never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

58. ɐ qɐɹlɐuƃ

- Ezek most tényleg csókolóznak? – kezem pont Steve vállán váltak kővé, amivel tartottam meg a testem, miközben fölé hajoltam, hogy tudjam megcsókolni.

Igen, tudom eléggé elmeháborodott vagyok, amiért kihasználtam azt a pillanatot amikor nem volt magánál, és pont akkor csókoltam meg. Mégis mit vártatok tőlem? Ha magánál lett volna, biztos, hogy nem mertem volna megtenni. Ennek így kellett megtörténnie. Legalább lesz mit az unokáimnak mesélni – Nagyi neked, hogy csattant el az első csókod? Ó Édesem, az első szerelmemmel úgy, hogy agyonverve feküdt a padlón, és nem tudott magáról, de én akkor is megcsókoltam, mire Ő magához tért, és mikor rájött, hogy mit csinálok, újra elájult. Micsoda romantika. Mégis mit vártam magamtól? Hogy az első csókom majd úgy fog elcsattanni mint ahogy a nagykönyvben van megírva? Egyáltalán lehet ezt csóknak mondani? Hiszen csak a szánk ért össze, Steve pedig tényleg nem volt magánál. Jesszusom, akár még fel is jelenthet megerőszakolásért!

Lucas kérdésére a szemeim kidülledtek, és óvatosan elhajoltam Stevetől, miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan is kéne kimagyaráznom magam. Hiszen Dustin is a helységben volt, és nem akartam, hogy hisztizzen amiért megrontottam az újdonsült legjobb barátját.

Egyenesen a kölykök irányába néztem.

- Szájból szájba lélegeztetés. – magyaráztam, és aprón elmosolyodtam, majd megtöröltem a számat úgy mint akit undorral töltött el az előbbi cselekedete. Ami persze hazugság volt, ugyanis Steve szája hiába volt felrepedve, és vér ízű, akkor is olyan puhák voltak az ajkai amihez mikor hozzá ért az én szám, az egész testem libabőrös lett.

- Szerencsétlen nem csoda, hogy még mindig nem tért magához. Megérezte a szájszagodat és még az élettől is elment a kedve. – csóválta meg a fejét reménytelenül Dustin, és sajnálkozva pislogott a padlón szétterült Stevere. Felmutattam a középső ujjam, de azért megfogadtam, hogyha úgy lesz pillanat, akkor belelehelek a tenyerembe, hogy megbizonyosodjak arról, hogy az öcsémnek nem volt igaza.

- Foglalkozhatnánk fontosabb dologgal is, mint a hülye tini drámákkal? – csattant fel Mike, én pedig fájó szívvel, de felálltam Steve mellől. Ha nem lettek volna körülöttem a kölykök, akkor még mindig minden bizonnyal Steve száját csókolgatnám. Beteg egy állat vagyok, tudom. – Segítenünk kell Tizinek kifüstölni a demogorgonokat Hawkinsból!

- Hát autónk már van. – Max felmutatta a Billy nadrágjából kihalászott autókulcsot.

- Kizárt dolog! – jelentettem ki határozottan. – Megígértük, hogy itt maradunk.

- Figyelj, Robin – Mike vett egy mély levegőt, és úgy kezdett bele. – Te és én szinte mindig barátok voltunk. Szerintem még a pelenkámat is cserélted ki. Örökké mellettem voltál és úgy vigyáztál rám mintha a kisöcséd lennék. – az alsó ajkamba kellett harapnom, hogy ne sírjak fel. Mike megindult felém, és közvetlen előttem állt meg.

- Ez a legaranyosabb dolog amit valaha valaki mondott nekem. – csuklott el a hangom, és megtöröltem a szemeimet. Mikeot sokkal szívesebben elfogadtam volna tesómnak mint Dustint. Jó, nem azt mondom, hogy Dustint nem szeretem, de Mike annyira édes volt.

- Ugye? Úgy szeretlek mintha a nővérem lennél! De tudod, hogy ki jelent még sokat nekem? Tizenegy. Nem veszíthetem el őt még egyszer, Robin. Tudod, hogy jó ötlet ellent mondani az ígéretednek. Kérlek csak...segíts nekünk. – gondolhattam volna, hogy Mike ide akar kilyukadni, de abban a pillanatban egyszerűen képtelen voltam rá haragudni.

Lenéztem a cipőmre, és úgy kezdtem el gondolkodni. Még szép, hogy igaza volt Mikenak. Hoppernek és Tizinek elkellett volna a segítség, de megígértük nekik Stevevel, hogy nem avatkozunk közbe. De Steve most nincs beszámítható állapotba, szóval egyedül maradtam. Én pedig soha nem a jó döntéseimről voltam híres.