never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

46. éɹdǝʞןődés

- Ne stresszelj - kezdett bele a már jól ismert monológjába Harrington, amikor ismételten elfoglaltam a helyemet a volán mögött. Az elmúlt két nap arról szólt, hogy napközben állandóan a karórámat néztem, és számoltam vissza a perceket este fél hatig. Ha azt hittétek, hogy az oktatás csak egy napra szólt, akkor tévedtek, ugyanis Harrington volt az aki hallani sem akart afelől, hogy csak egyszeri alkalomról legyen szó. Így másnap ugyan úgy, ugyan abban az időben megint elbicikliztem a házukhoz, majd beültünk a BMW-be, és meg sem álltunk a tanulóknak fenntartott parkolóig. Ott aztán helyet cseréltünk, és miközben én már nem felejtettem el becsatolni a biztonsági övöm, Ő benyomta a lejátszóba a kazettát amin olyan dalok szerepeltek amik elég jó hatással voltak rám, elindultam. Mondjuk lehet, hogy a zenék azért voltak olyan jó hatással rám mert Harrington a számomra válogatta össze őket. Mindenesetre akár mikor felcsendült az egyik dal, és ránéztem Harringtonra ahogy kedvesen mosolyog, majd megszólal, hogy induljak el, a mérhetetlen boldogságon kívül semmi mást nem éreztem. - Csak figyel a zenére, és...- folytatta tovább miközben azt figyelte, hogy a remegésemnek már hűlt helye van ahogy elfordítom a kulcsot, hogy beindítsam a motort. Már az autó is kezdte megszokni, hogy a tulajdonosán kívül más is vezeti, ugyanis elég jó hangja volt ahogy rátapostam a gázra.

- Rád? - csúszott ki a számon a meggondolatlan kérdés, amit rögtön meg is bántam, így a lehető leggyorsabb tempóban fordítottam balra a fejem, hogy megnézzem nem e jön valaki - ami lehetetlen dolognak számított, ugyanis a parkolóban rajtunk kívül nem volt más.

- És rám, ha megnyugtatlak.- bólintott, de eléggé látszott rajta, hogy nehezen tudja csak visszatartani a feltörekvő nevetését. Igazából nem is kérdésemet tartotta viccesnek, hanem a vörösödő fejemet.

Több beszéd aztán nem hangzott el a kocsiban. Csak a rádióból feltörekvő halk zeneszó törte meg a beálló csendet, és Harrington jó tanácsai amit percenként osztott meg velem. Ám a két órát még így is kevésnek tartottam - a vezetésből sok volt, viszont Harringtonból túl kevés. Azt mégsem engedhettem meg magamnak, hogy megkérdezzem nem e akar többet tanítani vezetni. Így csalódottan állítottam le az autót, majd cseréltem helyet vele, hogy tudjon visszavezetni a városba.

- Ha a vizsga alatt is az autóban ülnél, tuti meglenne a jogsim. - szólaltam meg hirtelen a semmiből. Vajon a goromba oktató megengedné, hogy egy ismeretlen srác üljön be a hátsóülésbe, aki percenként azt számlálná, hogy ne stresszeljek? Na és kazettát vajon hallgathatnék? Habár sajnálatos módon nekem nincs meg az a válogatás kazetta amit a számomra csinált.

- Legfeljebb bemászok a csomagtartóba. - ajánlotta fel vigyorogva. Nekem már az is nagy segítség lenne.

- Viccet félretéve - komolyodtam el - Te két nap alatt többet segítettél, mint az oktatóim nagy része két év alatt - mondtam, Harrington pedig csak elismerően bólogatott maga elé meredve. És még csak nem is túloztam ezzel a mondatommal, ugyanis tényleg ez volt a valóság. Már nem félve ültem a volán mögé, hanem egész nyugodtan. A baj csak az, hogy mindezt tényleg Harrington jelenléte okozta nálam, és sajnálatos módon a fiú tényleg nem lehet velem a vizsgavezetésemnél. - Érettségi után ezzel kéne foglalkoznod. Lehetnél oktató. - kezdtem el töprengeni hangosan, ám mikor meghallottam gúnyos horkantását nem folytattam tovább. Egész jó a tanításban, és még szerintem élvezi is, hogy valakinek magyarázhat és parancsolhat.

Ám sajnálatos módon pont abban a pillanatban értünk a házuk elé, amit csalódottsággal nyugtáztam.

- Először oda kéne jutnom az érettségihez, majd meg kellene csinálnom, ami a számomra elég esélytelen. - akkor zúdította rám mindezt, amikor már majdnem kiszálltam az autóból. Így az ajtót aztán gondolkodás nélkül csaptam vissza, és néztem rá megnyúzott arcára, amit az váltott ki, hogy rágondolt a jövőjére. Nem feledkeztem meg arról a tervemről sem, hogy valahogy segítek neki jobb jegyeket szerezni. Lehet, hogy szívesen kérte volna a segítségemet, hogy korrepetáljam, csak túl nagyképű volt ahhoz, hogy ennyire lealacsodjon.