Fucking love..

47.

26.
• Léna •
Meg látom ahogy a legjobb barátnőm szalad felém, le teszem a kávémat a motorháztetőre nehogy ki boruljon. vera olyan nagy lendülettel ölel át hogy majdnem hátra esek, de most egyáltalán nem bánom ezt sem.
- Istenem hát itt vagy. - sikítom és a hajába furom az arcom. Azt hittem hogy csak a búcsúznál fogunk sírni. Hát tévedtem.
- Igen itt, de töröld le a könnyeid és tartogasd őket a búcsúra. - rám mosolyog és le törli a könnyeket az arcomról.
- Sziasztok. - fordulok a fiúk felé, de csak Milán figyel rám. Rá mosolygok, és ő is vissza mosolyog. Csak állunk és nézzük egymást. Le fagytam, tudom hogy a nyakába kéne ugranom örömömben de a lábam most a földbe gyökerezett.
Nem azért mert nem hiányzott és nem örülök neki csak... Nem tudom, olyan hihetetlen hogy végre itt van ő is.
- Csókold már meg végre. - segít rajtam egy kisebb lökésel a barátnőm. Végre el indult a lábam Milán fel kap és a motorháztetőre ültet a lábam között áll és mélyen a szemembe néz.
- Hát szia. - szólal meg végre és meg csókol. Istenem hogy én mennyire vágytam már a csókjára.
- Szia. - az én hangom is meg jött, az ajkamat az övére tapasztom és el sem engedem.
- Héj ez rá ér még egy kicsit nem.? Én is szeretném már végre meg ölelni a barátnőmet menjünk már. - szól ránk Zénó. De Milán csak nem áll le a csókal el mosolyodok és kicsit el tolom magamtól.
- Jólvan menjünk, de van egy rossz hírem. - nézek rá mire el húzza a száját.
- És mégis mi lenne az a rossz hír.? - látom rajta hogy nincs túl vicces hangulatában szóval nem húzom az agyát.
- Igazából csak annyi hogy teszünk egy kis kitérőt. Be kell szaladnom az iskolába hogy ki cseréljék a képet ami megy a kiállításra. Na de akkor ne is húzzuk az időt pattanjatok be és indulunk. - mosolygok a barátaimra. Tényleg nagy boldogsággal tölt el hogy mind itt vannak végre velem. Vera meg Milán kicsit össze vesztek hogy ki ül előre, de végül Milán győzött. Nem gondoltam volna amúgy hogy így meg marad a kis csapat miután el jöttem.
Be kanyarodok a suli parkolójába, le halkítom az zenét és adok egy csókot a szerelmemnek.
- Öt perc és itt vagyok. - mondom mielőtt le csukom a csomagtartót.
- Jólvan siess. - Zénó elég parancsolgató lett mióta nem találkoztunk, vagy csak nekem tűnik így.? Nem tudom, egs biztos hogy minden és mindenki meg változott azóta egy kicsit. És Milán,nem is tudom olyan más, most valahogy nem azt érzem mint mikor össze jöttünk. Remélem nincs okom aggódni emiatt. A terem ajtaja csukva van be kopogok és meg hallom Marcel hangját.
- Nem érek rá, hétfőn el intézzük bármit is akarsz. - szól ki de már késő mert a nem érek rá után be nyitottam.
- Azt mondtam hogy nem érek rá. - mordul fel miközben felém fordul.
- Ez nagyon fontos, és egyébként sem kérdeztem hogy rá érsz - e. - válaszolom nevetve majd elé teszem a képet.
- Ohh te vagy az.? Rád mindíg van időm. Mi ez.? - kiváncsian nézegeti a gondosan be csomagolt képemet.
- Azt szeretném ha arra a kialakításra ezt a képet vinnéd az önarc helyett. - vázolom a helyzetet. Nagy nehezen sikerült ki szednie a csomagolásból, de nem szól semmit csak csendben ül és alaposan meg vizsgál minden ecset vonást.
- Hűha Léna ezt mikor csináltad.? Ez egyszerűen fantasztikus, ezt a kiállítás után nem is bocsájtjuk árverésre. Gratulálok nagyon közel jársz ahoz hogy a világ meg ismerje a nevedet. - nyújtja felém viccesen a kezét, de tudom hogy komolyan gondolja. Ez az egy dolog amiről már tudom hogy soha nem viccelne vele.
- Tegnap mikor haza értem elég ideges voltam és nem birtam egy helyben maradni, szóval így vezettem le mindent.
- Komolyan mondom hogy te még vinni fogod valamire ezzel amit csinálsz. Egyszerűen nem tudom le venni róla a szemem, tetszik hogy a „fény városát" más szemszögből festetted le. Imádom hogy ilyen sötét színekkel dolgoztál, és még igazából nem találom a megfelelő szavakat rá. Zavarba ejtően jó. - annyira dicséri a munkámat hogy a végén tényleg el hiszem hogy tudok valamit.
- Igazából ez vagyok én, a sötét színekkel tudom a legjobban kifejezni magam. Köszönöm a dicséretet, akkor ez után jobban igyekszem majd ha a művészúr ilyen jónak találja a munkámat. - nevetve meg hajlok.
- Köszönöm hogy szántál rám időt, nekem most mennem kell a bartaim a kocsiban várnak rám. De mindenképp várom a hívásod a kiállítás miatt. - kedvesen rá mosolygok és ki sétálok a teremből.
- Akkor mindhárom képet fel írhatom a listára.? - kiált utánam az ajtóban állva. Meg állok és el gondolkozok egy pillanatra, bár tudom ha nemet mondok is azt csinál amit akar szóval nincs értelme ellenkezni.
- Igen persze, miért ne.
- Rendben, szia Léna. - integet még mindig az ajtóban állva.
- Szia Marcel. - búcsúzom és gyors léptekkel vissza megyek a kocsihoz. Fura mert ahoz képest hogy mien rosszul indítottunk mostmár meg tudunk úgy lenni egy helyiségben hogy ne öljük meg egymást. Sőt mitöbb már viccelődünk is, és egyre jobb kapcsolat alakul ki kettőnk közt. A végén még legjobb barátok leszünk. Na jó azért azok biztos nem.
- Na mehetünk.? - kérdezem ahogy be ülök a kocsiba.
- Jó lenne már. - Egyhangú dünyögést kapok válaszul. Rendben, el fordítom a kulcsot és rá taposok a gázra.
- Nat biztos a konyhában főz nektek, meg tennéd hogy ezt be viszed neki.? - adom Zénó kezébe a szatyornyi gyümölcsöt amit a piacon vettem.
- Ti meg gyertek velem, meg mutatom a szobátokat és ki is pakolhattok amíg Nat végez at ebéddel. - mondom a többieknek és fel megyünk az emeletre.
- Nagyon szép ez a ház, és jó nagy. Ez lesz a mi szobánk.? - néz be az első ajtón a vendég szobába. El találta mert tényleg ezt a szobát kapják meg Klausal.
- Igen ez, remélem elég nagy ketőtöknek. Pakoljatok ki nyugodtan és szóljatok ha bármire szükségetek van. - segítek nekik be vinni a bőröndöket majd magunkra hagyjuk őket hogy nyugodtan ki tudjanak pakolni. Fárasztó lehetett a repülő útjuk. Be megyek a saját szobámba ,Milán csendben követ. Túl csendes, ez nem tetszik.
- Mi a baj édesem.? Olyan szótlan vagy már a reptér óta. - meg ütögetem magam melett az ágyat hogy üljön le de ő inkább a táskájában kezd el kotorászni.
- Jó akkor pakolj ki te is, lent leszek ha kész vagy gyere le. - nyomok egy puszit az arcára és le megyek. Mikor be lépek a konyhába azt látom hogy Nat a pulton ül és úgy csókolózik a barátjával. El haladok mellettük és meg keverem az ételt.
- Meg terítenél kérlek.? - boci szemekkel néz rám Nat.
- Persze, te meg szólj a többieknek hogy jöjjenek le. - rá mosolygok és ki veszem a tányérokat a szekrényből. Szépen meg merítettem, már a poharak kellenek a pultra térdelek hogy el érjem a fölötte logó poros poharakat, szépen sorba is pakolom a putra mind a hat poharat. Akkor valaki átölel hátulról, hátra nézek és Milán mosolyog rám.
- Gyere segítek. - mondja, és az ölébe kap.
- Ne haragudj hogy bunkó módon nem mondtam semmit mikor beszéltél hozzám, csak ki merített a repülő út és elég fáradt vagyok. - őszintének hangzik amit mond de nem tudom el hihetetem e amit mond. Meg csókolom és ő még közelebb húz magához. Meg fogja a poharakat és az asztalhoz viszi őket, a többiek már ott ülnek én is le ülök közéjük és Milán is helyet foglal mellettem. Olyanok vagyunk most mint egy kis család, és ez tetszik.
- Azta Nat ez nagyon finom, mikor tanultál meg így főzni.? - töri meg a csendet Vera.
- Tényleg nagyon jó. - mondja szinte egyszerre a három fiú is. Én csak mosolygok, nem dicsérem meg mert a végén még el bízza magát.
- Köszönöm, hát tudod szívem ha az ember el költözik a családi házból muszály meg tanulnia jól főzni. - mosolyodik el Nat, és látom rajta hogy igen csak tetszik neki a helyzet hogy mindenki meg dicséri a főztjét.
Végeztünk az ebéddel, mindenki annyit evett hogy a desszertnek nem is maradt hely. Nem baj majd később is jó lesz az.
- Egy kis pihi után el mehetnénk vásárolni vagy valami. - veti fel az ötletet Nat, mire mindenki rám néz.
- Persze amit csak szeretnétek. - rájuk mosolygok aztán folytatom a mosogatást. Zénóék és Veráék is be zárkóztak, mi Milánal meg néztünk egy filmet, aztán ki találtam hogy le festhetném persze egyből bele ment hogy lesz a modellem. Az erkélyemen állítottam fel mindent ot jók a fények és a háttérben ott az éjfél torony tökéletes lesz.
- Várj le veszem a pólóm úgy jobb lesz. - el mosolyodok és úgy nézem ahogy le mezteleníti a felső testét.
- Akkor mehet.? - kérdezem, de válasz helyett csak be áll a "feszítős„ pózba és bólint. El neveten magam és bele kezdek a festésbe. Az arcával kezdem, nagyon jó modell nem mozog sokat könnyű dolgom van vele. Aztán a teste, amivek el szösznötölök egy ideig. Nehéz is koncentrálni mikor a modellünk teste ilyen csábító. De két óra múlva el készült a tökéletes festmény az én fantasztikus modell pasimról.
- Készen vagyunk. - emelem fel az ecsetet.
- Mutasd azt a remek művet. - mondja és el indul felém.
- Nem ezt te nem láthatod. - sikoltva rá vetem magam.
- Na had lássam, kérlek. - kis kutya szemeket mereszt rám, de nem enyhülök meg. Tényleg nem láthatja csak ha meg száradt.
- Nem.? Tudod hogy a makacsságért bünti jár.! - imádom mikor elő veszi a kis fiús mosolyát, ilyenkor csak még jobban bele szeretek újra és újra.
- Ohh igen.? - végig húzom az arcán az ecsetet és tiszta festék lesz. Majd gyorsan be szaladok a szobába hogy ne tudja vissza adni.
- Na várj csak. - utánam szalad fel kap és az ágyra dob. Fölém hajol és én azonnal le csapok a szájára, be szívom az alsó ajkát és gyengéden meg harapom, mire meg ragadja a csípőmet. Szeretem mikor ezt csinálja. A nadrágja gombjával szenvedek, de egy percre sem szakítom meg a csókot. Bele mosolyodik a csókba, egy utolsó puszit nyom a szám sarkára és fel áll. Egy szem pillantás alatt a földre dobja a nadrágját és a boxerét is és már ismét magamon találom. Gyengéden végig simít a combomon be nyúl a szoknya alá és a bugyim már a földön is van. A lábam közé hajol és a nyelvével kezd el kényeztetni. Halkan fel nyögök mire gyorsít a tempón, be dugja az egyik ujját aztán a másodikat és azzal folytatja az ingerlö mozdulatokat.
- Istenem Milán. - nyöszörgöm. Rám néz és el vigyorodik. A szekrenyhez lép amin meg pillantok egy csomag óvszert. Készült látom. Ki bont egyet és fel húzza, én addig meg szabadulok a még rajtam maradt ruháktól és úgy várom vissza az ágyba. Vissza jön én azonnal le tepperem, most mintha bátrabbnak érezném magam, így hát kicsit át veszem az irányítást. Az ölébe ülök és úgy kezdtek mozogni. Fel szisszen és meg ragadja a csípőmet, egyre gyorsabban és gyorsabban mozgok rajta, közben gyengéden meg csókolom.
- Ez az bébi, nagyon jól csinálod. - nyögi a számba, el mosolyodok és már sokkal határozottabb mozdulatokat teszek. Hirtelen a csípőmnél fogva le húz, mire hangosan fel sikoltok. Kis fájdalmat érzek de ettől függetlenül nagyon is jó amit csinál. Egyik pillanatról a másikra már alatta tálalom magam, úgy kezdi ostromolni a testemet.
- Nagyon hiányoztál már kicsim. - lihegi a nyakamba.
- Te is hiányoztál, nekem. - mondom, el mosolyodik és egyre erősebb mozdulatokal furja magát az ölembe. A nyakamra szorítja a kezét, össze rezzenek ettől a mozdulattól de hamar meg szokom, és kimondottan élvezem. Soha nem is gondoltam volna hogy szeretni fogom valaha is az ilyen fajta szexet, de vele minden olyan csodálatos. Minden mozdulatanal fel nyögök es már nagyon közel járok a csucshoz. Ahogy a levegő vételéből ítélem ő is.
- Szeretlek. - súgja a fülembe.
- Szeretlek. - amint ezt ki mondom, meg feszül a testem és olyan orgazmusban van részem mint még soha. Ő is velem együtt ért a csúcsra, imádom hogy ilyen hatással vagyunk egymásra.

Fél óra múlva már a nappaliba ülünk a kanapén, és anyáékkal beszélünk skype-n.
- Képzeld Léna apád itt vett házat tőlünk két utcányira, és ide költözött az új családjával. - dühöng anya.
- Mi.? Ez most komoly.? De miért.? - teszem fel egymás után a kérdéseket, magam elé bámulva.
- Nyugodj meg szívem, nem is fogsz velük egyszer sem találkozni majd meg látod. - próbálja meg nyugtatni Márk.
- Igaza van anya, ne aggódj észre se fogod venni hogy ott vannak tőled két utcányira. - próbálok kedves hangot meg ütni, de inkább hangzik úgy minhat egy pszichopata mondta volna, mint én.
- Hogy miért.? Kérlek szépen ahogy Serontól tudom a kedves fél testvéred itt szedett össze valami pasit, meg amúgy el akartak költözni állítólag és ez volt a legjobb ötlet hogy ide költöznek. - anya már bort kortyolgat, ez sose jelent jót. Ezek szerint sokkal jobban ki van ettől mint mutatja. Közben a többiek is le jöttek hozzánk, Nat mellém telepszik hogy lássa anyáékat.
- Héj mi a baj Zsu.? - igen ő is egyből ki szúrta a kezében lévő boros poharat.
- Léna apja a baj, ide költözött az egész pereputyával együtt tőlünk két utcányira. Mert a lánya itt talált magának fiút. - meséli el neki is tömören a sztorit.
- Azta rohadt. Hogy is hívják a lányt.? - kiváncsiskodik tovább Nat.
- Carmen Goss. Az a rohadék őt már a nevére tudta venni. Jah és tegnap ki derült hogy terhes a sráctól. - ahogy ki mondja anya a húgom nevét és azt hogy terhes Milán össze rezzen mellettem, vajon mi ütött belé.? Mindegy most nem ez a legfontosabb. Anyát még soha életemben nem hallotam ilyen undorral beszélni senkiről, és ez nagyon új most nekem.
- Nyugodj meg nem lesz semmi gond. Semmi sem változik attól hogy ők is ott vannak már. - nyugtatja meg Nat.
- Igen ne aggódj Zsuzsi nem lesz semmi. - mosolyog Zénó is a kamerába hajolva.
- Igazatok van, ugyanúgy megy tovább az élet mint eddig. Ohh na de el köszönök meg jöttek Seronék grillezunk egyet. Majd beszélünk. Sziasztok. - köszön el gyorsan anya.
- Sziasztok. - mondjuk mind egyszerre és le csukom a gépem.
- Na indulhatunk a tengerpartra.? Ami a szomszéd városban van?. - néz körbe Nat.
- Persze menjünk. - válaszolok, meg fogom Vera kezét és gyorsan fel megyünk a szobámba.
Mindannyian össze pakoltuk ami kell a partra és már úton vagyunk..