never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

12. ɥoddǝɹ

- Tisztázzunk valamit - ahogy az igazgató iroda ajtaja becsukódott utánam, a kanapére parancsoltak, hogy üljek le, ahová olyan sebesen pottyantam le, hogy még a hátizsákomat is elfelejtettem levenni a hátamról. A szám pedig eszeveszett meggondolatlan locsogásba kezdett, ugyanis az egész helyzetet helytelennek tartottam - Nem vagyok késős típus! - jelentettem ki határozottan, ezzel is próbálva menteni a helyzetet. Hopper közvetlen előttem ült egy számára elhelyezett keménynek tűnő széken, így nem csoda, hogy annyira merev volt az egész megjelenése. Na nem mintha amúgy tudnám, hogy valójában milyen személyiség is. A suliban bajkeverőnek tituláltak, de csak azért mert állandóan mindenki útjában voltami, így rendszerint a diákok önmaguk helyett engem sodortak bajba. Azonban messze állt tőlem a bajkeverés, sőt még a rendőrség épületét is messziről kikerültem. Ezért sem hiszem el, hogy most tényleg engem vallatnak csak azért mert életemben egyszer elkéstem a suliból. Eddig ilyen még soha nem történt meg velem, sőt ha tudtam volna, hogy az igazgató rögtön rám hívja Hoppert, akkor magasról tettem volna Will eltűnésére. Kicsaphatnak a suliból késés miatt? Vagy ez már akkora bűncselekménynek számít Hawkinsban, hogy javítóintézetbe küldenek? Jézusom, mit hoz ki belőlem a stressz! A suliból való késésért még nem jár börtön, ne legyünk már naivak. - Életemben ma késtem először. Ezt a tanáraim is tanúsíthatják. Úgy ahogy azt is, hogy kerülöm a bajt - mondtam, de aztán gyorsan elharaptam a mondatot, ugyanis ez nem volt teljesen igaz. Helyesebben inkább csak próbálom kerülni a bajt, de ha úgy van azért megvédem magam. Ha a késés nem is bűncselekmény, de hazudás a seriffnek már annál inkább - Vagyis jobban mondva próbálom kerülni a bajt, de sajnos olyan társadalomban élünk ahol elvárás az, hogy az ember megvédje magát, ha a helyzet úgy hozza. Önszántamból még egy légynek sem tudnék ártani. Én inkább az vagyok, aki kitárja az ablakot neki, hogy épségben repülhessen ki a szabadba és folytathassa a jelentéktelen életét - biztosítottam Hoppert, akinek arckifejezéséről nem az jött le, hogy meglenne elégedve a mondandómmal. Ettől pedig teljesen pánikolni kezdtem, ami nálam azzal kezdődött, hogy a mutatóujjamon lévő köröm melletti bőrömet kezdtem el piszkálni egészen addig míg ki nem tudtam onnan tépni, aminek a helye aztán vérezni kezdett. - Nincs jogában letartóztatni engem csak azért mert egyszer véletlenül csengetés után érkeztem az órámra. Hiszen még a tanár is utánam ért be! - aggodalmaskodtam tovább, de kezdtem úgy érezni, hogy feleslegesen. A lelkiszemeim előtt már láttam is ahogy a nadrágja hátsó zsebéből mindjárt előhúzza a bilincset, amit aztán az én csuklómra fog helyezni, és meg sem állunk egy indianai javítóintézetig, ahol egészen tizennyolc éves koromig leszek, majd ha betöltöm a felnőttkort áthelyeznek egy rendes börtönbe, ahol mindenki csicskája leszek - Elhiszem, hogy Hawkinsban nincs semmi komoly ügy ami miatt nyomozhatna, de ne tartóztasson már le. Igazságtalanság! - sopánkodtam kínlódva. Megmondani egy serifnek, hogy mi az igazságtalanság, elég durva dolog.

Ezt követően hosszú másodpercekig tartó csend állt be az igazgató irodába. Ez a pár másodperc arra volt elég, hogy levegőt vegyek, összeszedjem magam és újra szólásra nyissam a számat. Ám ahogy Hopper meglátta, hogy ajkaim kétfelé nyílnak, megelőzött.

- Befejezted? - az orrnyergét kezdte el masszírozni, és leírt róla, hogy teljesen elege van ettől az egésztől. Ez volt az a perc amikor átfutott az agyamon, hogy ez a férfi tud e egyáltalán mosolyogni, a szakálla alatt. Életemben párszor találkoztam csak vele, de akkor sem önszántamból, viszont mindig ugyanilyen komor volt, mint aki karót nyelt. Állítólag akkor került ki a szótárából az a szó, hogy élet amikor meghalt az ötéves kislánya. Azóta gyógyszer és alkohol függő lett, amit jól tud leplezni. A rendőrségen azonban ásznak számít a maga különleges tehetségével. Én tartok tőle, pont ezért nem is merek többet szólni. Inkább tovább tépem a bőrt a körmöm mellől. - Most jövök az általános iskolából ahol az öcséddel Dustinnal, és két barátjával Mike Wheelerrel és Lucas Sinclairrel beszélgettem. - Hopper előbbre hajolt és úgy kezdett bele a magyarázkodásba.