Az Ötödik Léleklovas

1. Rész: Egy valóra vált álom...

"Minden árulás mérgez, az is, ami nem szándékos, és valahol kiszakít belőled egy darabot, amit már sehogy sem tudsz helyre hozni. Ha lenne egy gomb, ami kikapcsol mindent, ami az emberben tombol, minden egyes érzelemmel és gondolattal, most kérdés nélkül megnyomnám, hogy ne fájjon ennyire rohadtul. Amikor az oldal, ami mellett harcolsz, amiért az életed adod, még a rendeltetésed címétől is megfoszt, majd eretneknek titulál, olyan tehetetlenséggel és haraggal tölt el, amit feldolgozni is képtelenség, nem, hogy megélni. Ennek ellenére elvárják, hogy szó nélkül csatát vívj értük, miközben pontosan jól tudod, hogy onnan, ahová küldenek, nem jöhetsz ki többet élve. Így jártam én is, mikor a Kőkör gomolygó ködfelhőjének közepén állva néztem farkasszemet azokkal, akik már rég nem az én érdekeimet figyelték, hanem kihasználva helyzetemet, fegyverként alkalmazva indítottak útnak az ellenség felé. Afelé az ellenség felé, akikkel karöltve, életemet feladva harcoltam, mígnem árulásuk megalapozta az enyémet a rivális oldalán, ahová valójában tartoztam."

   Jorvik... hogyan is írhatnám le, hogy milyen? Minden ember számára óriási, havas hegyekkel körülvett örökzöld, soha véget nem erő mezőket, gyönyörű erdőket, vakító kék tengert és gazdag állatvilágot jelent, illetve meseszép falvakat, melyek egytől egyig autentikusak és egyediségükről híresek. Jorvik tündérmesébe illő szépsége és természeti csodái viszont nem a legelsők közé tartoznak, amik a sziget jellegzetességeit adják. Legnagyobb értéke és kincse az évszázadokig visszanyúló lovas történelme és hagyományai, melyeket napjainkig ápolnak és őriznek. Nem túlzás Jorvikot a "lovak szigetének" is nevezni. Lélegzetelállítóan szép hely, ami minden lovas ember álma lehet, így az enyém is.
   Rengeteg szóbeszéd terjed mágikus múltjáról, amelyek ősi druida legendákra épülnek. Ezek azok, amik a mai napig megalapozzák a sziget misztikus kisugárzását, és megannyi turistát vonzanak évről-évre.

   Úton a reptérről nem győztem kapkodni a fejem, ahogy áthajtott a buszunk Jorvik belvárosán át vidékre. Az a csodálatos látvány ami elénk tárult lélegzetelállító volt. Abban a pillanatban hihetetlen boldogságot éreztem, mégis rettegtem, hiszen a hely, amit gyerekkorom óta csak képeken csodálhattam, most ott volt előttem életnagyságban és még lenyűgözőbben. Ahogy eltünedezni látszott a belvárosi forgatag, fokozatosan váltották fel a természeti kincsek a látképet. A távolban hósapkás hegyek és égig érő fenyők látszódtak, és szinte végtelennek hatottak, miként az út egyre mélyebbre vezetett az erdőben.
   Az ablaknak támasztva a homlokom nézelődtem, mikor hirtelen eszembe jutott az otthonom. Pár órával ezelőtt még a londoni repülőtéren várakoztam, azon tanakodva, mit is művelek az életemmel. Felrúgva mindent, amit ismertem, mindent, ami oda kötött indultam útnak az ismeretlenbe egy jobb és szebb jövő érdekében. Akkor talán még vissza tudtam volna könyörögni magam a munkahelyemre, és a régi életemet is visszakaphattam volna, de nem tettem meg. Sokat küzdöttem az álomért, amit ebben a pillanatban valósítottam meg.
   Lehunyva szemeimet próbáltam elterelni gondolataimat, hiszen legbelül tudtam, hogy nem lettem volna képes hazatérni, még biztosan nem. A szorító érzés mellkasomban arra figyelmeztetett, hogy az a legjobb, ha minél távolabb maradok. Semmim sem maradt abból, amim volt, csak fájdalom és szenvedés, ami elől menekültem, ezért tiszta lappal kellett kezdenem, hiszen ez volt egyetlen esélyem. Szükségem volt, és szükségem is van a váltásra, ez a legjobb, ami történhetett velem... legalábbis ezt sulykoltam magamba az indulás kezdete óta. 

   "A következő megálló Moorland" -hallottam a buszvezető hangját a hangszórókból, és hirtelen visszatértem gondolataimból.
   -Ez a megállóm!-motyogtam, majd gyorsan szedelőzködni kezdtem. Szívem a torkomban éreztem, szinte kiugrott a helyéről, miközben izgatottan, mégis rettegve szálltam le a buszról, ami egyből tovább hajtott, engem hátra hagyva egy helyen, ahol életemben először jártam, mégis úgy ismertem, mint a saját tenyeremet. Egy helyen, amiről gyermekként csak álmodozni tudtam.
   Ahogy ott álltam a Moorland Lovarda bejárata előtt, sosem gondoltam volna, hogy az életem onnantól fogva, hogy belépek a kapun, gyökerestül megváltozik.