never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

37. b!ןןʎ ɥɐɹƃɹoʌǝ

Mit sem tudva azt, hogy kinek mentem neki, tenyeremet automatikusan az eddig idegennek hitt mellkasára tapasztottam, ezzel meggátolva azt, hogy jobban nekem jöjjön.
Bár hagytam volna a kezeimet a testem mellett, ugyanis amikor felnéztem, hogy meggyőződjek arról, hogy ki gáncsolt el, majdnem megfulladtam ijedtemben.

- Ó, a francba! - nyögtem fel alig hallhatóan, de sajnos az üres öltözőben szinte visszhangzott a vékonyka hangom. Tenyeremet elakartam húzni a srác nedves mellkasától, de mikor észrevette, hogy mire készülök elkapta a csuklómat, és úgy tartotta magán a kezemet, és megint rám villantotta a tegnapi dögösnek vélt mosolyát, ám ma megspékelte még egy apróra kidugott nyelvel is.

- Ó, igen! - zöldeskék szemei csak úgy csillogtak, amikor rájött arra, hogy ki is vagyok én. Bárcsak elfelejtett volna tegnapról.

Ugyanis én tényleg elfeledkeztem volna róla, ha most nem ütközöm belé. Mégis miért akartam volna rá emlékezni, amikor tegnap szó szerint az utca kellős közepén elkezdett stírölni, majd felajánlotta azt, hogy hazavisz? Úgy ajánlkozott fel egy fuvarra, hogy konkrétan még csak nem is ismertük egymást. Sőt amikor visszautasítottam, a válaszommal sem volt megelégedve. Egyértelmű volt, hogy egy nőcsábász, és ezt a feltételezésemet ma csak még jobban megerősítette, ugyanis egy értelmesen gondolkodó srác, nem élvezte volna azt, hogy egy idegen lány tapizza a mellkasát.

És én nem is akartam hozzáérni, de olyan erőteljesen szorította magához az apró tenyeremet, hogy esélyem sem volt kiszabadulni. Talán Harringtontól kellett volna segítséget kérnem, ugyanis szégyen szemre, de segítségre szorultam, mivel rohadtul elakartam húzni a kezem a srác nedves mellkasától. Annyira undorító érzés volt, és az sem javított a dolgon, hogy csak egy törölközőben feszített előttem, ami annyira hanyagul volt a dereka köré csavarva, hogy akár egy kisebb suhallat által lepottyant volna róla. Hajából is csepegett a víz, de totál nem zavarta. Olyan éhező szemekkel vizslatott, amitől elpirultam. Noha a pirulásom most nem annak volt köszönhető, hogy titkon belé estem, hanem annak, hogy teljesen kényelmetlenül érzetem magam a kialakult helyzetben, amiből legszívesebben már rég kirohantam volna. Nem voltam hozzászokva, hogy egy fiú ennyire közel van hozzám. Sőt az efféle nézésben sem volt még részem. Pontosan úgy nézett mint aki képzeletben már levetkőztetett. Teljesen biztos voltam benne, hogy azért van kidugva a nyelve, és másodpercenként nyálazza az ajkait, mert épp azon fantáziál, hogy milyen lehetek meztelenül. Ettől pedig rémület fogott el, és legszívesebben bemostam volna neki. De annyira erős volt, hogy egyszerűen megmozdulni sem mertem. Így hagyom azt, hogy élvezze azt, hogy nem önszántamból tapizom a mellkasát.

Mindeközben Harrington pedig a pad mellett állt, és kicsit sem úgy nézett ki mint aki segíteni akarna rajtam. Pedig láthatta, hogy rohadtul segítségre van szükségem, de Ő mégsem tett semmit. És ez így van rendjén, ugyanis ő belőle semmi érzelmet nem váltana ki még az sem ha a szeme előtt erőszakolnának meg.

- Te itt? - zavarodottan felnevettem, és próbáltam úgy tűnni mint aki tényleg megvan attól lepődve, hogy látom az idegent. Holott csak az volt a tervem, hogy próbálom elvonni a figyelmét a kezemről, és akkor talán enged a csuklóm szorításából, én pedig elrohanhatok.

- Én itt - felelte, és szélesen elvigyorodott, de az ajknyálazást nem hagyta ki. Hát persze. Minél jobban leakar venni a lábamról. Csak csóróm azt nem tudja, hogy Ő aztán tényleg nem az esetem, és soha nem is lesz az. Ő nem fog nálam olyan sorsra jutni mint Harrington. Harringtonról is tudom azt mondtam, hogy soha nem tetszene meg, de ez hazugság volt, mert a szívem mélyén mindig is Ő volt a fiú ideálom. Azonban ez az új srác, tényleg soha nem lesz az ideálom. Túlságosan elvan telve magától, és az első szembejövő lánnyal kikezd.