never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

22. ɥɐɯןǝʇ

- Tényleg a gyanúsítottak listáján vagyok? - pánikolni kellett volna kezdenem, de egyszerűen annyira nevetségesnek tartottam az egész kialakult helyzetet, hogy csak vigyorogni voltam képes, amit Hopper nem nézett jó szemmel. Nem láttam még élőben egy bűnözőt, de az biztos, hogy én távol álltam attól, még akkor is ha Dustin szerint a szerénység a legjobb álca. Képtelen voltam felfogni, hogy Hopper mégis hogyan gondolhatja rólam azt, hogy valami közöm van az eltűnésekhez. Hiába nem mondja a szemembe, hogy valami bűzlik körülöttem, de tudom, hogy az összes léptemet nyomon fogja követni, mert túlságosan nem tetszik neki az a dolog, hogy mind a két áldozat pontosan azután tűnt el, hogy azoknak velem kellett volna találkozniuk.

- Egyszerűen csak különös, hogy mind két eltűnésnél Te valamilyen formában jelen voltál. - felelte egyszerűen Hopper, kitérve az igazság elől.

Ez a kijelentés volt az a pillanat amikor még lélegzetet is elfelejtettem venni, ugyanis eddig nem emlékszem, hogy említettem volna azt, hogy találkoztam Barbbal az előtt, hogy eltűnt volna. Direkt nem említettem azt, hogy Ő vitt a Harrington házhoz, ugyanis ha ezt megemlítettem volna, akkor Hopper rögtön kérdezősködni kezdett volna, hogy mit csináltunk éjjel a fiú házában. Én pedig még mindig nem döntöttem el, hogy mit kezdjek - köpjem be Harringtont és élvezzem azt, hogy a rendőrség totál kicsinálja, vagy inkább fogjam be a számat és lapuljak meg mint ami a szokásom csak azért mert nem akarom még jobban magamra haragítani Steve királyt.

- Honnan veszi, hogy én találkoztam Barbarával az eltűnése napján? - próbáltam nyugodt hangnemben kifaggatni a seriffet, ám a homlokom másodpercek alatt kezdett el tocsogni a verejtéktől, amit aztán úgy próbáltam leplezni, hogy a hajamat piszkáltam oda. Szóval ilyen érzés az amikor valakinek másodpercek alatt kell meghoznia egy fontos döntést. A kérdés az ; akarom magamra haragítani még jobban Steve Harringtont? Hiába próbálom játszani a nagymenőt, a válasz mindenki számára egyértelmű. A kocka a fülét, száját befogja és meghunyászkodik úgy mint egész életében. - Tudja nincs sok barátom, így egyértelműen engem nem hívnak sehová. Barbarával meg aztán végképp soha nem beszéltem egy szónál többet. Ő inkább Nancy Wheelerrel van együtt sülve főve, mivel legjobb barátnők vagy mi. - fejem lehajtva kezdtem bele a magyarázkodásba. A tervem az volt, hogy magamról a gyanút inkább Nancyre terelem, hiszen Ő miatt kellett elmennem Harringtonhoz. Mostanra pedig már biztos kitaláltak valamit a sráccal, hogy mit hazudnak majd ha Hopper megkeresi őket.

Hopper elgondolkodva hallgatta a kisebb monológomat. Ha azt vesszük nem hazudtam. Egyszerűen csak átadtam az utat Nancynek.

A tervem majdnem be is vált, ugyanis úgy tűnt, hogy Hopper meg van elégedve a vallomásommal. A városban szinte mindenki úgy ismer, hogy különc kocka, aki a könyvtáron kívül soha sehová nem jár, ezt pedig minden bizonnyal Hopper is tudja.

Ám sajnálatos módon a konyhában még mindig ott ült egy Dustin is, aki nagyon úgy érezte magát mint egy hivatásos nyomozó, aki mindenáron beleakar mártani a kakiba. Úgy érezte, hogy Ő az egyetlen aki képes megoldani ezt a rejtélyt, és mindenáron beakart vágódni Hoppernél. Hiszen mekkora kaland infókat szolgáltatni egy igazi seriffnek.

- Várjunk csak! - Dustin olyan hirtelen állt fel, hogy még a széke is feldőlt. Már akkor sejtettem, hogy valamire készül a kis szaros ellenem. Szó nélkül kellett tűrnöm azt, hogy kinyissa a száját, ugyanis Hopper előtt nem ugorhattam rá, hogy tudjam befogni a száját - Barbara Holland nem azon az estén tűnt el, amikor Te bőgve jöttél haza, mivel Nancy valami buliba ment egy sráchoz? Téged pedig Barbara nem hozott haza, mert nem akarta Nancyt egyedül hagyni, téged pedig nem láttak szívesen ott, így gyalogolnod kellett az éjszaka kellős közepén, amit Te gyűlölsz mivel félelmetesnek tartod Hawkinst éjjel, és...- Dustinból csak úgy dőltek a szavak egészen addig míg az előttem pihenő sótartót hozzá nem vágtam. Az öcsémnek az volt az egy szerencséje, hogy nem a fejét találtam el, mert akkor mostanra már gyorsmentők lennének úton felénk, engem pedig jogosan akarnának börtönbe dugni, bántalmazásért. Azonban az üveg sótartó a karját találta el, így még csak nem is érzett semmit. Szerencsétlenségére a sótartó végül a padlón landolt eláraztva az asztal alatti szőnyeget sóval, amit majd vele fogok feltakarítattni.