Az Ötödik Léleklovas

25. Rész: A történelem ismétli önmagát

   -Sikerült!-kiáltottam fel örömömben a kis, londoni kávézóban, minek vendégei összerezzenve, egyszerre fordultak felém, valamelyik még az italát is az asztalra borította. Méltatlankodva itatta fel szalvétájával, miközben én a fellegekben járva ünnepeltem magam.
   Hosszú ideje nem éreztem ekkora boldogságot, miközben kolléganőim tapsolva ujjongtak, én pedig büszkén mutogattam körbe telefonom kijelzőjét a megnyitott email-el, amiben maga Moorland Lovarda vezetője jelezte, hogy enyém a munka.
   -A hármas asztal fizetni szeretne.-szólt ki a konyhából a főnök, mire szedelőzködve bólintottam. Hatalmas vigyorral az arcomon siettem a vendéghez, miközben jorviki jövőmet tervezgettem. Gyötrelmes egy év állt mögöttem, és úgy éreztem, bőven megérdemeltem már egy kis boldogságot. Nehéz szívvel gondoltam vissza Darnell-re, aki ugyan már nem lehetett velem, de biztos voltam benne, hogy ő is iszonyú büszke lett volna rám.
   Az asztalhoz érve letettem a számlát, miközben átfutottam a rendelést jegyzetfüzetemben.
   -Ennyi lesz?-kérdeztem továbbra is a listát olvasgatva.
   -Köszönöm, igen.-hallottam egy ismerős, mély hangot az asztaltól. Hirtelen elöntött a forróság, miközben dermedten, földbe gyökerezett lábakkal lassan leengedtem jegyzetfüzetem, és kimérten az asztalnál ülő férfire pillantottam. Darnell volt az.
   Szívem a torkomba ugrott, pulzusom pedig az egekbe szökött, ahogy végigpillantottam rajta. Valahogy más volt. Külseje ziláltnak tűnt, sötét, vöröses tincsei csapzottan sápadt arcába lógtak, ruhája pedig furcsán, szakadtan tapadt bőréhez.

   Ijedten hőköltem hátra, miközben lepergett előttem minden: az érkezésem, a harc a tengerparton, Midnightcharm, a Dark Core vállalat. Hirtelen megcsapta orromat a fémes szag, amit nap, mint nap éreztem bezártságom alatt, amíg elszigetelve tartottak.
   Akkor jöttem rá: nem a valóságban volam, hiszen Darko ült az asztalnál.
   Menekülni akartam, de minden utat elzártak előttem. Rémülten néztem körbe, ahogy a környezet lassan összehullott körülöttem, az emberek pedig mozdulatlanul ültek az asztaloknál, miközben arcuk eltorzult. Szemeik fokozatosan sötétedtek, ahogy végül lehullottak a mélybe.
   Nem jött ki hang a torkomon, pedig sikítani akartam, ahogy éreztem, hogy Darko egyre közelebb és közelebb ért hozzám, mikor hirtelen elcsendesedett minden, én pedig mozdulatlanul vártam, hogy vége legyen.

   Fokozatosan tértem magamhoz a kínzó álomból, aminek eseményei lassan tünedeztek el emlékeim közül, és csupán néhány képkocka maradt meg, amik gyomorgörcsöt okozva ragadtak végleg az elmémbe. Fejem iszonyúan hasogatott, miközben megállás nélkül forgott körülöttem a környezet. Nyögve sóhajtottam fel fájdalmamban, szívem pedig hevesen vert, mikor ráeszméltem, hogy fogalmam sem volt, hová keveredtem.
   Nyújtózni akartam, de nyakamba belenyilallt a fájdalom, és már éppen oda kaptam volna, mikor rájöttem, hogy képtelen voltam mozdítani a karomat. Szemeim abban a pillanatban kipattantak, mire sötétség és homály fogadott. Körülnézve látásom fokozatosan tisztulni kezdett, miközben hunyorogva próbáltam felfogni, hol lehettem.
   Beletelt néhány másodpercbe, mire ráeszméltem, hogy egy székhez kötözve ültem. A pánik kerülgetett, és azonnal szabadulni akartam, ezért feszegetni kezdtem a csomókat, amikkel a székhez voltam rögzítve. Ide-oda billegve próbálkoztam, miközben kezeimet felsértette a durva, kemény kötél felülete.
   Kétségbeesetten pörgettem a gondolataimat, majd mélyet sóhajtva igyekeztem higgadt maradni. Egy valamit megtanultam: ha elvesztem a fejem, lehet, hogy a fél szigetet lángokba borítottam volna. Lehunyva a szemeimet koncentrálni kezdtem, de semmi sem történt, mire még erősebben koncentráltam, de az ismerős bizsergést most valahogy nem éreztem. Egyszerűen megszűnt a kapcsolat a belső energiával, mire zavartan nyitottam ki újra szemeimet.
   -Mi történhetett? Miért nem tudom használni az erőmet?-suttogtam magam elé, miközben a sírás fojtogatott. Körülnézve egyáltalán nem tűnt ismerősnek a szoba, ami üres volt és sötét, és úgy tűnt, jó ideje érintetlenül állhatott.
   Szám szélét rágva töprengtem valami menekülési utat keresve, mikor motoszkálásra lettem figyelmes az ajtó felől, mire az kitárult, fénnyel töltve meg a kis helységet. Hunyorogva vártam, hogy hozzászokjon a szemem a hirtelen világossághoz, miközben igyekeztem kivenni az alakot, aki magasnak tűnt, és sziluettjéből ítélve csuklyát viselt. Arca kivehetetlen volt, miközben lassan közeledett felém, én pedig lélegzet-visszafojtva hunytam le a szemeimet, mikor óvatosan megérintette a vállam.
   -Ne félj!-szólalt meg halkan, mikor érintésére összerezzentem.-Nem bántalak.-nyugtatott kedvesen. Hangja ismerős volt, ezért felpillantva ráeszméltem, hogy Elizabeth állt előttem, zöld csuklyát viselve, ami arcába lógott, félig eltakarva azt, de így is felismerhető maradt. 
   -Elnézésed kérjük, hogy ily módon kell beszélnünk, de nem kockáztathattunk!-magyarázta, miközben néhány lépést hátrált. 
   -Hol vagyok?-kérdeztem kényelmetlenül fészkelődve, hiszen a kötél fájdalmasan a bőrömbe nyomódott, és igyekeztem lazítani rajta. Elizabeth észre véve mozgolódásom mögém lépett, és elkezdte kioldani azokat.
   -Biztonságos helyen.-felelte szűkszavúan, miközben lazábbra engedte a csomókat, mire én megkönnyebbülve lélegeztem fel.
   -Mik a szándékaid?-kérdezte határozottan, miközben döbbenten fordultam felé.
   -Milyen szándékaim?-néztem rá zavartan.
   -Miért jöttél vissza?-fogalmazta át előző kérdését, de fogalmam sem volt, mit feleljek, így végül csendben maradtam. Elizabeth néhány másodpercig várt, majd türelmetlenül felém lépett.
   -Tudomásunk van róla, hogy az elmúlt hónapokat Garnok őrei szolgálatában töltötted. Milyen céllal tértél haza?-váltott komolyabb, erőteljesebb hangsúlyra, mire ajkamba harapva pörgettem a gondolataimat.
   Ha elárultam volna magam, a terv befuccsolt volna. Gyorsan kellett cselekednem, mivel nem hagyhattam, hogy kicsússzon az irányítás a kezeim közül.
   -Fogva tartottak.-szólaltam meg rövid hallgatás után egy újabb hazugsággal. Legbelül gyűlöltem magam emiatt, de nem volt más kiutam.-Elhurcoltak, mikor Justin után indultam, majd hónapokig bezárva tartottak.-magyaráztam felbátorodva.-Az egyik őr segítségével sikerült kiszabadulnom. Mostanra biztos észre vették, hogy eltűntem. Félek, hogy keresni fognak.-szőttem tovább a történetszálat, miközben Elizabeth bólogatva hallgatott, mire a hitelesség kedvéért egy könnycsepp gördült végig arcomon.
   -Mit mondtak neked?-kérdezte témát váltva.
   -Azt, hogy én vagyok az ötödik, akármit is jelentsen ez.-szipogtam tudatlanságot tettetve.-Azt akarták, hogy csatlakozzam hozzájuk, de én nemet mondtam. Hónapokig kínoztak.-magyaráztam rögtönzött hazugságom, miközben sebes karom felé biccentettem.
   Elizabeth fejét ingatva lépett közelebb, mintha mérlegelte volna a hallottakat.
   -Rendkívül ritka, amikor az ötödik harcos is felébred. Garnok erősebb, mint valaha.-mondta elgondolkodva, majd újból felém pillantott.-A történelem ismétli önmagát.-ismételte Avalon szavait, de fogalmam sem volt, mit jelenthetett.-Sajnálom, hogy ezt át kellett élned.-nézett rám együttérzőn.-Köszönöm őszinteséged! Biztosra kellett mennünk, hogy nem vagy a Dark Core küldöttje.-magyarázta, mire mardosó bűntudat kezdett hatalmába keríteni.
   Elizabeth egy kést húzott előtt csuklyája alól, aminek markolata díszes motívumokkal volt kivésve. Ijedten pillantottam irányába, mikor határozott lépésekkel indult meg felém. Megkerülve engem ragadta meg a karomat, majd egyetlen mozdulattal elvágta a csuklómat szorító köteleket. Előre kapva fájdalmas arccal dörzsölgettem kezeimet, miközben Elizabeth a hátamhoz és a lábaimhoz erősített köteleket is feltépte. 
   -Köszönöm.-mondtam őszintén, mire Elizabeth válaszképp bólintott, majd átkarolt.
   -A védelmünk alatt vagy.-nyugtatott, miközben segített felállni a székről.
   Lábaim remegtek, ahogy rájuk nehezedtem. Ha Elizabeth nem támogatott volna, azonnal biztosan összeesek, emiatt pedig hálásan pillantottam rá, miközben legbelül mély bűntudat emésztett.
   Garnokot szolgáltam, a jók oldalához tartoztam. Miért éreztem mégis azt, hogy tévedtem?