never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

09. ɐdóʌǝʌő

- Ne használd túl sokat, mert lemerülőfélben van az elem benne, és csak holnap suli után tudok elmenni venni újakat. - magyarázta bőszen Dustin, miközben a kezembe nyomta a méretes fekete adóvevőjét. Ujjaim éppen hogycsak rákulcsolódtak a szerkezetre Dusty szemei vészjósan villogni kezdtek. Gyűlölte ha valamilyen kívülálló az adóvevőjéhez nyúlt. Esküszöm még indokolatlan ujjlenyomatokat is észrevette rajta. Velem azonban most hiába ellenkezett. Muszáj volt odaadnia ha még az este folyamán csokit akart enni.

- Kaptál csokit, úgyhogy ne izélj. - emlékeztettem és a kezében tartott félig megrágott nugátos szeletre böktem. Kemény döntés előtt állt, ugyanis az adóvevőt még mindig nem engedte el, viszont a csoki megmár kezdett olvadni az ujjai között. Valamelyiket el kellett engednie, akár mennyire is nem akarta.

- Jó, de akkor se beszélj sokat, mert lemerül és akkor...- enyhén megsértődött, de be már nem akarta fejezni a mondandóját. Már megint valami őrültség jár a fejében.

- Akkor mi ? - faggattam szemforgatva és egy határozott mozdulattal kitéptem az adóvevőt az ujjai szorításából. Dustin nyekkent egyet fájdalmasan, és ahogyan hátat fordítottam neki, hogy tudjak odamenni a kanapéhoz, a tekintetét egész végig rajtam tartotta, mint aki attól fél, hogy az adóvevőt mindjárt földhöz csapom. Soha nem értettem, hogy mit rajong egy ilyen kis vacakért. Már rég feltalálták a telefont, amin sokkal könnyebb beszélgetni, és nem kell egy adott szót ötvenszer elmondani, hogy valaki megértse. Az öcsém szerint azonban nem használhat telefont, mivel azt akár ki lehallgathatja.

- Senki nem fog tud elérni ha kitör a világvége! - magyarázta drámai hangon. Ez volt az a pillanat mikor a röhögés egyszerűen csak kitört belőlem, de olyan szinten, hogy még a könnyeim is kifolytak. Persze az öcsém ezt nem tartotta ennyire viccesnek, mivel komoly tekintettel nézett rám ahogy a kanapén fetrengtem a nevetéstől. - Most mi van? - hüledezett, és próbált rájönni arra, hogy mi vicceset mondott. Az öcsém a kis fosos seggű fiú, aki már annyiszor megjósolta a világvégét, hogy már senki nem veszi őt komolyan emiatt. Alig tudott beszélni, már arról beszélt, hogy vörös az ég alja amit azt jelenti, hogy leszakad az ég. Ha jött egy nagyobb vihar, az egy közelgő égi katasztrófát jelentette. Túl sok állat volt egy helyen, az azt jelentette, hogy valami elől biztos menekülnek. Egyszóval ha valami furcsa dolgot látott az nála azt jelentette, hogy valami rossz dolog fog történni. Erre pedig szeretett felkészülni, így a hátizsákja mindig tele volt olyan dolgokkal amik szükségesek a túléléshez. - Megannyi katasztrófa történhet az idő alatt amíg az adóvevőm ki van kapcsolva.

- Katasztrófa? Hawkinsban? Ezt komolyan gondolod? - a hasam fogtam a nevetéstől, és próbáltam magam elé képzelni azt ahogy Hawkins lángokban áll, de sajnos nem állt össze a kép.

- Akár mikor megtörténhet. - vonta meg a vállát és leült közvetlen mellém a kanapéra. Helyesbítek, először leseperte a lábaimat onnan, hogy aztán Ő kényelmesen tudjon elhelyezkedni. Lábait feltette a kanapé előtt álló kis üveg asztalra, és úgy kezdte el majszolni a csokoládéját.

- A világ legunalmasabb városában élünk. - emlékeztettem, de erre csak a szemét forgatta. Ezerszer beszéltünk már erről, de soha nem hatotta meg az érvelésem. Szerinte csendes tóban lakik a béka, ami azt jelentette, hogy Hawkins pont az miatt veszélyes hely mert unalmas.

A rendőrjeink relaxálni jártak be dolgozni. A legsúlyosabb ügy amit meg kellett oldaniuk az az volt, hogy egy asszonyt megcsipkedett egy bagoly, és a nő addig nem nyugodott még a rendőrök meg nem találták a veszélyes madarat.

Nehéz elképzelni azt, hogy pont ebben a városban jön majd el a világvége. Dustin akármennyi teóriát hozhat létre a lüke barátaival, de egyik sem fog bekövetkezni. Hawkins örökre egy olyan város marad, ahol soha semmi nem történik.