Fucking love..

27.

Reggel van. Ismét Milán karjaimban ébredek. Mostmár tudom ez hiányzott idáig az életemből, ő hiányzott mellőlem. Az ilyen csodálatos reggelek, hogy mikor kinyitom a szemem őt pillantom meg elsőnek.
Keze szorosan a derekam köré van fonva, ezért óvatosan felemelem és gyorsan kibújok alóla. Ki kelek az ágyból, nagyon ügyelve arra hogy még véletlenül se keltsem fel. Kezembe veszem a telefonját hogy megnézem az időt, 08:00 van. Szuper még elég időm van haza menni és elkészülni a munkába. Vissza teszem a telefont az éjeli szekrényre, és le nézek rá. Olyan édesen alszik, meg cirógatom az arcát mire elmosolyodik álmában. Hogy lehet ennyire tökéletes a számomra.? - kérdezem magamtól. Azt hiszem erre még sokáig fogom keresni a választ.
Bele bújok a papucsába, kétszer akkora mint az én lábam, de nem bánom. Bemegyek a fürdőbe és eszembe jut a tegnap este. Mosolyogva nézek bele a tükörbe.
Ledobom a ruhámat és be állok a zuhany alá. Jó érzés ahogy a viz sugár a testemhez ér.
Felöltözök majd vissza megyek a szobába. Milán is ébren van már. Álmosan néz rám.
    - Jóreggelt szépfiú. - mosolygok rá.
    - Jóreggelt. Hát te hová készülődsz?  Még csak reggel háromnegyed kilenc van.
    - Tudom. De haza kell mennem,aztán délután dolgoznom is kell. - mondom. Bár ezt tudnia kéne hiszen az ő pékségükben dolgozom.
    - Basszus tényleg. - csap a homlokára.
    - Akkor gyorsan fel öltözök és haza viszlek. - mondja miközben ki kel az ágyból.
    - Nem szükséges. - válaszolom. Ekkor esik le hogy tegnap ő jött értem így nem a saját kocsimmal vagyok.
    - Vagyis de, most jutott eszembe hogy te jöttél értem. - nevetek.
    - Hát igen, szóval peched van mert én viszlek haza. - ugrat. Oda sétál megcsókol,aztán eltűnik a fürdőben.
Lemegyek a nappaliba mert este ott hagytam a telefonomat. Mikor le érek látom hogy Laura ott üldögél egyedül.
    - Szia, jóreggelt. - ölelem meg.
    - Szia. Hát te.? Itt töltötted az éjszakát Milánal? - kérdezi csodálkozva.
    - Igen. Az a helyzet hogy tegnap össze jöttünk. - mosolygok, de gyorsan el fordítom a fejem mert érzem hogy elpirultam. Istenem miért történik ez mostanában mindig .?
    - Te jó ég Léna. Ez fantasztikus hír. - kiáltja és szorosan átölel. Nem tudom mit kéne mondanom még, ezért csendben maradok és én is átölelem.
Oldalra nézek és meglátom Milánt miközben az ajtóba állva mosolyog ránk.
    - Na kész vagyok, ha gondolod mehetünk. Vagy hol szeretnél kávézni, mert ha gondolod itton is ihatunk egy kávét. De arra gondoltam hogy be ülhetnénk a sarki kávézóba. - kérdőn néz rám.
    - Akkor menjünk a kávézóba. - vágom rá rögtön.
    - Laura, van kedved velünk jönni.?  - néz a húgára.
    - Nem, nem akarok zavarni menjetek csak. - legyint a kezével.
    - Ne hülyéskedj már, hidd el még elég időt tölthetünk együtt. Lehet még az idegeire is megyek néha majd a bátyádnak. Gyere velünk. - unszolom.
    - Nem hiszem hogy valaha is az idegeimre mész majd. De ha igen azt is érdemes lesz kibírni. - feleli Milán, és meg puszilja a kezemet.
    - Rendben, akkor menjünk. - pattan fel laura és bele bújik a cipőjébe.
Már a „ANGEL" nevű kávézóban ülünk és várjuk a rendelésünket mikor meg szólal a telefonom. Egy ismeretlen szám hiv, de azért fel veszem.
    - Haló tessék .- szólok bele udvariasan.
    - Szia, Natasa vagyok. - szól bele egy ismerős női hang.
    - Úristen Natasa, olyan rég nem hallotam felőled. Minden rendben van.?  Miért hivtál.? - kérdezem, kicsit félve a választól.
    - Nincs semmi baj kedvesem,nyugi. Csak itt vagyok nálatok és gondoltam megkérdezem mikor érsz haza el mehetnénk vásárolni vagy valami. Úgy hiányzik már az én kis unokahúgom. - mondja. Huh most megkönnyebbültem hogy nincs semmi baj. És nagyon boldog vagyok hogy itthon van. Hisz már vagy két éve nem találkoztunk.
     - Micsoda itthon vagy.?  - sikítom örömömben. Sok ember engem néz de nem törődöm vele.
    - Hát most kávézok a barátommal, meg a húgával es utánna megyek haza.
    - Rendben, akkor itthon várlak szia. - mondja és le is teszi.
    - Ki volt az.? - kérdezi Laura és Milán is kíváncsian néz rám.
    - A nénikém akit már lassan két éve nem láttam, most haza jött Párizsból. - újságolom boldogan.
    - Hát ez nagyon jó hír szivem. - mondja Milán és egy puszit nyom az arcomra. Végre ki hozták a kávét is, még jó hogy elvitelre kértük.
Már a ház előtt állunk és elköszönök tőlük. Milán kiszáll magához húz és úgy csókol meg mint eddig még senki. Bele remegett minden porcikám ebbe a csókba.
     - Szia szivem, majd lehet hogy be nézek hozzád a pékségbe. - mondja majd elhajtanak. Intek Laurának és be szaladok a házba.