Az Ötödik Léleklovas

37. Rész: Egy új fejezet

   -Lola!-lépett közelebb Darko, de ellökve őt fojtottam bele a szót. A harag csak gyűlt bennem, és egyre jobban kezdett elhatalmasodni rajtam.
   -Elég! Az életemet dobtam el érted. Mit akarsz még elvenni tőlem?-kiabáltam az erőmmel küzdve, ami minduntalan a felszínre akart törni.
   -Hadd magyarázzam meg!-kérlelt, de Katja közbe szólt.
   -Nincs köztünk helyed, Ötödik.-lépett előre magabiztosan.-Itt az ideje egy új fejezetet kezdeni.-pillantott félig hátra Jessicáékra, akik karba tett kézzel fürkésztek minket.
   Támadásra készen emelte kezét Katja, mikor Darko félig elém állva szállt szembe vele, de Sabine egyetlen ütéssel hátratántorította.
   -Az igazság győz.-szólalt meg Katja, majd nevetve hunyta le szemeit, mikor halvány, fehér fény töltötte be a levegőt körülötte, megvilágítva a környezetet.
   -Ezt nem teheted!-kiáltotta Darko, de hangja furcsán távolinak hangzott.
   Hangos zúgás csapta meg egyszerre a fülemet, miközben pulzusom hevesen vert, és szinte kiugrott mellkasomból. Éreztem, ahogy az energia átjárja testem, és már nem tartottam vissza. Már nem volt miért visszatartanom. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy kijuthassak innen. Egy pillanatra lehunyva szemeimet gondoltam át mindent, ami idáig vezetett. Hosszú perceknek éreztem, de csak néhány másodpercbe telt. Akkor megállt minden, a környezet elhalkult, ami sötétbe és némaságba burkolózott.
   Egyedül voltam.
   -Miért pont én?-kérdeztem, de a nagy ürességben elveszett a hangom.-Mutass utat! Kérlek!-küszködtem könnyeimmel, de választ nem kaptam. Fogalmam sem volt, kihez intéztem szavaimat, de titkon reméltem, hogy valaki válaszol, pedig pontosan tudtam, hogy senki sem hallott engem.
   Mint a vihar előtti csend, úgy telepedett rám a nyugalom és béke, amit már jó ideje nem éreztem, és akkor úgy tűnt, minden rendben volt, viszont az energia egyszer csak felszínre tört, és visszazökkenve a valóságba ismét a leharcolt tárgyalóban voltam, Darkoval és Jessicáékkal velem szemben. Már bőven nem számított semmi és senki számomra, hiszen a csalódás és kiábrándultság érzése olyan fájdalommal járt, ami szavakkal leírhatatlan, így átengedtem magam az energiának, ami hatalmas csapással tört ki belőlem, elsöpörve mindent körülöttem.
   Tudtam jól, hogy ezzel nem csak Katja-nak és a többieknek ártok, hanem Darkonak is, talán olyan sebeket ejtve, amik sosem gyógyulnak be. Az árulása olyan mélyen vágott belém, hogy a csapás, amit rá mértem, a töredékével sem ért fel annak, amit nekem okozott. A villámok végigsöpörtek a termen, miközben felperzselte a padlót és a falakat, porrá zúzva mindent körülöttem.
   Vártam, hogy fájjon, hogy szenvedjek, de nem éreztem semmit, csak az ürességet, ami teljes mértékig átvette az uralmat felettem. Lehunyva a szemeimet rogytam a földre, térdeimen támaszkodva, miközben a könnyek szakadatlanul folytak arcomról.
   Egyszerre forróság járta át a testem, mire ismét felpillantva gomolygó füstfelhő fogadott, és hatalmas lángok csaptak fel körülöttem. Ijedten pattantam fel, majd az ajtó felé sietve még egy másodperc erejéig visszafordultam. Darko, Katja, Sabine és Jessica is valahol a teremben voltak, de sehol sem láttam őket.
   Szívem hevesen vert, miközben zihálva siettem ki a folyosóra, ami feketén, teljesen szétégve adott utat, én pedig átvágva az olvadt berendezésen az alagsor felé siettem. Még hallottam, amint az egykori tárgyaló hangos zörejek közepette omlott össze, hatalmas csattanással, ami szinte a csontomig hatolt.
   A füstfelhő és hulló pernyék közepette rohantam előre, mit sem törődve a fejvesztve siető őrökkel, akik kapkodva igyekeztek megfékezni a rombolást. Kettesével szedve a lépcsőfokokat haladtam lefelé, majd benyitva az alagsori részlegre egy pillanatra megálltam.
   Összeszedve gondolataimat pásztáztam végig a dohos, sötét, elhagyatott folyosórendszert. Mr. Sands eltűnése óta hetek teltek el. Ha mindvégig a komplexumban volt, egy olyan helyre zárhatta el Katja, ahol senki sem keresné. Lassan lépkedve haladtam előre, felmérve a helyszínt, majd a folyosó végén, egy sötét részre érve álltam meg egy több ízben lezárt ajtó előtt. A rozsdától kopott, leharcolt bejárat láncokkal és deszkákkal volt torlaszolva. Meglökve mozdulatlan maradt, mire egy határozott rúgással lazítottam a szorításon, majd egy utolsó lökés hatására kitárult, a láncok és deszkák pedig csörögve a hullottak a földre.
   Az arcomba szálló porfelhőt elhessegetve léptem beljebb, fokozatosan szoktatva szemem a sötétséghez. Megemelve kezem halvány szikrák szökkentek ki belőle, fényt adva, bevilágítva a teret. Vastag porréteg fedte a padlót, ami felett pókhálók lógtak a plafonról, szemközt pedig a hiányos vakolat miatt láthatóvá vált téglák hézagosan fedték a falat. Torkom köszörülve fordultam körbe, mikor egy gyenge, halk hangot hallottam magam mögül.
   -Lola...-szólalt meg rekedteden, mikor felé fordulva Justin arcát világítottam meg.
   Ijedten hajoltam le hozzá, felmérve állapotát. Teste egészét zúzódások tarkították, bőre pedig feketén éktelenkedett az alvadt vértől. Arca egy része feldagadva, lilás árnyalatban húzódott.
   Könnyes szemekkel fürkésztem, miközben szakadozottan lélegezve hunyta le szemeit.
   -Katja...-kezdett bele, de csitítva fojtottam belé a szót.
   -Tudom. Ne erőltesd magad! Kiviszlek innen.-karoltam át, mikor halk zörej csapta meg a fülem.
   A hang irányába fordulva Mr. Sands-ot pillantottam meg, aki hátát félig a falnak támasztva figyelt minket.
   -Ötödik! Tudtam, hogy ránk találsz.-szólalt meg rekedtes hangon. Gyengén és sérültnek látni bizarr volt, mint amikor egy megdönthetetlen hatalom hullik darabokra.
   -Katja ellenünk fordult.-magyaráztam, miközben Justint segítettem lábra állni, de ő erőtlenül dőlt a vállamra. Nyögve emeltem meg, hogy valamelyest könnyítsek a rá nehezedő súlyon.
   -Megkapja a méltó büntetését, amint kijutok innen.-fürkészett Mr. Sands sötét szemeivel.-Ötödik!-szólított, mire felé fordulva, értetlenül hallgattam.-Ki kell vinned Justint!-utasított, majd zavartan vártam, hogy folytassa.-Meg fogják ölni. Nekem nem tudnak ártani, ő viszont veszélyben van.-hajolt felénk, keresve a szemkontaktust.
   Bólintva vettem tudomásul kérését, majd az ajtó felé indulva egy pillanatra megtorpantam, és kérdőn néztem vissza rá.
   -Jól leszek. Kell egy kis idő, de hamarosan visszanyerem az erőmet.-nyugtatott meg, mintha olvasott volna a fejemben.
   Szám szélét rágva, vacillálva hallgattam, miközben Justint tartottam. Félve nyitottam szóra a számat, míg éreztem, ahogy a pulzusom az egekbe szökött. Volt még valami, ami motoszkált bennem, és nem hagyott nyugodni.
   -Darko.-kezdtem bele bizonytalanul.-Azt mondták, azért száműzte, mert nem végezte el a küldetését. Nem volt képes megölni engem.-magyaráztam, mire Mr. Sands bólintott.
   -Így igaz. Hazugsága árulásnak számított. Már nem tudtam bízni benne, legalábbis az emberi részében.-sóhajtott fel fáradtan, hátát ismét a falnak döntve.-Viszont én meg arra voltam képtelen, hogy távol tartsam.-mondta, mire szavai szíven ütöttek.
   Az érzelmek, amik hirtelen végigfutottak arcán, egy teljesen más személyt láttattak. Láttam a fájdalmát, a szenvedést. Láttam mindent, amivel küzdött. Fejemet rázva léptem felé.
   -Nem értem.-kerestem vele a szemkontaktust, mire a fal felé fordulva kapta el tekintetét.
   -Darko egy száműzött harcos és egy halandó ember sarjaként jött világra.-folytatta rövid hallgatás után, mintha mérlegelte volna, miként kezdjen bele.-A világunkban büntetendő az efféle viszony, ezért kivégzésük után én magam menekítettem ki Darko-t, akit a kezdetektől fogva harcosként neveltem, hogy egy nap átvehesse tőlem a stafétát. Ritka erővel rendelkezik, ami kivételesnek számít az ő "fajtájánál". Épp ezért ragaszkodtam hozzá annyira. Hűsége mindenek felett álló, viszont a rossz döntések meghozatalához még jobban értett.-magyarázta, majd ismét felém pillantva mért végig.-Senki sem hibátlan.-mondta, mire nagyot nyelve biccentettem.
   A gondolatok teljesen összekavarodtak fejemben, miközben érzelmeim villámként cikáztak végig testemben. Szembesülni Darko múltjával egy teljesen más megvilágításba helyezte a a történteket, viszont tette továbbra is megbocsáthatatlan volt.
-Vidd ki Justint! Jobbat érdemel ennél. Vidd el a fiamhoz!-kérlelt, mire Thomasra emlékezve hunytam le szemeimet.
   Szó nélkül fordultam ki, Justint támogatva és Mr. Sands-ot hátra hagyva, majd az emeletre érve dulakodás zaja csapta meg a fülemet. A folyosó végéről, ahol korábban a robbanás történt, őrök jelentek meg, akik meglátva engem, egy pillanatra megtorpantak.
   -Állj!-utasítottak, de én a kijárat felé indulva gyorsítottam lépteimen.
   -Justin!-szólítgattam, de ő félig ájultan kapaszkodott belém.-Térj magadhoz!-rántottam rajta, mire felnyögve szorította meg vállamat. Erőt véve magán indult meg ő is, miközben a szabadba érve, a délutáni nap sugaraiban igyekeztünk előre.
   A korlátnál megállva, a nyílt tengert fürkészve pörgettem gondolataimat, hogy merre tovább, miközben Justin, elengedve engem távolodott el tőlem.
   -Merre?-kérdezte bizonytalanul, mire ajkamba harapva, teljesen kétségbe esve igyekeztem keresni a kiutat.
   -Midnightcharm.-suttogtam szemeimet lehunyva.-Kérlek, segíts!-kérleltem abban bízva, hogy hallott engem, miközben az őrök egyre közelebb értek, mi pedig a komplexum szélén állva, menekülési út nélkül vártuk, hogy egy csoda folytán valahogy megússzuk ép bőrrel.
   -Lola!-szólított, mire felé pillantva, könnyes szemekkel fürkésztem arcát.-Nincs tovább, igaz?-kérdezte, mire beletörődve, lassan bólintottam, ő pedig összeszorítva szemeit túrt sötét tincsei közé.
   Justin az állapotában képtelen volt harcolni, én pedig még túlságosan gyenge voltam egy újabb csapás végrehajtásához. Mr. Sands az alagsorban regenerálódott, így hiába állt az oldalunkon, ha megvédeni nem tudott minket, az őrök pedig Katja utasításait követve ellenünk fordultak, semmi lehetőséget sem hagyva számunkra.
   -Sajnálom! Mindent sajnálok! Én csak...-mondta Justin felém fordulva, mire az ég felé pillantva igyekeztem visszatartani könnyeimet.
   -Nem kell, Justin!-szólaltam meg, félbe szakítva mondandóját.-Sose bánd a múltad!-mosolyodtam el bizonytalanul, mire kezemhez érve lassan ujjaimra kulcsolta övéit, és egymás mellett állva vártuk, hogy véget érjen.
   Egyszer csak nyerítés hangja és távoli paták dobogása csapta meg fülünket, mire felpillantva kitárult a kijárat ajtaja, és Midnightcharm jelent meg felénk vágtázva. Fekete szőre megcsillant a napfényben, miközben lilás erei pókhálószerűen dagadtak ki testén. Ereje teljében torpant meg az őrökhöz érve, mire ágaskodva, hangosan nyerítve terelte el figyelmüket. A szél bele-bele kapott hosszú sörényébe és farkába, magasztos külsőt kölcsönözve számára. Számat eltátva figyeltem, ahogy megkerülve a kisebb tömeget igyekezett felénk, majd közvetlenül előttünk megállva horkantott. Patáival dobbantva, türelmetlenül csapkodott fejével, miközben hátát felénk fordította, mintha sürgetni próbált volna minket.
   -Eljöttél.-suttogtam remegve, majd felé lépve lassan megérintettem. Egyszerre képek árasztották el fejemet, amiket Midnightcharm mutatott valamiképpen. Láttam, ahogy Darko elhurcolja, vagy amikor megkapta az első injekciót, és hatalmas fájdalmak közepette esik túl a roncsolás folyamatán, majd beletörődve sorsába, hónapokig egy sötét boxba zárva tengette napjait, kizárva engem, hiszen úgy hitte, én vagyok az egyetlen, aki képes volt segíteni rajta, de mégsem tettem meg.
   Szipogva pillantottam fel rá, miközben mélyet sóhajtva haraptam ajkamba.
   -Sosem hagytalak el. Mindig számíthatsz rám.-suttogtam neki, majd sörényébe kapaszkodva húztam fel magam a hátára. Elhelyezkedve olyan volt, mintha mindig is oda tartoztam volna, holott ezelőtt még sosem ültem rajta. Éreztem, ahogy apró szikrák pattannak végig bőrömön, cikázva testemen, forrósággal töltve belülről, miközben erőm fokozatosan tért vissza.
   Lepillantva Midnight teste körül rózsaszín fényben úszott a levegő, lágy melegséget árasztva. Egyesülve erőnk legyőzhetetlennek érződött, és olyan hatalmasnak éreztem magam, hogy képes lettem volna az egész létesítményt a tengerbe dönteni.
   -Visszatértél, Léleklovam.-simítottam végig nyakán, miközben horkantva fordította fejét Justin felé, aki a korláton támaszkodva, döbbent kifejezéssel figyelt minket. Felé nyújtva kezemet megragadta azt, majd magam mellé felhúzva, derekamat átkarolva helyezkedett el mögöttem, mire Midnight egy hangos nyerítés kíséretében indult meg az őrök felé.
   A szigetre érkezésem óta nem ültem lovon, de olyan volt, mintha sosem hagytam volna abba. Mindig ilyenkor tudatosul bennem, mennyire fontos szerepet játszik az életemben a lovaglás, és mekkora helyet foglal a szívemben, de mégis képes voltam eldobni magamtól, miközben az önsajnálatban elfeledkeztem foglalkozni a ténylegesen fontos dolgokkal.
   Midnight szavak nélkül is értette, hova tartottunk, miközben nyakába kapaszkodva vágtáztunk előre, kikerülve az őröket, akik vetődve ugrottak el előlünk, majd a perem felé igyekezve egyre közelebb kerültünk a tengerhez. Bizonytalanul pillantottam magunk elé, ahol a nyílt víz morajló hullámai vártak ránk, mikor Midnight fejét megrázva vonta magára a figyelmem. Üzent nekem, én pedig pontosan tudtam, mi volt a terv.
   Lehunyva szemeimet teljes mértékig Midnight-ra bíztam magam, miközben koncentrálva igyekeztem elérni az energiát, ami az egyetlen kiutat jelentette számunkra. A korláthoz érve Midnight a két hátsó lábáról elrugaszkodva zuhant a tenger felé, ami vészesen közeledett, mi pedig a hátán ülve kapaszkodtunk egymásba és sörényébe.
   -Lola!-kiáltotta mögülem Justin, szorosabban tartva derekam, mikor az energia egyszer csak kicsapott belőlünk, vakító fénnyel töltve a környezetet.
   A tenger ragyogó kék vizét aranyszínű homok váltotta fel, mire Midnight az oldalára dőlve esett a földre, mi pedig elengedve őt, mellette sodródva álltunk meg.