Az Ötödik Léleklovas

29. Rész: Féltett titkok

   Elizabeth mindig azt hangoztatta, hogy szembesülni valódi önmagaddal egy folyamat, ami által végül kiteljesedhetünk. Én örültem, ha az ép eszemet képes lehettem megtartani azok után, aminek átmentem.
   Ijesztő volt visszaemlékezni mindarra, amit előző éjszaka átéltem. Végre képes voltam tudatomat átirányítani, ami hatalmas előrelépést jelentett, hiszen erősebb lettem, az energia pedig szinte tombolt bennem, miközben könnyűszerrel irányítottam, ami ugyanakkor végtelenül meg is rémített. Tudtam jól, hogy valahol ez felemésztett engem, és fogalmam sem volt, mit tehettem volna ellene.
   Még aznap éjjel Alex és néhány druida Silverglade-be utaztak, akik alapos felderítés után bejutottak a kastélyba, ahonnan sikeresen kimenekítették Lindát, akire kimerülten, elzárva találtak rá az épület egyik szobájában. Még mindig tisztázatlan volt, kik álltak a háttérben, de egy biztos volt: nem a Dark Core keze volt a dologban.
   -Kérdezhetek valamit?-fordultam Elizabeth felé, aki velem szemben ülve várakozott Alexék érkezésére. Tekintetével az ablakot fürkészve bólintott, miközben mély levegőt vettem.
   -Ha tudtatok rólam, miért nem kerestetek meg?-kérdeztem, félve a választól, mire elgondolkodva pillantott felém, mintha a megfelelő szavakat kereste volna.
   -Nem minden fekete és fehér. Ez sokkal bonyolultabb, mint gondolod.-zárta volna le a témát, miközben ajkamba harapva tördeltem ujjaimat idegességemben.
   -Mégis mióta?-kérdeztem, majd megráztam a fejem.-Mármint, mióta tudtok rólam?-egészítettem ki, mire Elizabeth mélyet sóhajtott.
   -Születésed óta.-vallotta be, kerülve a szemkontaktust.
   -Akkor...-kezdtem volna bele a kínos részébe, küzdve a feltörő gyomorgörccsel, mikor Elizabeth félbe szakított.
   -Tudtunk az ügynökről, aki figyelt téged. Mindent tudunk.-húzta halvány, de magabiztos mosolyra a száját.
   Tehát ismerték a hátterem, és pontosan tudták, hogy Darko az orromnál fogva vezetett. Akkor hirtelen elöntött a méreg, de minden erőmmel azon voltam, hogy uralkodjak magamon. Az egész életem arról szólt, hogy megfigyelés alatt tartottak, és visszagondolva, kifejezetten hátborzongató volt a tudat.
   -Miért nem tettetek semmit?-kérdeztem felbátorodva, mire Elizabeth halkan felnevetett.
   -Nem szólhatunk bele a sors kezébe.-nézett mélyen a szemembe, miközben elakadt lélegzettel próbáltam értelmezni szavait.
   -Micsoda? Miről beszélsz?-kérdeztem teljesen összezavarodva.
   -Amint mondtam, nem minden fekete és fehér.-magyarázta határozottan.
   Fejemet rázva figyeltem Elizabeth-et, aki felállva az ablakhoz sétált, menekülve a beszélgetésünk elől, én viszont nem tágítottam.
   -Nem hagyhattuk, hogy a történelem megismételje önmagát.-közölte szűkszavúan, észrevéve feszültségem, miközben ökölbe zárva a kezeimet igyekeztem megfékezni indulataimat.
   A lassan szállóigévé vált mondatot nem először hallottam már, és kissé kezdtem besokallni, ugyanis fogalmam sem volt, mit jelenthetett. Annyira szerettem volna, ha adtak volna egy okot, bármilyen okot, amiért megérte volna felrúgni a tervet, és az oldalukra átállva harcolhattam volna, de egyre inkább úgy éreztem, hogy vesztésre álltam. Homlokomat dörzsölgetve hunytam le a szemeimet, miközben legbelül apró darabokra törtem.
   A bejárati ajtó ekkor hirtelen kitárult, és Alex lépett be rajta, nyomában Lindával, aki ziláltan, kifejezetten megviselt állapotban érkezett.
   Ahogy végignéztem rajta, nem tudtam eldönteni, miként vélekedjek róla. Karikás szemei kialvatlanságról árulkodtak, fekete haja tincsekben lógott, sápadt bőre pedig sötét volt és mélyen barázdált a megpróbáltatások következtében.
   Kifejezetten egzotikus külseje déli, esetleg keleti származást feltételezett. Elizabeth fellélegezve ölelte át, miközben viszonozva azt, tekintetével engem keresett, majd orrnyergére csúszott szemüvegét megigazítva hálásan pillantott rám.
   -Köszönöm.-mondta halkan, mire óvatosan biccentettem. Mindketten tudtuk, mire értette, hiszen azt, hogy most meg menekülhetett, jórészt nekem köszönhette.
   Ajkamba harapva sütöttem le a szemeimet, ahogy a szorító érzés mellkasomban arra emlékeztetett, hogy még bőven nem volt vége a történetnek.
   -A bárónő teljesen elzárkózik, nem tudtunk mit tenni. Nem hurcolhattuk el, hiszen semmi bizonyítékunk nincs ellene.-szólalt meg Alex, miután helyet foglalt, majd lábait lazán az asztalra helyezte. Fáradtan tette karba kezeit, miközben ásítva dőlt hátra a széken, ami recsegve jelezte, hogy hamarosan felmondja a szolgálatot.
   -A hatóságok sem állnának mellénk. Okkult gyülekezetként még mi ütnénk meg a bokánkat. A legjobb, ha annyiban hagyjuk. Linda kiszabadult, és ez a lényeg.-magyarázta Elizabeth megkönnyebbülve, helyet foglalva Alex mellett, kinek a szavain őrlődve, gondolataimból visszazökkenve pillantottam rájuk, válaszokra várva.
   -Annabelle Silverglade a volt uralkodói család tagja.-suttogta nekem Elizabeth, észre véve értetlenkedésem, miközben óvatosan bólintottam.
   -Ő lehetett az alak, akit a látomásomban láthattam?-kérdeztem, mire egyöntetűen bólintottak.
   -Minden bizonnyal.-felelte Elizabeth, majd aggódó tekintetét ismét Linda felé fordította, aki mellette ülve, nagyot nyelve igyekezett egyben maradni a megpróbáltatások után, amiken az elmúlt több, mint egy hónapban átment. Borzasztó kimerültnek és soványak tűnt, amit beesett arca csak tetézett.
   -A bárónő többször megfenyegetett, hogy ha eljár a szám, tesz róla, hogy még egyszer ne forduljon elő.-fakadt ki hirtelen. Hangjából ítélve valahol félúton lehetett a mérhetetlen düh és kétségbeesés között.-A sötét lovasok után kutattam, mikor rátaláltam egy kifejezetten érdekes dologra.-magyarázta, miközben bólogatva hallgattuk.
   -Miről van szó, Linda?-kérdezte Elizabeth, mire Linda mélyet sóhajtva folytatta.
   -A bárónő múltja sem makulátlan.-kezdett bele óvatosan.-Silverglade Birtok könyvtárában voltam épp, amikor egy anyakönyvi kivonat került a kezembe. Amit abban láttam, felülír mindent.-magyarázta gondterheltem.
   -A bárónő félrelépett.-egészítette ki Linda mondandóját Alex, mire döbbenetünkben egyszerre fordultunk felé Elizabeth-el.
   -Mit jelent mindez?-kérdeztem teljesen összezavarodva, mikor Linda bólintva vette át a szót Alextől.
   -Házasságon kívül szült. Hatalmas botrány volt belőle annak idején. Ezt magától a bárónőtől tudom személyesen.-akadt meg hirtelen Linda.-Amikor megkerestem őt, eleinte segítőkésznek tűnt, majd ahogy egyre többet derítettem ki, egy idő után ellenem fordult. Végül elzárt, mert védeni próbálta családja hírnevét.-magyarázta sötét tincseibe túrva.
   Tátott szájjal hallgattam őt, miközben egyszerűen hihetetlennek tartottam, hogy van olyan, aki a makulátlan presztízs érdekében odáig süllyedjen, hogy bezárva tartson egy személyt, megfosztva szabadságától.
   -Mit tudtál meg?-kérdezte Elizabeth, mire Linda megigazítva szemüvegét felpillantott.
   -Thomas Moorland.-ejtette ki a nevet, mire görcsbe rándult gyomorral fürkésztem Lindát, várva, hogy folytassa.-Adoptálták. Maga a bárónő adta örökbe a Moorland családnak. Saját rokonai kényszerítették rá.-harapott ajkába aggodalmasan.
   A csend, ami akkor ránk telepedett, hihetetlen nyomasztóan hatott. Mindenki gondolataiba merülve ült, míg én a maradék erőmet is összeszedve igyekeztem értelmezni a hallottakat.
   "A nagyapám nyomdokaiba lépek."-visszhangoztak fejemben Justin szavai. Tehát a bárónő és Mr. Sands afférjából született Thomas, ezt az információt pedig minden bizonnyal csupán egy személy tudhatta a szobában, az pedig én voltam. Nagyot nyelve döbbentem rá, hogy egy súlyos titokkal álltunk szemben.
   -A bárónő Justin Moorland nagyanyja?-kérdeztem félve, mire Elizabeth bólintott. Mély levegőket vettem, hogy valahogy tompítsam a nyomást mellkasomban, miközben ráeszméltem, mi is történt pontosan.
   Nyugtalanul pillantottam Lindára, akinek úgy tűnt, nincs több mondanivalója. Vártam, hátha folytatja, de Elizabeth vette át a szót helyette.
   -Thomas édesapjáról mit tudunk?-kérdezte, mire Linda megvonta a vállát.
   -Épp ez a lényeg. A bárónő tett róla, hogy ez sose derülhessen ki. Mindent megsemmisített, ami az apjára utalhatott.-sütötte le szemeit fáradtan.-szerintem ez lehet a kulcs a megoldáshoz, ami örök rejtély marad.-magyarázta gondterhelten.
   Korábban mindent elmondtam, amit tudni akartak, ezt az egy dolgot viszont elhallgattam: Justin a nagyapja miatt csatlakozott a Sötét Lovasokhoz. Akkor okkal tettem, hogy nem árultam el Elizabeth-nek, hiszen fogalmam sem volt arról, mik lettek volna a következmények, most viszont rádöbbentem, hogy ez egy olyan információ, ami jobb, ha rejtve marad. Legalábbis előttük.
   Gyomrom görcsbe rándult a gondolatától, hogy ellenük szegüljek, de sajnos nem volt más választásom. A családom forgott kockán, és az ígéretem, amit Justinnak és Mr. Sands-nek tettem, így végül elhallgattam, ki volt Thomas valódi apja.

   Linda és Alex lóháton vágtattak felém, miközben az égen megannyi villám cikázott keresztül, arcomon pedig végigfolytak a szakadó eső cseppjei.
   Hajam tincsekben tapadt arcomhoz, miközben a morajló tenger hullámai a felhőkig csaptak, én pedig Midnightcharm hátán ülve vártam a két lovasra velem szemben, azonban nem mozdultak, hiába vágtattak teljes sebességgel, valahogy mégis távol maradtak. Körülöttük rózsaszín fényben szikrázott a levegő, lovaik patái pedig füstölgő nyomokat hagytak a homokban. Harcolni akartak, de túl gyengék voltak.
   Mély levegőt véve hunytam le a szemeimet, miközben kezemet lassan támadáshoz emeltem. Éreztem, ahogy a bizsergés végigfut a gerincemen, és egyenesen ujjaimhoz ér, ahonnan apró szikrák pattantak ki. Az energia növekedett, én pedig hagytam, hogy kiteljesedjen. Hatalmasnak és legyőzhetetlennek éreztem magam, aki a világot is meghódíthatta volna.
   Akkor hirtelen nyerítés hangja csapta meg a fülemet. Résnyire nyitva szemeimet Saga-t pillantottam meg magam előtt, hátán egy lovassal, kinek arca sötét maradt. Szívem a torkomban dobogott a felismerés következtében.
   -Justin!-kiáltottam, de az arc nélküli lovas szótlan maradt. Kezét felém emelve vörös szikrák szökkentek ki ujjaiból, mire rémülten hátrarántottam Midnight kantárját, aki hangos horkantás kíséretében menekülőre fogta.
   Éreztem, ahogy az esőcseppek fájdalmasan ütköznek arcomnak, miközben sebesen vágtattunk, de egy centit sem mozdultunk előre. Éreztem, ahogy a pulzusom az egekbe szökik, miközben a rejtélyes lovas Saga hátán egyre közelebb ért hozzánk.
   Lehunyva szemeimet engedtem el végül lovam kantárját, mikor hirtelen elhalkult körülöttem a környezet, és elsötétült minden.

   -Ne!-kiáltottam, felülve az ágyamon. Zihálva néztem körbe szobámban, miközben szívem hevesen vert, és teljes testemben remegtem az álom hatásától. Fellélegezve túrtam bele hajamba, mikor rájöttem, hogy Moorland-en voltam, és biztonságban.
   Az álmok több hónapja megszűntek, viszont egyik pillanatról a másikra napok óta ismét gyötörni kezdtek.
   Éreztem, hogy ágyneműm teljesen átázott az izzadságtól, a ruhám pedig csatakosan tapadt a bőrömhöz, ahogy fáradtan kászálódtam ki, hogy valamelyest összeszedhessem magam, hiszen aznap ismét találkoznom kellett a léleklovasokkal.
   Minden időmet lekötötte a munka és a druida kiképzés, ami Linda kiszabadítása után sem szűnt meg. Elizabeth-el továbbra is erőn felül gyakoroltunk, hogy egyre több mindent hozhassunk ki belőlem, így ingázásaim Valedale és Moorland között folytatódtak.
   Ahogy minél több időt töltöttem velük, úgy sikerült egyre jobban megismernem őket. Lindát igazi könyvmolyként tudnám a leginkább jellemezni, akit visszahúzódó, félénk természete ellenére kifejezetten kedvesnek és jólelkűnek tartottam.
   Alex hebrencs, meggondolatlan kiállása teljesen ütközött Linda értékrendjével, lobbanékony habitusa pedig több esetben meggondolatlansághoz vezetett, viszont a szíve a helyén volt, és hűségét nap, mint nap bizonyította a druidák felé.
   Teljes mértékig befogadva éreztem magam közöttük, miközben legbelül sérült lelkiismeretemmel küzdöttem. Szakadatlanul vártam a pillanatot, hogy lecsaphassak rájuk, de valahogy sosem voltam képes rávenni magamat.
   Sabine időnként eljött hozzám, hogy jelentést gyűjtsön, én pedig maradéktalanul megosztottam vele mindent. Elvégre, még mindig a sötét lovasok szolgálatában álltam, hiába inogott meg olykor a bizalmam, így továbbra sem avattam be Elizabeth-éket Justin titkába, amiről minden bizonnyal Thomas-nak is tudomása lehetett. Mi másért akarta volna távol tartani a fiát attól, hogy megtudja az igazságot?
   Régóta terveztem, hogy rákérdezek nála, de kimondottan rettegtem attól, mit felelt volna. Nem szerettem volna semmilyen sebet felszakítani Thomasban, aki teljes mértékig a munkába temetkezett.
   Maya is visszatért időközben, és mindent bevetett, hogy a lehető legminimálisabbra csökkentse velem a kommunikációt. A szükségesnél egy szóval sem szólt hozzám többet, és ez mérhetetlen szomorúsággal és csalódottsággal töltött el. Pont akkor fordult ellenem, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, ez pedig még inkább megkönnyítette a döntésemet.
   Ideje volt végrehajtanom a tervet.