Az Ötödik Léleklovas

23. Rész: Elveszett bizalom

-Haza?-böktem ki rövid hallgatás után, mire Justin meglepetten kapkodta fejét köztem és nagyapja között.
-Ez mit jelent? Elbuktam volna?-estem kétségbe.-Mit mondok majd, hova tűntem? Nem tudok egyik pillanatról a másikra újraindítani mindent.-pörgettem végig lehetőségeimet, miközben zihálva kezdtem levegő után kapkodni.
Az utóbbi időben sokszor értek ehhez hasonló rohamok. Először rémisztő volt, majd fokozatosan hozzászoktam, és viszonylag hamar megtanultam kezelni és együtt élni velük.
-Úgy volt, hogy én megyek, hiszen bizonyítottam.-szólalt meg hirtelen Justin ingerülten, miközben én mély lélegzeteket véve igyekeztem nyugtatni magam. Hangjából őszinte csalódottság és szomorúság érződött.
-Az Ötödik erősebb. Ha bizonyítja hűségét, legyőzhetetlenek leszünk.-magyarázta Mr. Sands jelentőségteljes pillantással méregetve.
-Hogyan bizonyítsam?-kérdeztem, miután valamelyest sikerült normalizálni vérnyomásom és légzésem.
-A terv része, hogy beépülsz a druidák közé. Információkat kell gyűjtened, amiket továbbítasz nekünk. El kell hinniük, hogy az ő oldalukon állsz. Ha már elnyerted bizalmukat, belülről bomlasztjuk őket szét.-mondta, miközben lassan lépkedett fel, s alá, fokozatosan közeledve felénk.
-Számíthatunk rád, Ötödik?-tette fel hirtelen a mindent eldöntő kérdést, mire Justin felé pillantottam, aki orrnyergét dörzsölgetve, fejét ingatva bosszankodott mellettem.
-Van más választásom?-kapkodtam a fejem kettejük között dilemmázva, miközben környezetem megállás nélkül forgott körülöttem.
-Nos?-sürgetett Mr. Sands türelmét vesztve, majd végül lehunyva szemem bólintottam.
-Elfogadom.-feleltem magabiztosan.

-Nem hiszem el, hogy elfogadtad!-rivallt rám Justin zaklatottan, miután Mr. Sands elégedetten távozott a megbeszélésről, magunkra hagyva minket.
A korlátnak támaszkodva figyeltük a tenger lassú hullámzását, miközben a lágy, éjszakai szellő dermesztőn simított végig bőrünkön. Justin dühös arckifejezéssel meredt maga elé, idegesen dobolva a korláton ujjaival.
-Nem volt más választásom.-magyaráztam higgadtságot tettetve, de legbelül épp megsemmisülni készültem.
-Nekem kellett volna mennem. Ez az én feladatom volt.-sziszegte dühösen.-Nem bízik bennem.-hajtotta fejét karjaira csalódottan, miközben szomorúan figyeltem őt.-Egyáltalán hogy kerülsz ide? Minek jöttél?-fordult felém számonkérőn.
-Nem sokkal utánad érkeztem. Darko keresett meg.-feleltem, miközben a tenger morajlását figyeltem, uralkodva indulataimon.
-Darko? Mit akart tőled?-kérdezte zavarodottan.
-Ismered őt?-kérdeztem vissza, mire furcsállva a kialakult helyzetet biccentett.
-Ő képzett ki.-közölte szűkszavúan, mintha evidens lenne, de én teljesen ledöbbenve pillantottam rá. Ajkamba harapva mérlegeltem a hallottakat, miközben azon rágódtam, vajon mennyi mindent tudhatott rólunk és a múltunkról.
-Náluk volt Midnightcharm.-szólaltam meg rövid hallgatás után, főleg, hogy tereljem a témát.-Muszáj volt utána jönnöm.-magyaráztam szomorúan, miközben Justin fejét ingatva fürkészett, tekintetéből pedig színtiszta csalódottság sugárzott.
-Hatalmas hibát követtél el. Nem lenne szabad itt lenned.-vetette oda lekezelően, mire éreztem, ahogy fokozatosan kezdett elönteni a méreg.
-Szerintem ezt én is el tudom dönteni, nincs szükségem a véleményedre.-szúrtam vissza, mire gúnyosan felnevetett. Egy hajszál választott el attól, hogy felpofozzam.
-Nem tudod, mibe keveredtél. Nem tartozol ide.-magyarázta idegesen, vitára készen.
-Te ide tartozol? Tudod egyáltalán, mik ők, hogy mi folyik itt?-emeltem fel a hangom bosszúsan. Ennyit a higgadtságról.
-Mr. Sands a nagyapám, és Sabine volt az, aki utat nyitott előttem. Neki köszönhetem, hogy rátaláltam az igazi családomra.-magyarázta határozottan, miközben döbbenten néztem rá.
-Hallod egyáltalán, miket mondasz?-kérdeztem hitetlenkedve.
Justin ekkor idegesen lökte el magát a korláttól, majd az ellenkező irányba indult, mire szememet forgatva fordultam utána.
-Ez nem te vagy, Justin. Vedd már észre!-kiabáltam, mikor hirtelen megtorpant. Kezeit ökölbe szorította, majd megpördülve, felém emelte kézfejét, amiből élénk vörös szikrák szöktek ki.
-Ez hogy lehet?-csúszott ki a számon rémületemben, mire ijedten hátrálni kezdtem.
-Nem is ismersz. Sosem ismertél. Hogyan tudhatnád, ki vagyok valójában?-kérdezte ingerülten, karját továbbra is felém tartva.
A szikrák szakadatlanul pattantak ki belőle, az energia pedig egyre csak fokozódott. Darkora emlékeztetett ereje, hiszen a tengerparton hasonlóképp támadt Alexre. Lélegzet-visszafojtva vártam, miközben egész testemben remegve ráztam meg a fejemet a legrosszabbra számítva.
Justin végül lehunyva szemeit, óvatosan engedte le karját, én pedig fellélegezve, aggódó tekintettel fürkésztem őt a megfelelő szavak után kutatva.
-Mi történt veled?-kérdeztem rövid hallgatás után, de nem mertem közelebb lépni, hiszen nem tudtam, mire számíthattam tőle.
-Azt mondták, a véremben van. Beadták a szérumot, hogy olyanná váljak, mint ők. Saga pedig...-csuklott el a hangja, mire neve hallatán ledermedtem, gyomrom pedig görcsbe rándult, ahogy újra és újra lepergett előttem, mi történt vele... vagyis, amit tettem vele.
-Saga elment. Nem bírta a kezelést.-mondta ki végre, majd arcát megdörzsölve lépett közelebb.
Fellélegezve eszméltem rá, hogy nem tudott róla. Hirtelen megkönnyebbülés töltött el, miközben gyötrő bűntudat kezdett hatalmába keríteni, hiszen tudtam, hogy el kellett volna mondanom neki az igazat, de akkor viszont soha többé nem állt volna velem szóba. Ellenem fordult volna, gyűlölt volna, ezt pedig képtelen lettem volna elviselni. Sosem voltam híve a hazugságnak, de ebben az esetben nem láttam más kiutat. Nem tudhatta meg az igazságot, még biztosan nem.
-Sajnálom. Tudom, hogy Saga sokat jelentett neked.-szólaltam meg végre, de minden egyes kiejtett szavam fájdalmas volt, annyira, hogy legszívesebben bokán rúgtam volna magam. Justin bólintva felelt, majd hirtelen felpillantott.
-Midnightcharm...-kezdett bele, de megakadt.
-Ő jól van. Befogadta a szérumot.-nyugtattam meg, mire Justin biccentve, szó nélkül foglalt helyet az egyik lépcsősor szélén. Követve őt én is hasonlóképp tettem, és egymás mellett ülve jó darabig csak hallgattunk, miközben gondolatainkba merülve pásztáztuk az elénk táruló környéket.
-Te is megkaptad a szert?-kérdezte, mire válaszképp megráztam a fejem. Fogalmam sem volt, mit mondhattam volna erre, hiszen nem akartam, hogy tudja az igazságot, hogy pontosan azok közé tartoztam, akik ellen harcoltunk, és akik ellen ő is harcolt volna. Szerencsére nem firtatta, és inkább csendben maradt.
Az eget ezernyi csillag borította felettünk, miközben csupán a tenger lágy morajlása hallatszott, Justin szavaival küzdve a fejemben. Valahol megértettem csalódottságát és döntésének mibenlétét, hiszen elveszett volt, és amíg én hazatérhettem, addig ő maradásra kényszerült, és további megpróbáltatásokat kellett kiállnia. Elvesztette Saga-t, elhagyta otthonát, és rengeteget veszített nagyapja kegyeiért, emiatt pedig tiszta szívemből sajnáltam őt.
-Amikor megláttalak, azt hittem, elraboltak, vagy bántottak, hogy zsarolhassanak.-szólalt meg hirtelen, megtörve a csendet.-Nem gondoltam volna, hogy közénk tartozol.-mondta, mire halványan elmosolyodtam.
-Hidd el, még én sem igazán fogtam fel!-feleltem, majd az égre emeltem tekintetem.
Magamba szívtam a sós, tengeri levegőt, majd lehunyva szemeimet emlékeztem vissza azokra az időkre, amikor úgy hittem, a legmélyebb szakadék alján voltam, pedig minden a legnagyobb rendben volt.