Az Ötödik Léleklovas

18. Rész: Fájdalmas küzdelem

   Régóta vártam a pillanatot, hogy betekintést nyerhessek a színfalak mögé. Amióta megérkeztem a bázisra, csak azon járt az eszem, amit Mr. Sands mondott nekem. Eleinte felfoghatatlannak tartottam a hallottakat, de ahogy telt az idő, egyre inkább úgy éreztem, volt bennük ráció.
   Hiába volt rémisztő a tudat, hogy van, és mindig is volt felettünk nagyobb hatalom, amit az ember felfogni sem képes, nem hogy megérteni, de valahogy izgalmasnak és különlegesnek is találtam egyszerre. Érdekelt, mi a szerepem, mire születtem, és miként segíthetek.
   Úgy éreztem, megtaláltam a helyem, és a jók oldalára csatlakoztam. Annyira haragudtam Mayára és a többiekre a történtek miatt, hogy elfelejtettem ésszerűen gondolkodni. Elfelejtettem a valósat látni, és ez volt az, ami a káoszba vezetett végül.
   Nem tudom, hol változott meg az értékrendem, de egy valamivel tisztában voltam: A helyes úton jártam.

   -Hová megyünk?-kérdeztem az őrt, aki végigvezetve a folyosón, válasz nélkül hagyva haladt tovább. Kínosan az ajkamba haraptam, miközben idegességemet palástolva, érdeklődve néztem körbe, hátha megpillantok valamit, amivel értelmet nyerhet a helyzet, de csak a vasszerkezetű, kopár falakat láttam, és egy véget nem érő folyosót, amit a mennyezeti lámpák halvány fénye világított meg valamelyest. Hátborzongató volt, ahogy az őr szótlanul sétált mögöttem, és csak léptei hangját hallottam, majd vállamra téve kezét hirtelen megállított.
   Felpillantva láttam, hogy egy nagyobb ajtóhoz érkeztünk, melyet közelebb lépve kitárt előttem, majd mögötte tágas, világos terem fogadott, ahol elszórtan régi bútorok helyezkedtek el szanaszét, némelyikük romokban heverve, így leginkább egy csatatérre emlékeztetett a hely.
   Ahogy beléptem, három alakot pillantottam meg a túlsó részen. Az egyiket közülük egyből felismertem: Sabine volt az, akit a tengerparton láttam korábban. Hosszú, fekete haját lófarokba fogta, sápadt arcáról és sötét szemeiről pedig magabiztosság sugárzott. Vörös, csuklyás köpenyt hordott, mely alól ki látszott fekete, testhez álló egyenruhája.
   Közelebb lépve mindhárman felpillantottak, így jobban meg tudtam figyelni a többieket is.
   Sabine és a mellette álló alak szinte ikertestvérek is lehetnének, leszámítva a lány smaragdzölden izzó szemeit. Csuklyája fekete volt, és lezserül vállára engedve hordta.
   Szemöldökét felhúzva nézett rám, mire gúnyos mosollyal pillantott oldalra a harmadik lányra, akinek nem mindennapi külseje lélegzetelállító volt, ahogy társaival ellentétben kiengedett, néhol fonott, hófehér haja vállaira omlott. Szemei szürkén ragyogtak, arca gyönyörű, szinte földöntúli volt, ami egy angyalra emlékeztetett. Csuklyája makulátlan fehéren tündökölt, alatta viselt egyenruhája pedig feketén. A másik két lány szöges ellenkezője volt.
   Ahogy végigpillantottam rajtuk, magamon éreztem megvető tekintetüket. A három lány jelentőségteljesen lépett előre, mire a középső biccentett.
   -Üdvözlünk, Ötödik! Vágjunk is bele!

   Fáradtan, zihálva zuhantam a földre, miközben mindenem sajgott az ütéstől, amit Sabine mért rám az imént. Felpillantva rá határozott lépésekkel közeledett, kezét újabb csapáshoz emelve, mikor egyikük félig elé lépve megragadta karját. Sabine lassan leengedve kezét szúrós pillantással mérte őt végig, majd megfordulva, szinte már sértődötten indult el az ellenkező irányba.
   Óvatosan, térdeimre támaszkodva ültem fel, miközben a maradék erőmet igyekeztem összeszedni.
   -Támadj!-utasított Sabine, miután visszaállt helyére. Fejemet rázva a sírás kerülgetett, mikor a mellette álló lány, aki kísértetiesen hasonlított Sabine-ra, türelmetlenül felnevetett.
   -Használhatatlan.-mondta gúnyos mosollyal, mire a szőke hajú lassan felém lépett, hogy felsegítsen.
   -Ne mondj ilyet, Jessica!-szólt rá a lányra, aki smaragdzöld szemét forgatva lehuppant egy székre, és lábait keresztbe téve várakozott. Sabine mellett szinte tükörképeik lehettek volna egymásnak, aki Jessicát követve, szintén helyet foglalt.
   A szőke hajú lány ekkor belém karolva húzott fel, majd mélyen a szemeimbe nézve elkapta tekintetemet, amit már hiába próbáltam, nem tudtam levenni róla. Elmerültem tekintetében, szinte mágnesként húzott magához. Mintha megbabonázott volna, és egyszerűen képtelen voltam elfordulni tőle. A fájdalom és kimerültség, ami addig gyötört hirtelen megszűnt, és fellélegezve engedtem el a lány karját, aki elégedett mosollyal az arcán indult vissza a többiekhez.
   -Ezt hogyan...?-kérdeztem, de megakadtam. Zavarodottan néztem körbe, miközben azért imádkoztam, hogy ne kelljen több támadást elviselnem.
   Órák óta gyakoroltunk, és szakadatlanul próbáltak rávenni, hogy használjam az erőmet, amit egyszerűen képtelenek voltak a felszínre hozni. Fogalmam sem volt, miként lehetnék képes olyan ütést mérni bárkire, mint amilyet Sabine, akinek ereje sok szempontból hasonlított Alexéhez, de valahogy mégis különbnek éreztem. Másban rejlett, sötétebb és halálosabb volt.
   A sokadik csapás következtében a földre zuhantam, hiszen már nem bírtam megtartani magam. Visszatámadni képtelen voltam, emiatt pedig Jessicáék türelme vészesen fogyott.
   -Hagyjuk már, Katja! Semmi értelme, nem képes használni az erejét.-csattant fel hirtelen Jessica, mire lesütve szemeimet tettem karba kezeimet.
   -Képes rá, csak meg kell tanulnia.-felelte Katja sejtelmesen, majd elindult a kijárat felé. Titokzatossága nagy erőt kölcsönzött számára, miközben döbbenten figyeltem, ahogy távolodott, majd hirtelen megtorpant, mielőtt kilépett volna az ajtón.
   -Mára elég lesz!-szólt vissza a válla felett, majd eltűnt a folyosó végén. Drámai kilépését mintha előre megtervezte volna.
   Fellélegezve néztem utána, mire Jessica és Sabine szemüket forgatva foglaltak helyet egymás mellett.
   -Egyszer pofára fog esni, annyira fenn hordja az orrát.-szúrta oda cinikusan Jessica, mire Sabine halkan felnevetett. Látszólag nem kedvelték Katja-t, aki minden valószínűséggel a csapat vezetője lehetett.
   Megtörve beszélgetésüket, halkan felnyögve túrtam hajamba, miközben térdeim még mindig remegtek, és éppen, hogy tartottak, mire Sabine elhalkulva felém pillantott, majd végignézve rajtam elhúzta a száját.
   -Nem állsz készen.-jelentette ki, mire gúnyos mosollyal az arcomon, egyetértően bólintottam.
   -Rá nem jöttem volna!-forgattam a szemeimet ironikusan, de Jessica, figyelmen kívül hagyva megnyilvánulásom, megrázva fejét, unottan sóhajtott.
   -Nem értem, mit látnak benned. Egyáltalán van bármi képességed?-kérdezte türelmetlenül, miközben minden erőmmel azon voltam, nehogy hozzá vágjam a legközelebbi széket. Kezemet ökölbe zárva pillantottam fel rá.
   -Midnightcharm.-szólaltam meg végül, majd folytattam.-Értem őt. Beszél hozzám.-mondtam, még mindig zihálva az idegtől, mire felhúzva szemöldöküket jelentőségteljesen egymásra néztek.
   -Akkor minden bizonnyal rossz irányból közelítettük meg a dolgot.-gondolkodott hangosan Sabine, majd előre hajolt.-Mit szólnál, ha meglátogatnánk a Starbreedet?-kérdezte sejtelmesen, mire felcsillant a szemem.