Az Ötödik Léleklovas

13. Rész: Ezernyi, meg egy kérdés

   Néhány óra telt el csupán, mégis örökkévalóságnak tűnt, amíg Mayával és Alexszel a domboldal takarásában vártunk. Már bőven ránk esteledett, de mi csak ültünk egymás mellett szótlanul, gondolatainkba merülve. Maya ölében még mindig Alex pihent, de azóta sem tért magához.
   -Hol vannak már?-türelmetlenkedett Maya, hiszen jó ideje várakoztunk, hogy megérkezzen a segítség, akiket korábban hívtunk. Vállamat megvonva, fáradtan bámultam magam elé, miközben felettünk ezernyi csillag borította az eget, és mindenfelé cikázó szentjánosbogarak lepték el a környéket. Kellemesen nyugtató volt, mégis gyomorgörccsel ültem.
   -Figyelj, Lola!-kezdte Maya hezitálva.-Tudom, hogy kényes, de pontosan mi történt ott a tengerparton?-kérdezte, mire lehunyva a szemem igyekeztem összeszedni gondolataimat.
   -Darnell...-kezdtem, majd megakadva folytattam.-Ő a barátom volt. Az első szerelmem.-mondtam ki végül elcsukló hangon.
   -Micsoda?-kérdezte döbbenten, mire lassan bólintottam.
   -Egyik este nem jelent meg a megbeszélt időpontban, majd később jött a halálának híre. Egy évig gyászoltam őt.-meséltem lesütött szemmel, és igyekeztem visszatartani a sírást, ami fojtogatott. Maya szomorúan pillantott rám, majd együttérzőn megszorította a vállam.
   -Senkinek sem kívánom, amin keresztül mentem. Egy évvel később úgy döntöttem, tiszta lappal kezdek. Akkor költöztem ide.-magyaráztam felbátorodva, majd ajkamba harapva Maya felé fordultam. A düh, ami bennem mozgolódott, most sokkal erősebb volt.
   -Egy évembe telt, hogy rendbe jöjjek. Egy évembe telt, hogy feldolgozzam a veszteséget. Egy évembe telt gyászolni valakit, aki meg sem halt.-fakadtam ki, majd arcomat dörzsölve próbáltam megnyugodni.
   Maya épp szóra nyitva száját mondani készült valamit, mintha kereste volna a megfelelő szavakat, de abban a pillanatban patadobogásokra lettünk figyelmesek. Két csuklyás alak érkezett lóháton, díszes köpenyük lovuk hátára omlott, megjelenésük pedig tekintélyt parancsoló volt. Maya integetve jelezte, hogy hol voltunk.
   -Te jóságos Aideen!-szólalt meg az egyik, amikor a közelünkbe értek. Aggódva szállt le lováról, majd lassan közelebb lépve lehajolt Alexhez.
   Egy középkorú nőt rejtett a csuklya. Sötétszőke haja arcába lógott, amin halvány ráncok éktelenkedtek. Aggódó tekintete őszinte volt, ahogy óvatosan végigsimított Alex karján.
   -Rendbe fog jönni.-állapította meg, ahogy hozzá ért. Fogalmam sem volt, hogy miért, de bíztam szavában.
   -Elvitték a starbreedet?-kérdezte Mayára pillantva, aki szomorúan bólintott. A nő lemondóan szorította össze szemeit, majd tekintetével engem keresett.
   -Starbreed?-kapkodtam a fejem kettejük közöttük, de válasz nélkül hagytak, mintha ott sem lettem volna.
   -Kik voltak a helyszínen?-kérdezte a nő, továbbra is Maya felé fordulva.
   -Dark Core őrök és Sabine.-kezdte sorolni, majd felém nézve egy pillanatra megakadt. Bólintva jeleztem, hogy nyugodtan folytassa.
   -Volt még valaki. Még nem láttam korábban, viszont elég erős. Egy csapással földre küldte Alexet.-mesélte, miközben fokozatosan tértek vissza az emlékek. Gombóccal a torkomban haraptam ajkamba.
   -Darko.-szólalt meg egy férfi hang a csuklya mögül, aki a nő mögött kicsivel messzebb, még mindig lova nyergében ült.
   -Darko?-ismételtem el a nevet értetlenkedve. A nő tekintete vészjósló volt, miközben őszinte aggodalmat sugárzott, ahogy hátra pillantott vállai felett.
   A mögötte várakozó lovas előrébb lépett lovával.
   -Most az a legfontosabb, hogy Alexet biztonságba helyezzük.-szólalt meg csuklyája alól. Hangja rekedtes és mély volt, szava pedig határozott.
   Maya bólintva jelezte, hogy készen áll indulni, mikor kétségbeesetten pillantottam körbe.
   -Mi lesz Justinnal és Midnightcharm-mal?-kérdeztem könnyeimmel küszködve, de mintha meg sem hallottak volna, továbbra is Alex szállításán tanakodtak.
   A tehetetlenség érzése újból hatalmába kezdett keríteni, miközben láthatatlannak éreztem magam. Felállva előrébb léptem, majd megemelve hangom újból megszólaltam.
   -Segítenünk kell rajtuk!-szakítottam félbe őket, mire döbbenten fordultak felém. Abban a pillanatban megbántam hirtelen kirohanásom, hiszen semmi közöm nem volt az ügyhöz, mégis valahogy úgy éreztem, felelős voltam Justinért és Midnight-ért.
   A nő ekkor mélyen a szemembe nézve felém lépett.
   -A starbreedet elvesztettük, nincs mit tennünk. Justin Moorland pedig ott van, ahová végzete szólította. A sorson nem változtathatunk.-magyarázta lágyan, nemtörődöm hangsúllyal, mire elöntött a harag.
   -Nem hagyhatjuk ott őket!-szorítottam ökölbe kezeimet az összeomlás szélén állva.
   A csuklyás lovas elvesztve türelmét, határozott mozdulattal felém léptette lovát, majd lepillantva rám megállt előttem. Lova leheletét az arcomon éreztem, miközben a férfi tekintetével ölni tudott volna. Közelsége fenyegető volt, ahogy lélegzet-visszafojtva, dermedten álltam előtte, ő pedig erejét fitogtatva, magasztosan nézett le rám.
   -Avalon, kérlek!-szólt rá a nő, mire a férfi, akinek, mint kiderült, Avalon volt a neve, fújtatva lazított a szárakon, majd fejével biccentve hátrálni kezdett.
   Szívem majd kiugrott a helyéről, miközben megkönnyebbülésemben fellélegeztem.
   -A történelem ismétli önmagát, Elizabeth.-szólalt meg hirtelen, majd megfordítva lovát az ellenkező irányba indult el.
   Maya és a nő, akinek a neve vélhetőleg Elizabeth volt, óvatosan megemelve Alexet a lóra helyezték, majd átkarolva testét ő is nyeregbe szállt.
   -Maya! Kérlek, jelentkezz mielőbb! Alexet a kőkörhöz szállítjuk.-mondta Elizabeth, majd intett, és Avalon után fordulva eltűntek az út végén. 

   Műszakunk végénél jártunk, mikor Mayával a maradék lovakat is a boxokba vezettük. Az utolsó simításokat végeztük épp, mikor nagyot sóhajtva Maya felé fordultam. Az előző este óta egy szót sem szólt hozzám, és ahogy tudott, került engem. Ezernyi meg egy kérdésem lett volna, hiszen még mindig nem hevertem ki a történteket, ő pedig, mintha mi sem történt volna, folytatta mindennapi életét.
   A megfelelő szavakat keresve léptem közelebb hozzá, mire végre megszólalt.
   -Lola, ne! Épp elég, hogy belekevertelek ebbe az egészbe. Kapni fogok még ezért.-mondta, felém sem pillantva, miközben szavai szíven ütöttek.
   Igazságtalannak éreztem a helyzetet, hiszen jogom volt tudni, mi történt.
   -Justinnak és Midnightnak nyoma veszett. Nem várhatok itt karba tett kézzel, amíg túl késő nem lesz.-magyaráztam tehetetlenül, mire Maya megvonva vállát rám nézett.
   -Hallottad Elizabeth-et. Nincs mit tenni.-zárta le a témát, de én nem tágítottam.
   -Mi ez az egész?-kérdeztem, megragadva karját, de kirántva kezemből, szó nélkül sétált ki az istállóból, én pedig megsemmisülve néztem utána.

   Szobámba lépve nyomasztó sötétség fogadott. A műszak végére mindig ránk esteledett, és általában csak egy forró zuhanyra vágytam. Most sem volt másképp, így kabátomat a sarokba dobva huppantam le az ágyamra, majd arcomat dörzsölgetve töprengtem az elmúlt nap eseményein, de egyszerűen nem találtam logikát a dolgokban.
   Rémület fogott el, akárhányszor eszembe jutott Alex vagy Darnell... vagyis Darko, kinek nevét rejtélyes módon másképp ejtették. Hátborzongatóan hasonló volt, mégis más.
   Cikázó gondolataim az őrületbe kergettek, miközben megrázva fejem pattantam fel, hogy a zuhany felé vegyem az irányt, viszont abban a pillanatban megtorpanva, rémülten néztem a félhomályba, ahol egy alakot pillantottam meg a sarokban. A szívem egyből a torkomba ugrott, légzésem pedig darabossá vált. Szorító érzés fojtogatott mellkasomban, miközben ijedten hátrálni kezdtem, majd tapogatva a villany kapcsoló felé siettem. Mikor elértem, fény töltötte be a szoba minden négyzetcentiméterét, a sötét alak pedig, ami a sarokban állt, addigra köddé vált.
   Szememet lehunyva sóhajtottam.
   -Biztosan képzelődtem.-suttogtam, magamat nyugtatva. Már kezdtem paranoiássá válni a történtek következtében. Hajamba túrva ismét a fürdő felé indultam, mikor egy ismerős, mély hang szólított mögülem.
   -Lola.-hallottam a nevem, mire lábam a földbe gyökerezett. Lassan fordultam hátra, hiszen rettegtem attól, ami ott fogadott, valahol pedig mégis tudtam, mire számítsak. Pontosabban, hogy kire számítsak.