Az Ötödik Léleklovas

10. Rész: Magányos bonyodalom

   A szobám padlóján ébredtem, miközben a fejem lüktetve jelezte az ütés helyét, amit korábban rá mértek. Óvatosan oda nyúltam, hogy megtapogassam, de egy duzzanaton kívül szerencsére semmi komolyabbat nem éreztem. Résnyire nyitva a szemem néztem körbe. Már bőven besötétedett, ahogy lassan felülve próbáltam összeszedni az emlékeimet. Ijedten eszméltem rá, hogy valaki leütött, és a szobámban ébredtem.
   -Midnightcharm.-suttogtam rémülten, felpattanva a földről, de ahogy hirtelen talpra ugrottam, megszédülve az ajtómnak zuhantam. A kilincsen támaszkodva próbáltam megtartani magam, nehogy megint összeessek. Nagyobb volt az ütés, mint gondoltam.
   Amikor kitisztult a fejem, az ajtót kinyitva rögtön az istálló felé vettem az irányt. Az udvarra érkezve viszont ijedten tapasztaltam, hogy az teljesen kiürült, és valahol a hajnali órák elején tarthattunk.
   Szélesre tárva az istállók ajtaját siettem be, és egyből Midnightcharm boxának irányába indultam, ami előtt megállva dermedten bámultam az üres és érintetlen helyét.
   Hirtelen pánik kezdett hatalmába keríteni, és legszívesebben teli tüdőből ordítottam volna. Ökölbe szorítva a a kezem a box ajtajába rúgtam, majd térdemre zuhanva zokogni kezdtem.
   Fejemen az ütés helye még mindig lüktetett, miközben legbelül apró darabokra törtem. Éreztem, hogy nem lesz a helyén, valahogy tudtam, mintha előre jelezte volna nekem.
   Fogalmam sincs, meddig térdelhettem a box előtt, de már világosodott, mikor hátamat az egyik szénabálának támasztva próbáltam megnyugodni.
   Először Justin, aztán Maya, most pedig Midnightcharm. Nem hagyhattam, hogy más is legyen a listán.

   Egy erős rúgásra riadtam, ahogy a hátamat a szénabálának döntve találtam magamat az istálló padlóján. Elalhattam valamikor a hajnali órákban.
   Felpillantva Loretta állt fölöttem, karba tett kézzel, szokásához híven kifogástalan külsővel. Ahogy megemeltem a fejem, az erős lüktetés visszatért, mire felszisszenve nyúltam a sérült részhez. Loretta megvető pillantással méregetett, miközben látszólag nem értette a kialakult helyzetet.
   -Biztosan jó buli lehetett, de legközelebb lehetőleg találd meg a szobádat! Ez egy munkahely.-kezdett bele szokásos, flegma stílusában, mire mélyet sóhajtva próbáltam nyugodt maradni.
   -Hagyjuk ezt most, Loretta!-kértem őt, miközben lüktető halántékomat masszíroztam. Ahogy a fejem fokozatosan tisztult, úgy jöttek vissza az emlékek, mire ijedten kihajolva Loretta mögé pillantottam, de csalódottan tapasztaltam, hogy Midnightcharm boxa továbbra is üresen állt.
   Követve tekintetemet ő is hátra nézett, majd kérdőn fordult vissza.
   -Hová tüntetted ezt a gebét?-kérdezte gúnyosan. Szememet forgatva próbáltam talpra állni, miközben igyekeztem úrrá lenni indulataimon.
   -Midnightcharm a neve.-vágtam vissza ingerülten, mire Loretta, fújtatva lépett közelebb.
   -Trágya szedő fruska létedre van merszed így kioktatni engem?-húzta magabiztos mosolyra a száját, mint aki direkt provokált, én pedig végképp kezdtem elveszíteni a türelmem. 
   -Tudod, a helyedben elgondolkodnék, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy senki sem tud elviselni téged.-léptem hozzá közelebb vitára készen, mire Loretta tátva maradt szájjal meredt vissza rám, majd veszekedésre készen lökött egyet a vállamon.
   -Vigyázz, mert még egy ilyen, és kirakatlak innen!-fenyegetett, de én gúnyosan felnevettem.
   -Ne kímélj!-álltam elébe.
   Loretta szemei szikrákat szórtak, miközben szinte majd felrobbant. Megállás nélkül szidtuk egymást, miközben heves szóváltásunk már személyeskedéssé kezdett válni. Ez a veszekedés az érkezésem óta érett, és a sok felgyülemlett feszültséget most zúdítottuk egymásra. Nálam betelt a pohár, Loretta pedig jó ideje várhatott a pillanatra, hogy felcsattanjak.
   -Nem értem, mit keresel itt egyáltalán. Húzz vissza a nagyvárosi életedbe, senki sem hívott ide!-kiabálta Loretta, mire mély levegőt véve oda szúrtam, ahol a legjobban fájt neki.
   -Sajnálom, hogy úgy loholsz Justin után, mint egy hűséges kiskutya, de ő emberszámba sem vesz. Tudod, még a legalja réteget is előrébb helyezi nálad.-vágtam vissza, mire döbbenten, elkerekedett szemekkel nézett rám.
   Nyílt titok volt, hogy Loretta rajongott Justinért, és mindent megtett, hogy a közelébe férkőzhessen, Justint viszont ez egy csöppet sem érdekelte.
   Egy ideje észre vettem, ahogy figyelte őt, és a féltékeny tekintetét, amikor más társaságában látta. Tudtam, hogy utálata irányomba abból is adódott, hogy én megkaptam azt a figyelmet Justintól, amire Loretta is áhítozott. Gonosz húzás volt, de már nem volt visszaút. Kimondtam, és abban a pillanatban meg is bántam, és hiába vártam, nem éreztem kielégülést, sőt, egyből megszólalt a lelkiismeretem.
   -Menj a pokolba!-mondta elcsukló hangon, majd hátat fordítva ott hagyott az istálló közepén.
   Az emberek, akik épp a dolgukat végezték volna, lefagyva álltak, és mindannyian engem figyeltek. Mikor feléjük pillantottam, elkapták tekintetüket, mintha mi sem történt volna, és folytatták a munkát ott, ahol abba hagyták.
   A rosszullét kerülgetett, miközben szívem a torkomban dobogott idegességemben, majd félre rúgva egy vödröt én is a kijárat felé vettem az irányt.

   A szobámban ülve gondolataimba merültem, és egy pillanatra sem sikerült megnyugodnom. Bántottak Loretta szavai, de mégis bűntudatot éreztem, amiért így beszéltem vele. A viselkedése ellenére nem ezt érdemelte. Mardosott, ahogy felidéztem veszekedésünk pillanatait, és azt kívántam, bárcsak visszapörgethettem volna az időt.
   A tehetetlenség és magány érzése kezdett felemészteni, miközben kicsúszott a kezemből az irányítás, és sehogy sem tudtam visszaszerezni azt. Én, aki állandóan kontroll alatt tartottam mindent, most teljesen elvesztem.
   Thomas a történtekre való tekintettel szabadnapot adott, Midnight eltűnését pedig jelentette a rendőrségen. Felettébb sajnáltam, mikor meséltem neki, hiszen így is rengeteg problémája volt. Nem tudtam rajta segíteni, és ez borzasztóan idegesített.
   Justinról továbbra is hallgattam, hiszen hiába csalódtam Mayában, még mindig a barátom volt, és úgy éreztem, megérdemelte a bizalmam.
   Az ágyamon ülve gondterhelten túrtam szőke tincseim közé. Pár perccel ezelőtt beszéltem a családommal, akik semmit sem sejtettek az itt zajló dolgokról. Rossz érzés volt hazudni nekik, hogy minden rendben, holott az életem éppen darabokra készült hullani.
   Felpillantva mély levegőt vettem, majd bólintottam. Ideje volt össze szedni magamat. Felállva a pulcsimért nyúltam, mire becsapva magam mögött az ajtót leviharzottam a lépcsőn.