül ültem le a nyirkos fűbe, és temettem arcomat a tenyerem közé. Minden erőmmel koncentrálnom kellett, hogy ne gondoljak Will halott testére. Soha nem tudnám megbocsájtani magamnak ha miattam halna meg.

Talán mégis az lenne a legjobb ha beszélnék Joycel, és bocsánatot kérnék amiért cserbenhagytam a fiát. Utána pedig akár elmehetnék a rendőrségre is, és megkérném Hoppert, hogy segíthessek Will keresésében. Akkor legalább saját magamnak is megtudnék bocsájtani és a lelkiismeretemen is könnyíthetnék. Ismertem Willt, talán még az anyjánál és a bátyjánál is jobban, hiszen ahogyan Hopper mondta én voltam a bébiszittere ezálltal több időt töltöttem vele mint a családja.