Az Ötödik Léleklovas

34. Rész: Megjátszott árulás

   -Justin!-suttogtam elhaló hangon, miközben egyre lejjebb csúsztam a hideg padló vasszagú felületére, ő pedig hátulról átkarolva tartott, míg én minden erőmet összegyűjtve igyekeztem egyben maradni, de a szer hatása szinte azonnal beütött, és egyből elvesztettem a kontrollt.
   Minden egyes porcikámat átjárta, szinte éreztem, ahogy az ereimben folyt, égetve azokat, mintha sav mart volna belülről. Füleim zúgtak, a fejemben lévő nyomás pedig egyre csak erősödött, majd mintha elvágták volna, izmaim ellazultak, és egész testemet megkönnyebbülés járta át.
   Mélyet sóhajtva támaszkodtam Justin mellkasán, aki aggódó tekintettel fürkészve szólongatott, de nem hallottam hangját, csupán a fülsiketítő zúgást. Felpillantva rá arcára őszinte döbbenet és ijedtség ült ki, ahogy szemeimbe nézve eltátotta száját.
   -Lola!-hallottam meg végre szavait, mire az érzés megszűnt, én pedig a padlón ülve néztem körbe. Egyszerre visszatért minden hang, a fejem kitisztult, majd mire felfogtam, mi történt, már túl késő volt visszakozni.
    -Lola!-hallottam a nevem ismét, majd megdörzsölve arcom toltam el magam Justintól, aki kezét továbbra is hátamon támasztva várta, hátha újból összeesek.
   -Ez durva volt.-jelentettem ki hirtelen, mire Justin megkönnyebbülve nevetett fel. Fejét ingatva simított végig karomon, ahol a sebek továbbra is pókhálószerűen húzódtak, de most már lilás árnyalatban játszottak. Szemöldökömet ráncolva néztem végig rajtuk, majd értetlenül Justinra néztem.
   -Ez a szer? Benne van az ereimben?-kérdeztem, mire Justin bólintva felelt.
   -Rád valahogy másképp hatott... másképp, mint rám.-magyarázta bizonytalanul, mire teljesen összezavarodva ráztam meg a fejem.
   -Mire gondolsz?-kérdeztem, majd felém intve húzta végig ujjait arcomon, mikor érintésére hirtelen megborzongtam.
   -Én napokig élet és halál között vergődtem, te viszont néhány perc alatt helyre jöttél. Tényleg erős vagy.-fürkészte arcom ámulva, én pedig nagyot nyelve álltam a szemkontaktust, mikor mozgolódásra lettem figyelmes magunk mögül.
   Hátrapillantva, elakadt lélegzettel néztem a kijárat felé, ahol Darko támasztotta az ajtófélfát, karba tett kézzel fürkészve minket. Szemeiből őszinte harag sugárzott, ahogy fejét ingatva, mereven Justinra meredt, aki elengedve engem távolabb húzódott tőlem.
   -Mi folyik itt?-kérdezte mély, rekedtes hangon, mire szívem a torkomba ugrott. Kiállása rémisztő volt, még számomra is.
   -Darko!-jelentettem ki meglepetten, mire felém pillantva tekintete sebeimen állapodott meg, majd közelebb lépve mélyen a szemeimbe nézett.
   -Mit műveltél?-kérdezte felém igyekezve, majd letérdelve két tenyere közé fogva arcom jobban szemügyre vette azt. Értetlenül meredtem rá, miközben láttam, ahogy aggódó tekintete őszinte méreggé változik, majd oldalra fordítva fejét határozott léptekkel indult meg Justin felé, aki a földön támaszkodva hátrálni kezdett ijedtében. Darko fölé magasodva nyúlt utána, és nyakát megragadva emelte magasba, hátát a falnak nyomva.
   -Darko!-szóltam rá, de mintha meg sem hallotta volna, Justint magasabbra tolva, még mindig a nyakánál szorongatva tartotta. Egész testében megfeszült, ahogy a fuldokló Justint fürkészte, aki kezét nyakához kapva próbált enyhíteni a szorításon.
   -Fejezd be!-kiabáltam, de csak olaj volt a tűzre. Darko mélyet sóhajtva hunyta le szemeit, mintha uralkodni próbálna indulatain, de kidagadó erei nyakán és karjain másról árulkodtak.
   -Halott vagy.-nézett mélyen Justin szemeibe, aki ijedten pillantott vissza rá levegőért kapkodva.
   -Nem ő tehet róla. Engedd el!-próbáltam talpra állni, de megszédülve visszazuhantam, majd négykézláb mászva igyekeztem közelebb érni hozzájuk.
   Darko egy határozott mozdulattal rántotta el Justint a faltól, aki a földre esve, hangosan zihálva igyekezett levegőhöz jutni.
   -Én... próbáltam... megakadályozni.-lihegte Justin fájdalmas arccal, mire Darko gúnyosan felnevetett.
   -Ugyan mit? Roncsoltad őt. Tudod egyáltalán, mennyi mindentől fosztottad most meg?-sétált fenyegetően Justin felé, aki oldalára esve, majd hátára fordulva terült el a földön. Mellkasa hevesen emelkedett, ahogy levegőért kapkodott.
   Darko megragadva vállát ütéshez emelte öklét, mire kétségbeesetten nyúltam feléjük.
   -Elég!-kiabáltam torkom szakadtából, miközben hangom visszhangozva töltötte meg a  termet.
   Darko lemerevedve, mély levegőt véve sütötte le szemeit, mielőtt felém fordította volna azokat.
   -Én voltam. Ez az én döntésem volt. Justinnak ehhez semmi köze.-magyaráztam gyengén, majd megtámaszkodva próbáltam felülni.-Hagyd őt! Kérlek!-néztem rá könyörgőn, mire mérlegelve szavaimat nézett vissza Justinra, aki szemeit lehunyva várta az ütést, majd nagyot lökve elengedte vállait, hogy felállva felém léphessen.
   Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, miközben Darko felsegítve engem átkarolta derekam. Érintése mintha szikrázott volna bőrömön, ahogy Alexre emlékeztem vissza a tengerparton, ahol Darko rezzenéstelen arccal kísérelte megölni, és egy fikarcnyi érzelmet sem tudtam leolvasni akkor róla. A tudatalattim legmélyebb pontjára temettem ezt az emléket, mert valahogy nem akartam elhinni, hogy Darkonak volt egy hidegvérű gyilkos énje, amit addig nagyszerűen titkolt előlem, viszont egyre többször kellett szembesülnöm vele.
   Akkor fogalmam sem volt, miként álljak hozzá, pedig azt hittem, mindenkinél jobban ismertem.