Fucking love..

49.

28.Fejezet
                                        • Léna •

Délután öt óra van mikor fel kelek, el aludhattam filmezés közben. Magam mellé pillantok de Milán nincs ott.
Már túlságosan hozzá szoktam hogy megint mellette ébredhetek. De ennek most vége szakad. Ma hétkor indul a gépük amivel haza utaznak. Szívesen marasztalnám őket, de tudom hogy ott a munka, Verának a suli és nekünk Natal is be kell hoznunk majd a lemaradást a munkahelyen. Ezen a héten csak hat ügyfelet kellett át adom a főnöknek. De szerencsére meg értette, és szívesen intézte a dolgokat. Meg hallom Milán hangját az erkélyről akivel beszél. Ki megyek utánna de az ajtóba meg állok, valakivel hevesen telefonál.
    - Nem érdekel old meg.! - üvölti a telefonba.
    - Nem, vagyis persze szeretlek de ez igy akkor sem lesz jó. - vajon kivel beszélhet.?  Szeretlek.?  Ki a picsának mondhatja azt hogy szereti.?
    - Jólvan majd meg beszéljük szia. - le teszi a telefont és a zsebébe csúsztatja, majd egy nagyot rá csap az erkély korlátja. Meg fordul akkor látja meg hogy én is ott állok
     - Szia egyetlenem, hogy aludtál.? - át ölel és az egy puszit a homlokomra.
    - Jól, de kivel beszéltél.?  Hallottam hogy azt mondtad neki hogs szereted.
    - Jah nyugi csak Laurával beszéltem. Segítek neki egy projektben és amit ki talált nem a legjobb. De majd haza megyek és meg csináljuk. - zavartan fel nevet. Nagyon fura tegnap óta miután beszélt az "apjával",ha tényleg vele beszélt. Nem vagyok teljesen biztos benne hogy vele beszélt.
    - Értem, gyere bújjunk vissza egs kicsit az ágyba. - húzom magammal a szobába. A mellkasára fekszek és ugs cirógatom a hasát.
    - Szeretlek egyetlenem. - mondja miközben a hajamat csavargatja.
    - Én is szeretlek téged. - fel nézek rá, és hirtelen egy nagyon fura érzésem támad.
    - Milán.
    - Igen kicsim.? - aggodalmas pillantást vet rám.
    - Őszinte vagy velem.? Ha lenne valami amiről tudnom kell azt el mondanád ugye.?  - úgy néz rám mintha épp szellemet látna. Biztos vagyok benne hogy van a valami.
    - Igen persze hogy el mondanám. De hogy jutott ez most eszedbe.? - hazudik. Tudom hogy nem őszinte velem.
    - Sehogy ne is törődj vele, túl sok filmet nézek mostanába. - nevetéssel próbálom el fedni az idrgeséget.
    - Rendben. Nem megyünk le a többiekhez.? - tereli a témát ez soha nem jó jel.
    - Te menj csak én még le fürdök aztán megyek utánad. - meg csókol es be zárkózok a fürdőbe. Egy darabig csak ülök a kád szélén, próbálom ki találni hogy mi az amit nem mond el nekem de nem sikerül rá jönnöm. Tele engedem a kádat vízel, és épp bele fekszek a habbal teli meleg vízbe mikor meg szólal a telefonom. Egy ismeretlentől kaptam üzenetet.

"Engedd el végre, ő már meg tette..!😉😘" - áll az üzenetben, és három képet is csatoltak hozzá.

Biztos látni akarom hogy ki van ezeken a képeken.? Úgy döntök hogy inkább fürdés után nyitom csak meg. Gyorsan meg fürödtem, fel öltöztem, meg csinaltam a sminkem és a hajam is. Itt az ideje meg nézni azokat a képeket. Meg nyitom az elsőt de egyáltalán nem készültem fel arra hogy mit fogok látni. Milán és  Carmen fekszenek egy ágyban boxerben és bugyiban. Nagyon gyorsan meg nézem a másik kettőt is. Hat ezt nem hiszem el, az egyiken Milánal csókolózik a másikon meg egy romantikus vacsorán vannak vagy valami olyasmin.
    - A kurva életbe, kurva életbe. Ezt nem hiszem el rohadt patkány. - ordítom torkom szakadtából, és fel borítón az író asztalt, aztán a sminkes tükröt, a széket az ajtónak vágom ami darabokra törik. Majd tehetetlenül rogyok a földre.
    - Mi az ördögöt művelsz.? - ront be Nat az ajtón és a többiek is a nyomában vannak. A könnyeimet törölgetve fel nézek de nem szólok egy szót sem.
    - Mi a baj.? - rohan oda Vera és át ölel. Még mindig nem szólalok meg, mert egyszerűen nem tudom mit mondhatnék csak a kezébe adom a telefonomat és a hajába fúrom az arcomat úgy zokogok tovább.
    - Mi a fasz.? Hogy tehetted ezt vele te rohadék.? - ordít Milánra. De ő sem szól egy szót sem csak áll az ajtóban és bámul rám.
    - Mi az.?  Mutasd.! - Zénó ki kapja a kezéből a telefont, rá pillant,aztán hírtelen neki ront Milánnak.
    - Nem meg mondtam hogyha bántani mered, akkor össze törlek.? - üvölti Milán arcába és be húz neki egyet.
    - Állj le. Hagyd abba. - sikoltozik Nat. De Zénó csak nem áll le, fel pattanok és közéjük állok.
    - Hagyd. - szólalok meg végül. Közben Nat is meg nézte a képeket, és szinte szikrázik a szeme ahogy Milán felé közeledik.
    - Hogy tehetted.?  És pont a testvérével.?  Tudod hogy életed legjobb dolgáról mondtál le ezzel ugye.? Nem fér a fejemben hogy tehetted meg ezt vele. - üvölt ő is Milán arcába, és könnyek szöktek a szemébe. Bár neki csak az idegtől.
    - Hagyd Nat, hagyd. Most kérlek menjetel le nem sokára én is megyek. - kérem őket alig hallgató hangon. Talán ha ilyen halkan beszélek nem kezdek el megint sírni. Mind elindulnak ki az ajtón.
    - Te ne menj sehová. Vagy mi.?  Azt hitted hogy nem várok magyarázatot meg semmi.?  Azt hitted hogy csak így el sétálsz és jól van az úgy.? - meg emelem a hangom hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. Klaus a barátjára néz meg csóválja a fejét majd be csukja maga után az ajtót.
    - Én sajnálom Léna. - mondja a földet bámulva.
    - Sajnálod.? Sajnálod.? Ohh dehogy sajnálod. Ha sajnálnád nem hagytam volna hogy így tudjam meg. Fél órája még azt mondtad hogy szeretsz és soha nem hazudnal nekem akkor ez mégis mi.? - üvöltöm a telefonnal a kezemben hadonászva.
    - Szeretlek is. Léna én szeretlek. De őt is. - könny cseppek folynak végig az arcán.
    - Őt is.? - nevetek gúnyosan.
    - Igen. - mondja és ismét le süti a szemét.
     - Szóval ez az egyetlen magyarázatod hogy mindkettőnket szeretsz.? - valamint földhöz kell vágnom nem bírom tovább.
    - Sajnálom. - a semmit mondó válasza még jobban fáj mintha azt modaná hogy nem szeret és hogy csak egy rossz döntés voltam. 
    - Mondj valamit. Magyarázkodj, hazudj. Hazudd hogy ez csak kitaláció. Mond hogy ez csak egy rossz vicc. Mondj valamit. Kérlek. - meg ragadom a függöny szélét és le tépem a helyéről de nem segit. Neki rontok és ököllel kezdem ütni a mellkasát.
    - Húzd az ujjára és legyetek boldogok, nem sokára úgy is szül neked egy gyereket. Végeztünk... Nem akarlak többé az életembe.. Nem akarlak többé látni és hallani sem... Tiszta szívemből gyűlöllek... Érted..?  Gyűlöllek.. - le húzom az ujjamról a gyűrűt és a kezébe adom. Nem szólok semmit mert már felesleges minden szó, fel kapom a táskám és ki sétálok a szobából. Nem tesz semmit csak hagyja hogy kisétáljak az életéből.
    - Sajnálom. - nézek Natra és a többiekre. Megölelek mindenkit el köszönök tőlük és ki rohanok a házból. Be ülök a kocsiba be indítom és el indulok. Nem tudom hova megyek, csak el innen.