never ending story. ( stranger things ! Steve Harrington fanfic)

17. ʇ!ʇʞoןózás

- Nem! - hangom határozottan csengett, és a hatás kedvéért még a fejemet is csóválni kezdtem nemlegesen, hogy tényleg értse meg a döntésemet.

Két nap telt el azóta a bizonyos est óta amióta Nancy magával rángatott Steve Harringtonhoz, amiről én azt hittem, hogy majd egy kellemes estét fogok eltölteni a volt legjobb barátnőmmel, és sikeresen megbeszélünk mindent, hogy tudjunk kibékülni. Köztudott tény, hogy az est nem a békülés felé vette az irányt, hanem a még nagyobb gyűlölet felé, ami megenyhülni soha nem fog többé. Ahelyett, hogy boldogan tértem volna haza, úgy sírtam mint az elmúlt pár évben még soha. Nem vagyok rá büszke, hogy egy ilyen kis semmiség ennyire kikészített, de nem tudtam ellene mit tenni. A lelkemnek már szüksége volt egy jó kiadós bőgésre, és ezt most meg is kapta tőlem. Rettegtem a másnapi iskolába menéstől, még azzal is bepróbálkoztam, hogy eljátszom a halálos beteget, de sajnos ez anyánál soha nem jött össze hiszen a kórházban dolgozott, így felismerte azt ha egy ember szimulál. Inkább sétáltam volna egy tűzzel átitatott hídon, minthogy iskolába kelljen mennem, de senki nem húzott ki a bajból. Így eldöntöttem azt, hogy még jobban láthatatlan leszek mint eddig amúgy szoktam - ez röviden abból állt, hogy amikor észrevettem Harringtont vagy Nancyt valahol, akkor direkt az ellenkező irányba folytattam az utam, vagy elbújtam. Gyerekes viselkedés volt a részemről, de legalább megóvtam magam attól, hogy megint gúnyos tekintettel áldjanak meg.

Elhatároztam, hogy amíg le nem érettségizem, addig ezt fogom csinálni - bujdosni előlük. De anya úgy döntött, hogy áthúzza a tervem, és megint az oroszlán elé dob, hogy az tudja szétmarcangolni a megmaradt lélekdarabkáimat.

- Ígérem Robin, hogy most az utoljára. - kérlelt, és szokásos módon leült mellém az ágyra. A matrac lesüppedt, én pedig csak horkantottam egyet. A megszokott duma már megint. Menjek el Wheelerékhez Dustinért, és ha már úgyis ott vagyok akkor vigyem haza Lucast is. Ezt úgy átgondolta? Egyáltalán figyelt rám amikor bőgve jöttem haza, és úgy szepegtem mint egy taknyos kisgyerek, miközben azért könyörögtem, hogy soha többé ne küldjön a Wheeler házhoz mert nem tudok Nancy szemébe nézni, mivel az egész közös programunknak az volt a terve, hogy megalázhasson a pasijával? Pont egybeillenek Harringtonnal, mind a ketten férgek.

Még szép, hogy a válaszom nem! Nem csináltam most semmi rosszat, így esélye sincs megfenyegetni, és büntetésből elküldeni bébiszitterkedni. Két napja azon vagyok, hogy a lehető legtávolabb kerüljem ki Nancyt. Erre most arra kér, hogy önként menjek el hozzájuk, és nézzek farkasszemet vele. Mégis hogy viselkedjek vele ezután? Nancy úgyis úgy fog tenni mint aki semmit nem tett, és ez így van jól mert mindenki neki adna igazat. Hiszen én haragítottam magamra Steve Harringtont, nem igaz?

- Mindig ezt mondod, de aztán soha nem tartod be. - morogtam, miközben magamhoz öleltem az egyik párnámat, olyan szorosan amennyire csak tudtam. Nem akartam sírni, pedig ha Nancyre gondoltam önként eleredtek a könnyeim, és csak az jutott az eszembe, ahogy Harrington ölében ül és hallgassa a fiú műsorát amiben engem gúnyolt, és nevet. A legjobb barátnőm volt! Ha csak egy kicsit is jelentett volna valamit a számára a barátságunk, akkor rászólt volna Harringtonra, és nem engedte volna, hogy megalázzon. Azonban Nancy nem csinált semmit, csak élvezte az egész kialakult helyzetet. - Tudod jól, ha most elmegyek Wheelerékhez akkor találkoznom kell Nancyvel. Én pedig nem akarok találkozni vele. - arcomat a párnába fúrtam, és még levegőt sem vettem. Még a halál is jobb lenne ennél, ugyanis tudtam, hogy az egész helyzet veszett ügy, mivel nem tudok ellentmondani anyának - Miért vállalsz el plusz műszakot, ha tudod, hogy Dustinért kell menned? - motyogtam bele a párnába, és abban sem voltam biztos, hogy meghallotta a kérdésemet.

- Mert Te olyan vagy mintha én mennék el érte - kezét enyhén a combomra tette, és még arra sem volt erőm, hogy ellökjem magamtól. Rendesen kikészültem, ha még az sem zavar, hogy hozzám ér. - Meg aztán Dustin sokkal jobban szereti ha Te mész el érte. - hízelgett tovább, de mind ketten tudtuk, hogy ez hazugság. Dustin már kezdett belelépni abba a korba amikor a gyereknek az agyára megy az, hogy állandóan áll mögötte egy felnőtt. Sokkal jobban élvezte volna ha meglett volna engedve neki az, hogy egyedül menjen oda ahová csak akar. Erre azonban most egy ideig nem fog sorkerülni, hála Will eltűnésének.