Az Ötödik Léleklovas

6. Rész: Gyászos múlt

   Az őszi reggel napsugarai világították meg szobámat, ahogy a földön ébredtem rajzaim között, amiken hajnalig dolgozhattam. Nem figyeltem az időt, de már bőven világosodott, amikor a falnak támasztva hátam, rajzaimat elemezgetve pörgettem gondolataimat. Igyekeztem mindent papírra vetni, nehogy egy részlet is lemaradjon, ami fontos lehet, de hiába törtem a fejem órákon át, mégsem sikerült rájönnöm, mit jelenthetett az álom, ami akkor már két hete, minden éjjel gyötört.
   A kinti nyüzsgésre keltem reggel, ahol beszélgetés és patadobogások hangja törte meg a csendet. Ahogy felültem a padlón, fájdalmas arccal nyújtózkodni kezdtem, majd egy grimasz kíséretében túrtam szőke tincseimbe. Minden porcikám sajgott a szőnyegen alvástól.
   Megdörzsölve arcom a tegnapi történéseken gondolkodtam. Akárhogy győzködtem magam, még mindig rémisztő volt, amit éjjel az istállóban láttam: a kép az elmémbe égett, és színtisztán láttam magam előtt a rózsaszín fényben világító szempárt, ami engem figyelt.
   Az órámra pillantva, belefeledkezve gondolataimba pattantam fel, majd a szekrényemhez léptem, aminek kitárva ajtaját feltúrtam ruháimat.
   Sietnem kellett, hiszen Maya már rég az udvaron várt rám.

   Táskámat a vállamon átvetve rohantam ki az udvarra, ahol Maya órájára pillantgatva nézelődött. Még fésűvel a kezemben, sűrű bocsánatkérések közepette öleltem át, mire ő nevetve viszonozta. Érkezésem óta a legtöbb időmet vele töltöttem, és eközben nagyon jó barátok lettünk. Hamar egy hullámhosszra kerültünk, emiatt pedig megnyíltam neki úgy, ahogy hosszú ideje senkinek.
   -Hol jártál?-kérdezte vidáman, mintha fel sem tűnt volna a majdnem egy órás késésem.
   -Elaludtam kicsit.-húztam el a számat még mindig zihálva a futástól.-Mehetünk!-jeleztem, majd egyszerre indultunk el a kijárat felé.
   A szomszédos Silverglade faluba siettünk, hogy egy kicsit kiszabaduljunk a hétköznapokból. A környék lakosai mind oda jártak feltöltődni, így Mayával mi is hasonlóképp tettünk.
   Sűrűn töltöttük együtt szabadidőnket, amiért borzasztó hálás voltam neki. Őt nem érdekelte a múltam, csupán önmagam miatt szánta rám idejét. Hiányoztak az otthoni barátaim, de ők az utóbbi időben eltávolodtak tőlem, hiszen akárhogy próbálkoztak segíteni rajtam, én nem hagytam. Minden, amihez Darnell-nek is köze volt, fájdalmat okozott, így a végén már azt is félre tettem, ami a legfontosabbnak számított az életemben, hogy ne szenvedjek ennyire.
   Maya más volt, ő egy teljesen tiszta lapot nyújtott, én pedig úgy éreztem, erre volt a legnagyobb szükségem.
   Már éppen a kijárat felé közeledtünk, mikor Thomas szólt utánunk hirtelen.
   -Lányok, egy pillanatra!-kiáltotta, mire egyszerre fordultunk hátra. Thomas utol érve minket gondterhelten dörzsölte meg a homlokát.
   -Tudom, hogy szabadnapotok van, de nagyon fontos kérésem lenne.-nézett ránk komolyan, mire dermedten bámultunk rá, miközben sejtelmünk sem volt, hogy miről lehetett szó.
   -Moorland birtokleveleit keresem napok óta, de sajnos nem találom sehol. Nagyon fontos lenne, hogy meglegyenek.-magyarázta szomorúan, majd folytatta.-Nem emlékszem, hogy hova tehettem őket, viszont Mrs. Holdsworth szokta intézni a könyvelést, talán nála lehetnek. Nagyon sok dolgom van a mai napon, ezért kérlek, beugranátok hozzá, hogy megkérdezzétek?-nézett Mayára reménykedve. Meglepő volt aggodalma, emiatt pedig hirtelen szóhoz sem jutottam. Maya viszont, mint aki értette, miről van szó, egyből bólogatni kezdett.
   Sokatmondó pillantást vetett Thomasra.
   -Persze, átmegyek.-mondta megnyugtatóan, mire Thomas fellélegzett. Hálálkodva elköszönt, majd elindult az ellenkező irányba, hogy visszatérjen a munkájához.
   Maya felé fordulva kérdőn pillantottam rá.
   -Miről van szó?-kérdeztem ijedten, mire Maya megrázta a fejét.
   -Mr. Kembell történt.-közölte gúnyosan, majd folytatta.-Ne haragudj Lola, de ez nagyon fontos.-mondta sajnálkozva, mire én csak értetlenül álltam. Tudni akartam, mi zajlott körülöttem, mivel egyértelmű volt, hogy valami nem volt rendben.
   Eszembe jutottak az egy hónappal ezelőtti események, amik Justint és Thomast is egyaránt megviselték, és a mai napig sem tudtam, mi történhetett.
   -Segítek, de kérlek, avass be engem is!-néztem a szemébe komolyan, mire Maya elmosolyodott és hálásan pillantott rám.
   -Gyere! Meglátogatjuk Mrs. Holdsworth-öt, és közben mesélek.-mondta, majd elindult a kijárat felé, én pedig követtem, és egyszerre léptünk ki a kapun.
   Mrs. Holdsworth szerencsére közel, közvetlenül a lovarda mellett lakott egy régi, tanyasi házban.
   -Mr. Kembell a G.E.D. alapítója, és szemet vetett Moorland földjeire.-kezdett bele Maya a történetbe, miközben gyűlölködő pillantással meredt előre.
   -Eponában kezdték a pusztítást, és egyre inkább terjeszkednek Silverglade felé. Most Moorland az új célpont.-mondta, majd ökölbe szorította a kezét.
   -Mit csinálnak?-kérdeztem érdeklődve, de Maya megrázta a fejét.
   -Mit nem? A legszebb területeinket dózerolják le, hogy luxus apartmanokat építsenek a helyükre. Felháborító, hogy most már Moorlandre is fáj a foguk.-mesélte ingerülten.-Thomas védeni próbálja a földjeit, ezért kellenek neki a birtoklevelek. Azok nélkül elveszít mindent.-mondta, miközben ráeszméltem, hogy komoly problémával álltunk szemben.
   -Tehát ez történt egy hónappal ezelőtt?-kérdeztem, mire Maya gúnyos mosollyal az arcán fújtatott.
   -Valahogy bizonyítanunk kell, hogy Thomas az örökös.-mondta aggódó tekintettel, majd felém pillantott. -Nem hagyhatjuk annyiban, Lola! Ez az otthonom, nem kaparinthatják meg.

   Mrs. Holdsworth házához érve csodás látvány tárult elénk. Gyönyörű, virágos kertbe vezető, köves ösvényen lehetett feljutni a házig, ami a régi idők emlékét őrizte. Roskadozó fa kerítés vette körbe, és hatalmas akácfák sorakoztak az udvarban, melyekről lassan hullottak fehér terméseik.
   Többször sétáltam már el erre, és mindig lenyűgözött szépsége. Maya előre lépett, hogy csengessen, mikor Mrs. Holdsworth bukkant fel a kert hátsó részében. Éppen a virágokat öntözte, ezért bőszen integetni kezdtünk, hogy észre vegyen minket. Felénk pillantva elmosolyodott, majd komótosan elindult a kapu felé.
   -Szervusztok, drágáim! Miben segíthetek?-kérdezte remegő, kedves hangján, miközben beinvitált minket az udvarba.
   -Elnézést a zavarásért, Mrs. Holdsworth, de fontos dolog miatt jöttünk.-kezdett bele Maya, majd leült az egyik fa padra. Követtem példáját, mire Mrs. Holdsworth is helyet foglalt velünk szemben.
   -Thomas küldött minket. Moorland birtokleveleit keresi, és valószínűleg Önnél lehetnek. Tud nekünk segíteni ebben?-kérdezte Maya, mire Mrs. Holdsworth elgondolkodva oldalra nézett.
   -Sajnálom, lányok. Évekkel ezelőtt átküldtem az összes iratot Catherine édesapjának.-mondta szomorúan, mire Maya szeme felcsillant.
   -Jaspernél vannak?-kérdezte izgatottan, én pedig nem győztem kapkodni a fejem kettejük között.
   -Mikor Catherine meghalt, Thomas nem volt hajlandó a papírmunkával foglalkozni, ezért minden hozzám került, én viszont tovább küldtem Jaspernek.-mesélte, miközben értetlenül böktem oldalba Mayát, akinek végre feltűnt zavarodottságom.
   -Catherine Justin édesanyja volt. Meghalt szülés közben.-suttogta nekem, mire görcsbe rándult a gyomrom a felismerés következtében.
   -Sajnos Jasper Thomast hibáztatja lánya haláláért, és Justin születése óta viszály van köztük. Immáron huszonhat éve tart.-mesélte fejét ingatva.
   Szomorúan bólintottam, miközben visszaemlékeztem az első találkozásomra Thomassal. Most már értettem, miben nyilvánult meg furcsa viselkedése. A fájdalom és a gyász, amit akkor éreztem rajta, erre vezethető vissza. Ez egy olyan tragédia, amihez huszonhat év is kevés, hogy az ember feldolgozza. Thomas a társát, Justin pedig az édesanyját vesztette el.
   -Köszönjük, Mrs. Holdsworth! Nem is zavarjuk tovább.-búcsúzott Maya, miközben felállt, hogy induljunk.
   Miután kiléptünk a kapun, szomorúan pillantottunk egymásra.
   -Azt hiszem, el kellene látogatnunk Jasperhez.-ajánlotta, mire egyetértően bólintottam.

   A Pinta erőd felé vezető út egy telken halad keresztül, ami Jasper farmjaként is ismeretes. Ahogy közeledtünk, Mayával lassítottunk lépteinken. Barátságtalan, régi, roskadozó épületek, és elhanyagolt, gazzal benőtt karámok fogadtak bennünket.
   Egy tábla mellett haladtunk el, amire a "Magánterület. Illetékteleneknek belépni tilos!" feliratot vésték. Egy porcikám sem kívánta, hogy tovább menjünk, viszont fontos volt, hogy megszerezzük Thomas papírjait.
   A kifejezetten hátborzongató főépület ajtajához érve hezitáltunk ugyan, de végül óvatosan bekopogtunk rajta.
   -Mit akarsz?-hallatszott egy morcos, rekedtes hang belülről.
   -Jó napot! Maya Dew vagyok. A Moorland lovardában dolgozom. A segítségét szeretnénk kérni.-szólalt meg Maya elsőként, mire nem kaptunk választ.
   Egy rövid szünet után én is próbálkoztam.
   -Üdvözlöm, uram! Kérem, fontos dolog miatt jöttünk!-szóltam be az ajtón keresztül, mire mormogást hallottunk.
   -Moorlandiekkel nem állok szóba. Kotródjatok innét!-rivallt ránk gonoszan, de nem tágítottunk.
   -Catherine miatt jöttünk.-mondta Maya félve, mire egy rövid szünet után résnyire nyílt az ajtó. Egy ráncos, alacsony, morcos kinézetű bácsi pillantott ki rajta, ahogy kelletlenül méregetett minket.
   -Mi van vele?-kérdezte undorodó tekintettel. Visszatartott lélegzettel néztem Mayára, aki talpraesetten folytatta.
   -Moorland birtokleveleit keressük.-jelentette ki határozottan.
   -Ehhez mi köze a lányomnak?-kérdezte Jasper háborodottan.
   -Máskülönben nem nyitott volna nekünk ajtót.-jegyezte meg Maya bátran, mire döbbenten hátráltam egy lépést. Lehet, hogy Maya nem érezte szavainak súlyát, én viszont a legrosszabbat feltételezve húzódtam arrébb.
   -Mit képzeltek magatokról? Ide jöttök háborgatni, és még van képetek Catherine nevét a szátokra venni?-kiabálta, miközben kitárva az ajtót kilépett rajta. Egy pillanat alatt megfagyott bennem a vér, szívem pedig a fülemben dobogott.
   -Elnézést modortalanságunkért, de nem jöttünk volna, ha nem lenne fontos. Csak Moorland birtokleveleiért jöttünk, és már itt sem vagyunk.-szabadkozott Maya, mire Jasper vörös fejjel ordítani kezdett.
   -Tűnjetek innen! Számomra halott az összes.-közölte, becsapva az ajtót az orrunk előtt.
   -Ez egész jól ment.-mondta Maya, mire hitetlenkedve néztem rá. 

   Milyen lett volna, ha nem megy jól?