Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃
- Esetleg nem akarod, hogy hazakísérjelek? - Harrington enyhén megköszörülte a torkán, a hangján pedig hallani lehetett, hogy mennyire zavarban is van most saját magától. Úgy várta a választ, mintha életében először most tett fel egy ilyen kérdést lánynak. Lehet, hogy tényleg most először kérdezett ilyet egy lánytól, baráti alapon és semmi hátsószándék nélkül.
Mindennél jobban szerettem volna igent válaszolni, mégis muszáj volt kikosaraznom.
Először is, nem volt alig egy órája, hogy szakítottak Nancyvel. Ha véletlenül valaki meglátta volna, hogy beszállok a kocsijába, akkor holnap az összes diák azt vágná a fejemhez, hogy mekkora ribanc vagyok. Ráadásul nem akartam lenni az a bizonyos pótkerék, akire most azért van szüksége Harringtonnak, hogy elfejtesse vele Nancyt. Oké, egyértelmű, hogy valójában soha nem érzett iránta igazi szerelmet, de akkor is gyengébb érzelmek fűzték a lányhoz, és kell egy kis idő a számára amíg azok a bizonyos sebek begyógyulnak. És ha azok a sebek begyógyultak, és még mindig haza fog akarni kísérni, akkor boldogan mondok majd igent.
Másodszor, rettegtem attól, hogy Billy még mindig az iskola körül ólálkodik, és ha véletlenül meglát Harrington mellett, akkor bepöccen, és nem áll jót magáért. A kérdés csak az, hogy melyikünk bánná meg, - én, vagy Harrington. Billy biztos, hogy totál félreértené a helyzetet, és azt hinné, hogy Harringtonnal kavarok, ezért neki támadna. Vagy lehet, hogy fordítva, Harrington ugrana neki Billynek. Vajon tényleg megütné Harrington Billyt miattam, vagy csak azért mondta mert látta, hogy mennyire kivagyok készülve, és csak nyugtatni próbált. Őszintén megmondva nem is érdekelt a válasz.
Harmadszor pedig nem akartam senkit a közelembe tudni. Végre egyedül akartam lenni, hogy tudjam összeszedni magam. Billys ügyet elakartam felejteni. Harrington ölelésére egész életemben emlékezni akartam. Rá akartam jönni arra, hogy milyen illata is van Harringtonnak. Arra akartam gondolni, hogy milyen jó érzés hozzábújni, és, hogy milyen tökéletesen illik az állam a vállára.
És akkor kimondtam a legidiótább választ, ami abban a pillanatban az eszembe jutott.
- Dustin megverne, ha meglátná, hogy a Te autódból szállok ki. - hangom komikusan kínosan csengett, és örültem volna neki ha valaki kiugrik a falból és jól felpofoz. Most komolyan a kisöcsémmel fenyegettem meg egy tinédzsert? Ráadásul egy olyan kiskölyökkel, aki életében nem verekedett még, ugyanis még a tévében is ha harcolni készülő embereket lát, maga elé teszi a párnát, csak nehogy vért lásson? Míg Harrington biztos, hogy verekedett már, így Dustyt egy ügyes mozdulattal az alsógatyájánál fogva lógatná fel a cseresznyefánkra.
Harrington arca röpke másodpercekre elképedt, majd egy csapásra apró mosoly vette át a helyet. A srác kezd hozzászokni, hogy miféle idiótaságokat tudok összehordani amikor zavarban vagyok.
