never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

20. ɹǝʇɐɹdáןʇ

- Osztozunk azon a véleményen, hogy egyikünk sem akar a másikkal mutatkozni - fintorodott el Steve, és amikor ráeszmélt arra, hogy keze még mindig a csuklómon pihen, olyan sebességgel engedte el azt, hogy még egy versenyautó is megirigyelte volna őt e tette miatt. Szükségem volt pár másodpercre, hogy helyre tegyem magamban a dolgokat.

Először is Steve Harrington szóba állt velem az iskola területén! Hahó, felfogja ezt valaki, hogy micsoda tett a részéről? Ilyen mikor is történt utoljára? Soha! Vagyis inkább helyesbítsünk, szóba állt velem, de soha nem egyedül szólított meg, hanem a barátai társaságában, és a legtöbbször csak azért tette mert a képembe akarta mondani, hogy mennyire ocsmánynak tart.

Másodszor pedig, hozzám ért. A szó szoros értelembe, a tökéletesen finom ujjai megérintették a bőrömet. Jézus Isten, a tizennégy éves énem most épp tombolva ugrál, és sír a sikertől. Hányszor elképzeltem gyerekként ezt a pillanatot, te jó ég. Jó, nem ilyen körülmények között, de sokat álmodoztam róla, hogy vajon milyen lehet az érintése. Meg kell hagyni elég finom a tapintása, még akkor is ha gyűlölet vezérelte csak, ugyanis száz százalékig biztos vagyok benne, hogy van valami hátsószándéka annak, hogy félretette a becsületét és megszólított. Mekkora önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy megfogja a csuklóm. Belül biztos attól rettegett, hogy ki láthatta meg a cselekedetét. Sőt azt is biztos, hogy amint lerázott, az első dolga az lesz, hogy megmossa a kezét, és kitörölje az emlékezetéből az egész jelenetet. Számára egy undorító élmény, számomra pedig egy régi álom teljesülése.

- Akkor ne mutatkozz velem. Ilyen egyszerű. - lehet azért kezdtem el húzni az agyát, és tettem már megint úgy mint aki menni készül, hogy érjen hozzám újra. Talán akartam, hogy kapja el megint a kezem és húzzon vissza, ezáltal pedig érezzem úgy magam mint azon filmek női főszereplője amit az anyám oly hűen bámul, hogy sokszor még sírva is fakad, azokon a jeleneteken amikor a férfi könyörög a szerelmének, hogy ne hagyja el, és úgy szorítja a kezét mintha csak az élete múlna rajta. Azonban Harrington nem akart az én filmem férfi főszereplője lenni, ugyanis tényleg utánam akart kapni, de aztán hirtelen észbekapcsolt, és kezeit inkább a kakiszínű kabátjába rejtette, ezzel megvédve magát attól, hogy megint hibásan cselekedjen. Mondjuk lehet eme cselekedet megakadályozásában lehet közbejátszott az öcsém is, aki szájából krákogó hang tört fel, olyan hangon amit még egy harkály is megirigyelt volna tőle.

Lehet, hogy tényleg az lett volna a legjobb megoldás ha magára hagytam volna, és nem hallgattam volna meg a mondandóját. Ha valami átokverte érzés nem marasztalt volna mellette, akkor tényleg elmentem volna. De mintha valaki a talpamra ragasztót tett volna, képtelen voltam megmozdulni, így teljesen kilettem szolgáltatva Steve királynak, akinek ez miatt egy önelégült mosoly suhant át a száján. Egy újabb lány a listáján, aki nem tud neki nemet mondani.

A fejét oldalra biccentette egy aprót, ezzel jelezve azt, hogy álljak vele félre, nehogy véletlenül valaki meghallja a mondandóját. Szememet forgatva teljesítettem a kérdését, és biciklimmel együtt követtem őt, az udvar azon részére ahol az iskola és a tornaterem között egy apró út volt, ami elválasztotta a két épületet. A szerelmes diákok kedvenc helye. Félhomály, nincstelenség, tökéletes helyszín ha elakarsz bújni a pároddal a diákok szeme elől.

Tökéletes lett volna a pillanat, ha nem utáltuk volna mind a ketten egymást. Hiszen csak a biciklim állt kettőnk közé. Ha pedig még az sem lett volna közöttünk, akkor csak egy picit kellett volna előre hajolnom, és a szám tökéletesen hozzáért volna az övéhez.

- Gondolom tudod, hogy Barbara Holland eltűnt - kezdett bele, és megpiszkálta az orrát kínosan. Nem mondom azt, hogy nem lepődtem meg azon, hogy pont a lányt hozta fel. Ha most az jön, hogy elbőgi magát mert belehal a lány elvesztésébe, ugyanis szerelmes volt belé, akkor kinevetem! Csak arra tudtam gondolni ezután a kijelentése után, hogy arra akar megkérni, hogy segítsek megtalálni neki Barbot. Biztos azért nem akarta más előtt mondani, mert szégyelli beismerni, hogy beleszeretett egy olyan lányba mint Barbara Holland. Ezt követően még szép, hogy rögtön közbe akartam vágni, ha nem lettünk volna figyelmesek halk mocorgásra a tornaterem mellől. Nem kellett sokat filozofálni azon, hogy vajon ki leskelődik. Dustin próbált feltűnőmentesen leselkedni, és hallgatózni, de sajnálatos módon nem jött össze neki, mert az árnyéka rögtön elárulta őt. - Most komolyan hallgatózol, Fogatlan? - szólt rá hirtelen Harrington, mire szerencsétlen öcsém annyira megijedt, hogy még a kormányát is elengedte aminek következtében a biciklije oldalra esett. Dustin gyorsan utána ugrott, és álló helyzetbe húzta, de vörös arcát nem tudta eltüntetni. Látszott rajta, hogy bárhol szívesebben lenne, csak nem itt Steve Harrington társaságában. Ha a tekintetemmel ölni lehetett volna, akkor Harringtont már itt helyben eltemették volna, pont úgy mint az összes többi gennyládát aki valaha Fogatlannak nevezte az öcsémet. A nyelvemen volt az, hogy Steve pofájába üvöltjem, hogy Dustin beteg, és ocsmány dolog valakit egy olyan dolog miatt csúfolni aki még csak nem is tehet róla. Nem az öcsém akart kulcscsont nélkül születni, úgy ahogy azt sem akarta, hogy az összes első foga hiányozzon, vagy hogy görbék legyenek a lábai. Ő is normális akart lenni, de az évek során elfogadta, hogy más. Pont ezért nem is szerette ha én valakinek a betegségéről beszéltem. Azt pedig végképp nem akarta, hogy Steve Harrington a konkrét betegségének a megnevezését is tudja, mert ezzel csak még több okot adtam volna a kezébe, hogy megjegyzéseket tudjon rá tenni. Képtelen voltam visszaszívni magamba a dühömet. Pedig csak egy hajszál választott el attól, hogy anyatigrissé váljak, és megvédjem az öcsémet. Honnan is tudhatná azt egy olyan személy mint Steve Harrington, hogy milyen elszívelni valaki gúnyolódását a kinézete miatt. - Amúgy nálatok a retardált kinézet valami öröklődés, vagy mi? - karbafont kezekkel vártam, hogy befejezze, de amikor meghallottam, hogy minek nevezett nem bírtam ki, hogy ne horkantsak fel.