Az Ötödik Léleklovas

26. Rész: A négy kör

   -Köszöntelek Valedale-ben!-vezetett ki Elizabeth a szabadba.
   A Hollow-erdő szívében elterülő kis falucska, melyet a Silversong folyó szel ketté, közel sem olyan ártatlan, mint amilyennek elsőre tűnik. Rengeteg misztikumnak ad otthont, többek között a druidáknak is. Ide hoztak engem.
   Kilépve az épületből, amiben fogva tartottak, kifejezetten kellemes hangulatú környezet fogadott. Megannyi, égig érő fák között megbúvó házaival, és dimbes-dombos kialakításával rögtön elnyeri az ember szívét a kis falu, melynek macskaköves útjai kacskaringózva haladnak, a folyó felett pedig egy öreg kőhíd köti össze két oldalát. Lehengerlő volt, miközben rögtön magával ragadott a látvány, amit Valedale falva nyújtott.
   Egy pillanatra visszanéztem a vállam felett, hogy szemügyre vehessem az épületet, ahol bezárva tartottak. Hasonló kialakítású volt, mint az összes többi ház a faluban: fehérre meszelt falait barna fa lécek tarkították, a tetejük pedig többnyire vörös cserépből állt. Hagyományőrző megjelenésükkel mintha egy meséből pattantak volna ki.
   Még mindig Elizabeth-en támaszkodtam, miközben az út túloldalára igyekeztünk. Megrökönyödve, kimerülten követtem, hiszen gyenge voltam és erőtlen a székhez kötözve töltött éjszaka után.
   Visszaemlékezve az elmúlt estére mellkasom szorítani kezdett a tudattól, hogy pont az szúrta belém az injekciót, akitől sosem vártam volna. Mayában kellőképpen csalódtam már az utóbbi időben, erre viszont bőven nem számítottam tőle. Átvert, és ellenem fordulva csalt csapdába, ami a legaljasabb húzása volt velem szemben.
   Hiába gondoltam azt, hogy egy lépéssel előttük jártam, hiszen felkészültek erre, és számítottak érkezésemre. Megérzéseik jók voltak, hiszen tényleg hátsó szándékkal jöttem, valahogy mégis sikerült visszájára fordítanom.

   A ház udvarából, amibe beléptünk, lenyűgöző kilátás nyílt a valedale-i vízesésre. Csobogása messziről is hallatszott, így mesébe illő hangulatúvá varázsolta a környezetet.
   Elizabeth lassan bontakozott ki karjaimból, és óvatosan egy kerti padra segített, amire fellélegezve ültem le, hátamat lassan a támlának támasztva, majd hasamra téve a kezem pihentem, miközben Elizabeth a kis vályogház ajtajához lépett, ami néhány másodperccel később kitárult.
   Fájdalmasan feléjük fordítottam a tekintetem, ahol egy fekete, csuklyás alak jelent meg az ajtóban. Arcát takarta, én mégis felismertem: Avalon volt az. Elkerekedett szemekkel figyeltem őket, miközben pulzusom pillanatok alatt az egekbe szökött. Avalon már az első találkozásunkkor félelmet keltett bennem, és fenyegetőn állt hozzám, emiatt pedig ijedten fészkelődtem, és a menekülési lehetőségeket mérlegeltem, de egyik sem tűnt megfelelőnek.
   Elizabeth valamit halkan magyarázott Avalonnak, aki fejét rázva, méltatlankodva hallgatta őt. Erősen gesztikulálva fejezte ki nemtetszését, majd egyszer csak mindketten felém pillantottak. Kellemetlenül érezve magam, zihálva hunytam le a szemeimet, miközben ismét érezni kezdtem az ismerős bizsergést, mire remegő kezeimet az arcom elé emeltem.
   Szívem a torkomba ugrott, mikor ráeszméltem, hogy a rózsaszín szikrák visszatértek, amik halványan pattantak ki tenyeremből. A forróság pillanatok alatt öntötte el a testem, a környezet pedig sötétülni kezdet. Nyögve ültem fel a padon, és görnyedten igyekeztem megfékezni az energiát, ami belülről emésztett fel. Fülem zúgott, miközben minden egyes porcikám fájni kezdett.
   Ekkor alaki hirtelen megérintette térdeimet, és óvatosan szólongatni kezdett. Hangját távolról hallottam, mintha víz alól beszélt volna, de a nevemet tisztán értettem.
   Az energia kezdett teljesen a hatalmába keríteni, miközben kétségbeesetten pillantottam fel Elizabeth-re, aki folyamatosan szólongatva térdelt előttem.
   -Lélegezz mélyeket, Lola! Figyelj rám! Hallgasd a hangom!-olvastam le a szájáról szavait, mire bólintva sóhajtottam, majd mélyen Elizabeth szemeibe néztem.
   Ismerős volt, mintha egy régi barát pillantott volna vissza rám. Ezernyi emlék öntötte el a fejemet, de egyiket sem voltam képes elvonatkoztatni. Csupán képek voltak, amiket átéltem, de mégsem voltam ott. Furcsa érzés volt látni egy múltat, ami nem hozzám tartozott.
   -Lélegezz mélyeket! Minden rendben.-hallottam őt, mire hirtelen lehunyta a szemeit. A bennem gyűlő energia ekkor fokozatosan múlni kezdett, a fájdalom pedig csökkent, majd szinte teljesen elmúlt.
   Fellélegezve dőltem hátra, miközben Elizabeth továbbra is a térdeimen támaszkodott. Fokozatosan tértem vissza, ahogy légzésem normalizálódott, majd végül fáradtan, reszketve dőltem a tenyerembe.
   -Nem képes irányítani.-szólalt meg Avalon fejét ingatva, miközben Elizabeth mellé térdelt.
   -Segítenünk kell neki! Emlékezz Catherine-re!-védett meg egyből Elizabeth, mialatt fokozatosan éreztem, ahogy gyűlt a feszültség bennem.
   -Láthatod, mi lett a vége. Ha ő is hasonlóképp végzi...-felelte Avalon ingerülten, mikor már képtelen voltam tovább türtőztetni magam.
   -Elég!-csattantam fel hirtelen, mire Avalon és Elizabeth ijedten pillantottak rám.-Elegem van abból, hogy mindenki kedve szerint játszadozik velem, miközben legbelül összeomlani készülök. Ember vagyok, saját döntésekkel. Van életem.-szúrtam oda bosszúsan, mire Avalon megrázta a fejét. Csuklyáját félig felemelte, így valamelyest láthatóvá tette arcát, amin hatalmas heg éktelenkedett, keresztül húzva szemein és száján. Elizabeth-től valamennyivel idősebbnek tűnt, arcvonásai viszont sokkal több tapasztalatról árulkodtak. 
   -Nincs beleszólásod. Nem tudhatjuk, miként álljunk hozzád. Elvégre hónapokig a sötétség szolgálatában voltál. Ha rajtam múlt volna, már a szigetre érkezésed másnapját sem éred meg.-magyarázta Avalon mély, érzelemmentes hangon, mire Elizabeth lesütve szemeit, szótlanul hallgatott, én pedig tátva maradt szájjal meredtem mindkettejükre.
   -Mire várnak akkor? Semmim sem maradt már.-csaptam össze tenyeremet felbátorodva. Ahogy kiejtettem a szavakat, már egyből meg is bántam, hiszen Avalon ekkor fejét ingatva felnevetett, majd egy hirtelen mozdulattal felém nyúlt.
   -Avalon, kérlek!-húzta vissza Elizabeth, miközben ijedten hőköltem hátra.-Szükségünk van rá. Ő is Aideen-i. Adnunk kell neki egy esélyt.-nyugtatta Elizabeth Avalont, majd felém pillantott.-Nyomós okunk volt feltételezni, hogy ellenségként tértél vissza.-magyarázta, majd felegyenesedett.-Kérlek, kövess!-nyújtotta felém kezét, hogy felsegítsen, mire Avalon méltatlankodva csapott térdeire, majd követve minket ő is felállt.
   -Rossz érzésem van, Elizabeth, de bízom benned. Kérlek, ne okozz csalódást!-suttogta, majd csuklyáját arcába húzva indult el az ellenkező irányba, miközben Elizabeth gondterhelten pillantott utána.

   Valedale falu egy kisebb hegyoldal lábánál fekszik, melynek tetejéről csodás kilátás nyílik Jorvik egy részére.
   Elizabeth egy keskeny ösvényen vezetett felfelé, ahogy gondolataiba merülve, szótlanul haladt előre, én pedig engedelmesen követtem, hiszen nem volt más választásom.
   Fejemet rázva igyekeztem felfelé, mikor az ösvény kiszélesedett, én pedig megtorpanva néztem körbe az idegen helyen, ami elsőre megrémített, majd kifejezetten megragadta érdeklődésem. Az út mindkét oldalán két-két szikla sorakozott, amikbe különös szimbólumokat véstek, melyek mintha halványan pislákoltak volna.
   Lemaradva léptem oda az egyikhez, amihez közeledve halk zúgás hallatszott, mikor hirtelen a szimbólumok felvillantak, és rózsaszín fényben kezdtek égni, én pedig hitetlenkedve, számhoz kapva a kezem hátrálni kezdtem.
   -Ez hogy lehetséges?-hőköltem hátra ijedten. A kőben lévő karcolatok egy csillag alakzatot formáltak. 
   -A csillag kör a gyógyítás hatalma.-hallottam Elizabeth hangját mögülem. A szikla abban a pillanatban elhalkult, a karcolatok pedig elsötétültek. 
   -Mi történt?-kérdeztem, mire Elizabeth elmosolyodott.
   -Gondolom hallottál már Aideen harcosairól, a négy lovasról, akik a szigetet védelmezik.-lépett közelebb, miközben szemöldökömet ráncolva hallgattam őt.
   "A sziget védelmezői."-ismételtem meg fejben a hallottakat. Alex is így nevezte magát, viszont Mr. Sands teljesen másképp írta le őket: ellenségként állította be a négy őrzőt, akik Garnok felemelkedése ellen küzdöttek.
   -Igen.-böktem ki végül bizonytalanul, de tulajdonképpen elég keveset tudtam róluk. Elizabeth átlátva a helyzeten mellém lépett.
   -Mind a négy őrző Aideen egy képességével van felruházva. A csillag kör őrzője képes gyógyítani.-magyarázta, miközben a sziklába vésett szimbólumot fürkészte.-Ha az őrzők kapcsolatba lépnek a rúnaköveikkel, felvillannak.-intett a szikla felé, ami sötét maradt.
   Elizabeth lassan a következő sziklához sétálva felemelte kezét, majd óvatosan megérintette azt. A kő karcolata hirtelen világítani kezdett, és egy nap szimbólumot formált.
   -A Nap kör őrzője képes térben utazni.-folytatta, majd elemelve kezét a szikla elsötétült, miközben lesütött szemekkel, szomorúan nézett maga elé.-Egykor én is a Nap kört szolgáltam.-mondta halkan.
   -Te is őrző vagy?-kérdeztem, mire megrázta a fejét.
   -Nem, már nem. Az új generáció felébredt.-magyarázta halvány, szomorú mosolyra húzva a száját.
   -Én akkor a csillag kört szolgálom?-érdeklődtem tovább, igyekezve összerakni a részleteket, mikor Elizabeth megrázta a fejét.
   -Érintsd meg a követ!-intett a Nap kör rúnái felé, mire zavartan emeltem meg a kezem, óvatosan végighúzva ujjaimat a karcolatokon, mikor a rúnák felvillantak, és rózsaszín fényben kezdtek játszani.
  Értetlenül pillantottam Elizabeth-re, aki elégedett mosollyal az arcán jelezte, hogy kövessem. A harmadik szikla felé lépve a belé vésett rúnák egy hold szimbólumot formáltak, amiknek fényei fokozatosan erősödtek, ahogy elhaladtunk előtte.
   -A Hold kör őrzője bölcs, képes látni a jelent, múltat és jövőt.-magyarázta a negyedik, egyben utolsó sziklához is odalépve, majd bátorítón biccentett, mire megérintve az utolsó követ is a rúnák egy villám jelet formáltak, és vakító fénnyel kezdtek égni. Szikrák pattantak ki ujjaimból, amik lassan futottak végig karomon.
   Elkapva kezeimet hátrálni kezdtem, mire Elizabeth csodálattal teli tekintettel fürkészett engem.
   -Amíg a csillag kör őrzője képes életet adni, a villám képes elvenni azt.-magyarázta, majd folytatta.-Alexet már ismered. Ő a villám kör őrzője. A te erőd is felébredt már, csupán meg kell tanulnod kezelni.-lépett hozzám fokozatosan közelebb. 
   -Nem igazán értem. Mit jelent mind ez?-kérdeztem teljesen összezavarodva. 
   -Te mind a négy erőt ötvözöd magadban. Erős vagy, Lola. Az Ötödik csak akkor ébred fel, ha komoly veszély fenyeget minket.